Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-27 / 35. szám

b a u számláló egyházmegye annyira sölyedt volna, hogy már ott nincs érzék a társadalmi kötelesség iránt. Itt, engedelmével legyen mondva, ellenkezésbe jő fentebbi nyilatkozatával; mert igenis, a mult időkben, habár az igazgató iránti visszás érzésből, többen vonakodtak, pedig akkor is a társadalmi kötelesség iránti érzéknek le kellett volna győzni a személyi kicsinyes tekinteteket. Azon állítását pedig, hogy a bihari egyházmegye végzésével önmagát tette nevetségessé, midőn eltérni kénytelen volt attól azon okból, hogy végzésének érvényt szerezni nem tud, mint történt ugyancsak e folyó gyűlésen, midőn egy közhivatalra elválasztott egyén azt határozottan visszautasította, s a gyűlés uj szavazást lett kénytelen elrendelni: kénytelen vagyok nem helyes felfogásból eredettnek nyilvánítani, s azt helyre igazítani. Egy gyűlésen határoztatott meg a biiság megszabása, és a lelkész-gyámintézeti pénztárnok megválasztása. Kérdem a tisztelt cikkírótól: lehet-e kötelező azon szabály, mely még kihirdetve nincs, és lehetett-e azt a megválasztottra alkalmazni? A megválasztott is, nem határozottan viszszautasitotta a hivatalt, a melyről azt sem tudhatta, ha megválasztatik-e ? hanem megválasztatása esetére elősorolta indokait, melyek miatt magát a hivatal viselése alól fölmenttetni kérte, s az egyházmegye, ugyancsak a szabály értelmében, méltányolta ez indokokat, s az illetőt fölmentette. Végűi azt nyilatkoztatja ki a tisztelt cikkíró, hogy szeretné látni, hogy rajta és elvtársain, ha alapos okból nem viselhetnének közhivatalt, miként hajtaná végre az egyházmegye végzését? Az alapos okot az egyházmegye meg fogja bírálni, s ha csakugyan alapos, azt tekintetbe venni. De ha nem alapos az ok, nagyon lealacsonyítja a t. cikkíró az egyházmegyét azon feltevésével, hogy annak ne volna annyi autonomicus hatalma, hogy nem tudna érvényt szerezni határozatainak. S nem hallott volna arról semmit, hogy az egyházi hatóságok végzéseit, a világi hatóság országtörvényileg köteles végrehajtani ? — a mint e tekintetben a jelenvolt fő- és alszolgabiró tanácstagok is megnyugtatólag nyilatkoztak. Azon üres beszédre, hogy a kényszeritett hivatal viselésen nincsen isten áldása, melyre ugy a cikkben, mint a gyűlésen is, suly fektettetett : szabad legyen megjegyeznem, hogy a közvélemény rendesen, jó tapintattal meg szokta választani emberét; s a kiről lelkiismeretlenséget tesz föl, azt bizonyára nem választja. Lelkiismeretes* ember pedig, ha egyszer, bár akaratja ellenére is, elvállalta a hivatalt, azt addig, meddig arra magát ajánlotta, bizonynyal egész odaadással fogja viselni, s becsületét nem compromittálni; tudván, hogy a kitűzött idő lejártával, akaratja ellenére, többé nem kényszeríttethetik. Legyen szabad még egynémit hozzátenni. Hogy az egyéni szabadság elvét soha sem magyarázták oly értelemben, mint t. Szikszay József ur és elvtársai akarják, erre számtalanok a példák. A régibb országos törvények nehéz sulyu márka büntetést szabnak azokra, kik megyei, vagy országos közhivatalt vállalni nem akartak. Az uj községi törvény ismét bírságot szab arra, ki a bírói hivatalt elvállalni nem akarná. Régibb egyházi statútumaink büntetés alatt köteleztek minden lelkészt a partialis synodusokon megjelenni. Ma is gyakorlatban van több egyházban, hogy azok, kik gondnoki, vagy egyházfi hivatalt viselni nem akarnak, bizonyos pénzbírságot fizetnek, és pedig környékünkben 20 frtot. Ugyan szép példát adnánk nekik, mi lelkészek, ha ingyen szabadulhatnánk, — bevehető ok nélkül — a közhivatal viselésétől. Vagy: quod licet Jovi stb.? Senki nálamnál nem tisztelője jobban az egyéni szabadságnak a törvény korlátai közt; és sajnos dolog, hogy a körülmények kényszeritették a bihari egyházmegyét a kényszerítő szabály hozására. Óhajtom, hogy e szabály váljék egészen fölöslegessé, s jusson az avas obscuritások sorsára, az elfeledésre. Bizonyára nem aranykora az, azon egyházmegyének, mely ily szabályt szükségessé tesz, és szives óhaitásom, hogy a tisztelt cikkiró igazgatása alatt, melyre meg vannak képességei, derüljön fel az a hátrább maradt Biharra, s törölje el a losonci után rajta száradt példabeszédet. Püspöki, 1871. aug. 18. , Pap Károly, esperes. tíiiiíölrii egyház és iskola. — A pápa legújabb encyelicája. Az „Osservatore Romano" a következő encyclicát teszi közzé, melyet a pápa legközelebb minden patriárchához, metropolitához, érsekhez ós püspökhöz intézett: Tisztelendő testvérek ! Üdvöt és apostoli áldásomat. Hosszas pápaságunk alatt többször kinyilatkoztattuk nektek, mily kedvesen fogadtuk azon odaadás (divozzione) kifejezéseit, mely odaadást bennetek és a pásztorkodástokra bizott hívekben keltett föl a könyöriilet istene irányunkban és az apostoli szentszék iránt. S valóban, midőn az isten ellenségei megtámadni kezdték a szent széket, hogy, ha lehet véglegesen győzedelmeskedjenek Jézus Krisztus és az egyház ellen, mely az ő teste és az ő teljessége, ti, tisztelendő testvérek ós a keresztyény nép, nem szüntetek kérni istent, kinek engedelmeskednek a szelek és a tenger, hogy csillapítsa le a szélvészt, s nem mulasztották el soha szeretetetek bebizonyítását, s minden rendelkezéstekre álló eszközölkkel törekedtetek megvigasztalni a mi szomorúságunkat. De mióta megfosztattunk ezen várostól, mely feje a kath. világnak, s azok kegyelmének vettettünk oda, (e lasciati all' arbitrio