Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-22 / 4. szám

Mi e katastropha elől keresünk menedéket a tőr­vényben és egy erős karu parlamenti kormányban, mi­után azt ez időszerint semmi másban sem véljük felta­lálhatni. Mivel akarjuk a célt, akarjuk annak eszközeit is. Egyfelől a felekezeti növelés tökéletlenségét hirdetni s elismerni, hogy sem a nép sem az intelligentia nem karolja fel érdemileg a növelés ügyét, s mégis azt nyil­vánítani, hogy „a kormány kezébe nem összpontosíthat­juk a népnevelést" („Hon" 1870. 247 sz.), legszelídebb Ítélet szerint is félszegség, valamint annak tartjuk azt az álláspontot is, midőn a kormány részéről felelősséget vállalnak a törvény végrehajtása felől, egyszersmind pe­dig afféle nézeteket nyilvánitnak, hogy alkotmányos vi­szonyok közt ily ügyet a nép csak maga hajthat véghez, s belőle csak annyi létesülhet, mennyit ez önszántából létesitni akar.*) Mindkét felfogás hibája abban áll, hogy a liberalismust oly ponton sürgeti, hol annak nálunk még semmi helye sincsen. A népiskolai törvénynek tulajdonképi becse abban áll, hogy a népiskola ügyét az egyházak és a tömegek önkénye és tetszés szerinti hangulata alól emancipálja, s a törvényt erélyesen végrehajcani nem ellenkezhetik az alkotmányos viszonyokkal. Ezt az erélyt várj \ már rég óta a haza az illetőktől ! Ha a kormány tanúsíthatja ezt akkor, midőn a százalék-, bélyeg- és dohányügyi, pá­linkafőzési, adószedési, ujonczállitási stb. prszágos határ­zatok foganatosításáról van szó, s ha ekképen kimutatja, hogy a törvény végrehajtását az alkotmányos viszonyok dacára nem a nép rokonszenvétől függeszti fel: tanusit­nia kellene a leendő honpolgárok növelését illető végzések­nél is, melyek szintén bírnak oly fontos ággal és hord­erővel mint amazok ; annyival inkább, mert afféle en­gedékenységével az alkotmányosan gondolkodni tudó honpolgárok rokonszenvét inkább kockáztatja mint biz­tosítja. Mi is tudjuk, hogy a népnevelés gyümölcsei csak lassan fejlődnek és érlelődnek, tudjuk, hogy az a köz­művelődés a legegészségesebb és vidorabb, melyet a tár­sadalom öntevékenysége hozott létre és ápol. De a mel­lett oly nézetben vagyunk, hogy a hol természetes fej­lődés nincs, ott segéd eszközökhöz kell nyúlni, s hol nem lehet választani a legjobb és kevésbé jó gyümölcsök kö­zött, hanem csak a kevés' é jó és a semmi között, ha­tározottan az előbbi után kell nyulnunk. Mi teljessséggel nem vádoljuk semmit nem tevés­sel a kormányt a népiskolaügyben, elismerjük, hogy fő­*) E fonákságok közé tartozik az is, hogy noha a törvény eléggé érthetően a községi iskolarendszernek adja az elsőséget a felekezeti felett, mindamellett kormány-közegek részéről az nyilvá­níttatott, hogy kivánatosabh a felekezeti iskolák emelése mint köz­ségi iskolák állítása, sőt némely tanfelügyelő a mult év nyárán, épen midőn az országos tanítói gyűlés az iskolák felekezeti jelleme felől vitázott s a községi iskoláknak fogták pártját, azt a botrányt követték el, hogy nyiltan oly irodalmi vállalat támogatói sorába léptek, mely keletkezése által hadat izent a közeégi iskolának! kép a jövő iskolájáról, a képezdék állítása, tanárok és tanitók külföldi képeztetése, szegény tanitók gyámolitása, segélyezése által dicséretes buzgalommal gondoskodik; teljesen méltányoljuk azt a késedelmessé­get is, melyet n községi és állami iskolák felállítása kö­rül tanusit, miután magunk is oly nézetben vagyunk, hogy addig, mig erre a célra egy magát korszerűen jól képzett kis tanítói csapat készen nem áll, a közös isko­lai rendszer érdeke kívánja, hogy valósításához ne is fogjanak: de igen is sajnosan tapasztaljuk azt, hogy a kormány azon várakozása, hogy a nép maga fogja mű­velni magát, meghiusult, s hogy e várakozás közben néhány év, mely egy egész nemzedék műveltsége felett határozott, haszon nélkül telt el, a mennyiben a kor­mány ajelen nemzedék iskoláztatása érdekében nem tett és nem tesz meg annyit, a mennyit az adott viszonyokhoz képest megtennie kellene és lehetne; mi­hez képest eltűri, hogy a tankötelesek részint minden iskola nélkül nőjenek fel, részint az évnek csak egy kis részén át látogassanak fel a tanodába oly helyeken is, hol — s ez a legszámosabb eset — iskolák léteznek; eltűri, hogy a meglevő iskolák az év nagy részén át üresen álljanak; eltűri, bogy az ismétlő iskoláztatás fe­lől a haza ifjúsága ugy szólva semmit se tudjon, holott azt nagyobb erőfeszítés nélkül mindenütt életbe lehetne léptettni, hol tanitó lakik ; eltűri, hogy a meglevő isko­lák építkezési és felszerelési tekintetben egy nagy rész­ben minden bírálaton alóli nyomorult helyzetben tengőd­jenek ; eltűri, hogy azokban számos tantárgyak ne tanít­tassanak, melyeket a törvény megkiván ; eltűri, hogy a népesebb községek a törvény parancsa ellenére még min­dig felső népiskolák, illetőleg polgári iskolák nélkül álljanak, melyek tanítóit pedig máshonnét nem a gymna­siumi tanárokból is célszerűen elő lehetne állítani, el­tűri a városok indolentiáját, melyekben a törvény szerint elemi községi iskolát állítani s e végre az iskola alapot már több mint két évvel ezelőtt megalkotni s folyvást növelni kellett volna, melyek nagyobb részében azonban mind ekkorig sem iskola sem pénz e célra nem ta­lálható. Ha egyebet nem tekintenénk is, pusztán e kiáltó mulasztások meggyőzhetnek bárkit affelöl, hogy nálunk a törvény tekintélye vesző félben van a nép érzületében. Az a korszak, melynek intézményei hitszegésen, ámításon és erőszakon alapultak s azon körülmény, hogy az erre következett alkotmányos idö ezen intézmények közül so­kat törvényesitni volt kéuytelen annyira összezavarta a hon földén a polgári kötelességekről szóló fogalmakat,hogy a nép,melynek egészséges eszét és tiszta erkölcsi érzetét ed­dig csodáltuk, jóformán azt sem tudja már: mi a jog, mi a törvény és mi az igazság, miből természetesen kö­vetkezik a nemzet társadalmi erkölcsi érzetének elhoiná­lyosodása és megtompulása, s a nép afféle magatartása, mely mindenben, hol fizetésről van szó el van szánva bevárni előbb a kényszer fenyegeté­sét^ aztán engedelmeskedni a törvénynek. E demo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom