Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-22 / 4. szám

kedtek, a közmivelődés érdekében kényszert és nyomást kell vala gyakorolniok. Azok is, kik az állam iskolaügyi legfőbb hatalmának különben nem barátai, (mint Stoy : Encycl. der Pad. Wissensch. Leipz. 1861) bevallják, hogy „Dyers idők és viszonyok közt az iskolai diktátorság valódi jótétemény volt." Az északam erikai első telepitvény esek 1647-ben kijelentették; hogy „nem engedik meg azt a barbarságot, melyet elkövetnek azok, kik gyermekeiket nem tanitják olvasni, s nem ismertetik meg velük a büntető tőrvények tartalmát." A porosz királyok a mult század elejétől fogva a legszigorúbb rendeleteket adták ki, hogy „az oly felettébb igen ártalmas és a keresztyénséghez illetlen tudatlanság megelőztessék és rajta segitve legyen, minélfogva ezentúl az iskolákban ügyesebb és jobb alattvalók képeztessenek és neveltessenek." (1763. kir. rendelet T h 11 o 11 ál Preuss. Volkschulwesen. Gotha 1867. 30. 1.) A hatóságok lelkiismeretes pontossággal érvénye, siték s érvényesitik e rendeleteket (1868-ban is 5551 számot tett csak magában Berlinben az iskolai mulasztási birságok behajtása!), minélfogva a nép megszokta nagyon respectálni az iskolát. Államférfiak és politikusok, kik a centralisatio hatalmától félnek, ám beszéljenek az állam iskolaügyi befolyása ellen, de azok, kik a nép hangulatát, valamint az iskola szükségleteit legjobban ismerik, egész határozottsággal állítják, hogy a közmivelődés legbiztosabb tárnogattatását most is az állam részéről várhatja. Németországi tanitók ismételve és több pontokon nyilvániták abbeli nézetöket, hogy a községekre az iskola fenntartásán s közvetlen kormányzásán kivtil, hová a taoitói korlátolt választási jog is tartozik, többet nem kell bizni. (Wolfr. 1866. 66.) I. Napoleon, hogy az elemi tanügy fejlődését megbuktassa, nem tett egyebet, mint eltörölte a tankötelezettséget, s a tanitás jogát a családokra és községekre bizta. A mostani porosz kormány nem egjszer tette már a kamra előtt azon nyilatkozatot, hogy a tanitók fizetésének javitása, melytől a porosz népnevelésügy oly sokat várhatna, a provinciális hatóságok és a vidéki lakosság ellenkezése miatt válik lehetetlenné. Egyébiránt a növelésügy iránt a tömegek renitentiája külföldön átlagosan hasonlíthatatlanul kisebb és érdekeltsége kimondhatatlanul nagyobb, mint minálunk. Ezt lehet mondani nemcsak napjainkról, hanem már a régebbi időkről is. Az egyesült államokban már mintegy 40 évvel ezelőtt oly revival keletkezett a népnövelésügyében, mely megrázta és magával ragadta az egész népet. Mindenféle gyülésezések, értekezések, hírlapok és társulatok jöttek létre s az ügy iránt oly izgatottság és érdekeltség keletkezett, minőre a mi népünk még sokáig képtelen fog lenni. Poroszországban, azon iszonyú megaláztatás után, mely e század elején Napoleon részéről érte, mindenkit egy eszme lelkesített, a királytól és Luiza királynétól elkezdve le az utolsó falusi mesterig, hogy t. i. az országot a közmivelődés utján kell újra felemelni. „Poroszhonban lélek és élet volt, sokszoros munkálkodás és intézkedés volt szabadon, a külformák hiányában. A mely idegen Poroszországba jött, az észrevette hogy a hatóságok életlehellete, mint Isten lelke lebegett a nép felett." (Harnisch Thilónál i. m. 84. 1.) Zürichből az 1832. iskolai reform idejéről mondják, hogy a „legnemesebb iérfiak minden osztályból kezet fogtak a szép mű végrehajtására; lelkesültség fejlett ki, s az emberek gondolkodásmódját, tetteit és törekvéseit bizonyos emelkedettség hatotta át, melyre ha vissza gondolunk szivünk ma is (1869) fölmelegszik" stb. (B ericht über die Ve r ha n dl. der Schulsynode von J. 1869. 15. 1.) Napjainkban pedig azon államokban, melyekre mint tekintélyekre szoktunk hivatkozni, mindenki a legmélyebb érdeklődéssel viseltetik az iskolák iránt. Magas állású egyének mindkét nemből, tábornokok, államférfiak és delnők nem tartják méltóságukon alólinak iskolás gyermekek előtt előadást tartani. Tudós ós vagyonos férfiak tapasztalataikat és szerzeményeiket örömest szentelik a közmivelődés ügyének, melynek a tehetségéhez mért áldozatot min d e n k i önként megviszi. Igen sürüek a tetemes mérvű adakozások és hagyományozások efféle célokra. Messzire ágazó és dúsgazdag egyletek állanak fel, melyek a szegény és árva, vagy a megromlott, vagy a testi-lelki nyomoréksággal sújtott vagy a munka nélküli gyermekek gondját veszik fel. Ugy hogy első sorban a társadalom, a nép maga ellenőrzi és eszközli azt, hogy a növeletlenség és a tudatlanság mételye senkit meg ne lepjen, s hogy a jó növelés áldásában minden leendő honpolgár részesüljön. És ily viszonyok között más intézmények is megfelelnek a célnak, mint ott, hol a népnél idegenkedés, az intelligentiánál korlátoltság, a hivataloknál gépies közöny uralkodik. Ily viszonyok közt a nép maga növeli magát legnagyobb mérvben, mert erre bensőleg vonozattatik és képes is Ily viszonyok közt méltán van a község kezébe téve le az iskola sorsa, vagy a hol ez nincs, méltán hangzik a kívánság, hogy oda kell letenni, habár a nép egy részére való tekintetből az ellenőrködési jogról itt sem mondhat le az. Ily viszonyokra való tekintetből lehet beszélni és irni az állam legfőbb növelési hatalma ellen s jogosan fejtegetheti akár Stuart M i 11, akár von Mohi az állami iskolai monopolium veszélyességét; de a hol a társadalom benső fejletlenségénél fogva merőben képtelen a növelés ügyét kezébe venni, sőt a tanügy érdekében hozandó áldozatoknak még eszméjétől is nagyrészben idegenkedik ; hol a nép többségének kebelében nincs vágy a közmivelődés iránt, s e tekintetben lelkesültség és közszellem sem teremthető csupán társadalmi uton ; ott a népiskolai szabadsápot és a községi jogokat sürgetni annyit tesz, mint a végpusztulást felidézni, s egy áradat előtt nyitni fel a gátakat, mely elboríthatja nemcsak az iskolát, hanem ezzel együtt magát a szabadságot s a hazát is!