Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-27 / 35. szám

bűneinek képe kíméletlenül feltárul, Schulte az elől megemlített kérdésre felel, hogy az államok az uj dogmákkal szemben minő állást foglaljanak el. Minden állam meghatározott egyházakat ismert el, azok közt egy szorosan meghatározott katholikust is. Ezen egyházaknak joguk van az állammal szemben ; a hivek mint ilyenek jogokkal birnak. Ha tehát egy elismert egyház lényegében megváltozik, akkor az államra nézve uj lesz, akkor az csak a lelkiismereti- s vallásszabadság alapján létezők sorába lépett, s igy elismertnek megszűnt lenni. Hogy ez lehessen, szükséges, hogy az itt tekintetbe vett német államok és Ausztriának alkotmányai szerint, positiv állami elismerésben részesüljön. Ha tehát az összes kasholikusok a jul. 18-ki dogmától elhajolnának, akkor ezen országokban államjogilag elismert kath. egyház többé nem léteznék. De most sokan vannak a katholikusok közül olyanok, kik a kath. egyháztól nem szakadtak el, következőleg jogaikat sem vesztették el. ők képezik az államjogilag elismert egyházat, őket illeti az egyházi vagyon, és ennek birtokát ápolgári per utján is követelhetik. Papjaikat és plébánosaikat mint olyakat kell védelmezni, mint a kik által vezetett könyvek állami elismerésben vannak a születés, keresztelés, és halálesetek kimutatására. Ezen hű katholikusok jogosítva vannak a klastromok birtokai iránt az állammal folytonosan szerződni, röviden: az egyháznak az államhoz való viszonyát szabályozni. Az állam nem köteles a püspököknek, mig azok az uj dogmáknak hódolnak, a circumscriptioibullákban, illetőleg a concordatumban meghatározott ősszegeket fizetni. Azon kötelesség, hogy a plébánosok stb. egyházi célokra valami adományt tegyenek, meg van szüntetve, épen igy az a kötelesség is, hogy segélyekkel járuljanak oly egyházakra, melyek amaz elhajolt plébánosok stb. tényleges birtokában és vezetése alatt állanak. A pápa és püspökök mindaddig, mig az újításoknak hivei, semmiféle intézkedést nem tehetnek, malynek állami sikere vagy hatálya volna az egyházra nézve. Ezek általában nem vonatkoznak az államra, hatóságaira, iskoláira stb. Mindenféle kiváltságok jogok stb., melyeket az állam megengedett, tehát csak az elismert egyházra szállanak. A mi pedig a helyzetet illeti, melyet az állam az uj, 1870. julius 18-kával az eddigi püspökök személyes vezetése alatt kezdődő vallásfelekezettel szemben elfoglalhat, Schulte azt jegyzi meg: ha egy állam oly vallásfelekezetet akarna positiv elismerésben részesíteni, melynek tulajdonképeni alapja oly dogmára van fektetve, mint az 1870. julius 18-ki, akkor egy az állam által elismert vallás-felekezet alapjául oly statutumot ismerne el, mely forrásában hamis, nem krisztusi s következményeiben és céljaiban államveszélyes. Egy állam, mely ezt tenné, maga-magáról mondana le. BELFOLD. A bihari kényszerítő rendszabály. T. Szikszay József, n.-váradi lelkész ur, e lapok 32-ik számában, a bihari ref. egyházmegye juliusi közgyűléséről elmefuttatásait közölvén, annak különösen egy határozatát emelte ki, mely nemcsak fentartja az évekkel előbb hozott azon szabályt, hogyha valaki — a lelkészek közül — valamely egyházmegyei közhivatalra elválaszttatik, azt elfogadni köteles; hanem az elnemfogadás esetére, pénzbeli büntetést is határoz a lelkészi gyámoldajavára, s e határozatot nemcsak rosszalja, hanem azt kigúnyolva, az egyházmegyére ezért a nevetségesség bélyegét is süti. Ő felmutatta az érem egyik lapját, nézzük a másikat is. Igen szépen hangzik a frázis, az egyéni szabadság magasztos és dicső elvéről; ámde e magasztos és dicső elv, mihelyt társáságba léptünk, mely jogokat ád, de a kötelességek teljesítését is megköveteli, nagy megszorittatásokat kénytelen szenvedni. Mihelyt kivált oly erkölcsi testületnek vagyunk tagjai, melynek igazgatása nem nyújt anyagi osztalékot, erkölcsi kötelességünk viselni annak terheit, ha csak annak széthullását nem akarjuk. Az tehát itt a főkérdés : elég erős, és élénk-e a tagokban ez erkölcsi kötelesség érzete ? Ha igen ; ez természetesen fölöslegessé tesz minden kényszerítő szabályt; de ha nem, akkor joga van a társaságnak, ha élni és fennállani akar, az egyént, a társaságnak, melyhez tartozik, s melynek hasznát élvezi, s abból kiválni nem is akar, kényszeríteni, járulni a társaság fennállhatása terheihez. Fájdalom, hogy az ujabb idők tapasztalásai arra mutatnák, hogy sokan az egyéni szabadság elvét oly széles értelemben veszik, hogy ők kényelmesen élvezhessék a társaságnak, melynek tagjai, előnyeit, de annak terheit magokról egészen lerázhassák. Exempla sunt odiosa. Lehetnek, sőt tudom, hogy vannak esetek, melyekben a vonakodás, alapos indokokból való szabadkozás. (Mózes, Jerémiás.) Azonban az élénk kötelesség érzet meghajol a fensőbb akarat előtt. T. Szikszay József ur, az előbbi években e vonakodást a közhivatal vállalásáról, annak tulajdonítja, hogy azon időben, igazgató és igazgatottak közt nem volt meg a kölcsönös bizalom és szeretet. Ámde ez igazgató nem volt örökös hivatalnok, s megválasztatott az egyházmegye által újra meg újra; tehát ha az egyházmegye hozzá bizalommal viseltetett, bizonyos ideig kötelessége volt az elválasztottnak vele hivataloskodni. Hangsúlyozza topábbá, hogy a v á da vonakodás a közhivatalok viselésétől — alaptalan; nem tehetvén fel, hogy egy 44 lelkészt magá-70*