Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-27 / 35. szám

A katonák, kik egykoron meghaltak tisztjeikért, egymás között szépen mulatnak, tisztjeiket pelengérre állitván. De az rt szűkölnek előttük, mint az ebek. Kicsinyben nagyban, csak ez. Valami határtalan álarcoskodás és gyávaság kapta el az emberiséget. Ha az ember oly tökéletes és oly ideál szabad lett, hogy maga felettit többé nem ismer semmit, lenne már legalább maga előtt annyi becstiletérzete, hogy ne hajolna meg semmi előtt. Ha már az ember valamit megtagadott, lenne aDnyi becsülete, hogy a megtagadottat ne szolgálná; és ha* valami cselekményt kigúnyolt, maga ne cselekedné. Ez volt mindegyik reformátornak, bírónak, republikánusnak szabott törvénye. De az ember lustább, minthogy ezt tehetné, szájaskodik; és kényelemből, a reformationak hegyébe ültette az alakoskodást. Nagyon tudja a világ, hogy a francia mennyi ideig szidta Napoleon Lajos császárt; de vive l'empereur-t kiáltott ám azért neki mindaddig a pillanatig, mig nem látta, hogy kötözik ; a nagy nemzetnek csak ekkor érkezett kedve, bátorsága a respublikához. Tudja azt mindegyik német ember, és ('rzi, hogy ő nem egyéb provinciánál, de a porosz ágyú szerencséje oda terelte, hogy most már az egy Németország sisakja előtt alakoskodik. Majdnem egész Ausztria katholikus; és kevés hiján mindegyik katholikus ember kineveti a pápa csalhatlanságát, megveti a gyónást, tagadja a Krisztus istenségét ; de azért gyermekét keresztvíz alá hordatja, és beteg, hitüres nejét megkeneti az utósó kenettel. A gyávaság több-e itt vagy a szokássá száradt alakoskodás ?, kinevetni azt, a mit az ember maga cselekszik, kigúnyolni, a mi előtt fejethajtó. Ezer katholikus ember között alig találunk százat, és igy tiz között egyet, ki az általa vallott vallásban hinne. Oly utált mélységig sülyedt a világ, hogy ellenzéki bátorságát is elvesztette. Igenis, tagadja a megváltót, de azért nem a synagogába, hanem a templomba jár. Mennyivel szebb még a mult század a mostaninál annak legalább még voltak ideáljai. Egy Schiller még hitt barátságot, és egy Gőthe isteni kegyelmet. A világ azért nem volt bolondabb, hanem igenis szebb a mostaninál, egy érzelemben vetett hite meghozta ragyogóját, és felkentjében vetett hite meghozta a harmóniát. Ki hisz ma még barátságot? SenRi. A természet embere tagadja* a görögösen szerető, az érzékiség falára mázolja. — Ki a loyalis ? A királyoknak nincsenek szolgáik, csak bérenceik, kik emelkedésre szolgálnak. Az emberiségnek egy egyetlen célja van: előrelépni az előtte állónak hulláján keresztül; ha hizeleg, ha fejet hajt, azt pénzért hivatalért teszi. Nem foghatja meg, nem érti senki, hogy az élet több lehetne boldogulásnál, sikernél, hogy ez élet szép is lehet, kinek jutna eszébe? az élet pedig akkor szép, ha valamiben hisz, yalamit szeret, ha valamit reményi, a mi tul megy a testi számításon. Annyi sok gazdagifő lelemény után szegény koldus vagy; annyi sok költész után, kik láthatárt deritének, annyi sok virág után, melyek gazdag szőnyeget teritettek talpad alá, koldus vagy, nincs semmid! ... Az emberiség, ugy a mint ma van, a sors kerekinek egy iszonyú anomaliája, siklása, melynek előre kelle vala forognia. Civilisatio, haladás ! . , . E két szó minden pillanatban felhasználtatik, de arra nem gondol senki, hogy ennek a két szónak hangja van, de jelentése niccs, azaz : hogy a dolog, mic e két szónak megneveznie kellene, még nem volt soha, és egyelőre le kell mondanunk a reményről, hogy valaha legyen belőle valami. Valóban, & bebizonyult történelem kezdetétől fogva mutatkozott-e valahol egy phánomen, mit haladásnak lehetne nevezni, és el lett volna tettleg érve a cél, melynek mi civilisatio nevet adtunk? E két szót kis dolgoknak vettük, nagy dolgokra adtuk ? hibás logikával, mely azt gondolta, hogy a physikai világban a progressionak épen azok a törvényei, melyek az anyagiban. Van a gépies munkákban haladás, mely korántsem javítása magának a munkának, hanem csak könnyebbités a munkásra nézve; a humanitás, az értelem, az erkölcsiség országában ezer év óta nem történt haladás. Van civilisatioja a társalgásnak, a forgolódásnak ; de a mi az élet és a tettek civilisatióját illeti, abból egy ezredév óta nagyon keveset, vagy mitsem látott a yilág. Vagy az építmények, a szobrok, a szövetek jobbak-e, mint voltak hajdan, és a keresztyének jobbak-e a népségnél, mely Osiris templomába járt ? a civilisatiónak, á haladásnak annyi századai után civilizáltabb-e az ember, tökélyesebb-e az ember, mivel tisztultabb a lélek, mivel könnyebb az élet és mivel, mennyivel világosabb a sir! Hány bölcsész rakott csodálatos theoriákat az emberek okositására, javítására : vallásokat alapítottak, a lelket szigorú életszabályokba nyűgözték, alig birt benne mozdulni. Az emberek ezeket a vallásokat, bölcs mondatokat, költészeteket, tanokat érezték, el is fogadták, és — maradtak olyanok, a milyenek voltak, mikor a tojásból, a nagy világtojásból kikeltek, kimásztak, az ezredévek nagy munkája nem tökélyesbité az emberi lelket, hanem mindig csak a komfortot, a kéjt. Bármi nemest gondolt legyen is rakásra az emberi lélek, tulajdon fájának javára, gyümölcsöt nem hozott, egy magja sem esett termőföldbe. Az emberi kedély a példabeszéd kősziklája. Az embernek csak szája ize bír tanulás csiklányával, csak ennek vau tálentuma. Avaspálya, a telegraph, a francia konyha, a nyomda, eredetök óta tagadhatlan, rögtényekké lettek az ember életben, azért, mert a kéjt, a közlekedést, a hivatalkodást könnyítik és megosztják. A Krisztus hegyi beszéde, Socrates Kritonja, Cicero kötelmei, Jób könyve, egyszer ü puszta olvasmányok, a nélkül, hogy a világot szebbé, jobbá tették volna.