Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-08-12 / 33. szám
ges, ezt a hazai tanügy javára folytatott, mindig mélyebbre ható, országos méltánylást kivivott munkássága tanusitja. Hogy nem áll körünkön kivül, azt cime igazolja ; különben is, mily testülethez fűződhetnénk szorosabb kötelekékkel, mint ahoz, mely buzgó pályatársak százaiból alakult? A mi a pénzbeli áldozatot illeti, ez a mily csekély, ép oly gazdagon van visszaadva az egylet kiadványaiban. Sehol sem találok okot, mely az idegenkedést igazolhatná. Mert arra a mit egy tekintélyes protestáns tanintézet némely tanárainak nyilatkozatáról hiteles forrásból hallottam, hogy a tanáregylet a kormányer cátiója, s annak céljait kell előmozditania, miért a tagok pénzt is kapnak: mint csupán tréfára vagy naiv eredetiségre, nincs válaszom. Ha valamit, ugy azt lehetne felhozni okrl, hogy a protestáns egyház autonomiája folytán minden ujitás, és átalakitás egészen a felekezeti kezelés körébe tartozik, s igy a kormány felügyelete alatt álló középtanodák sorsával nekünk semmi közünk. Igen, ha itt csupán a középtanodák sorsáról, s különösen csak az administrativ oldalról vagy a tanrendszer minőségéről volna szó. A középtanodai tanár-egylet távolabbra irányozza tekintetét; itt főkép a hazai tanügy azon ágazatai, is forognak fenn, melyeket a tudományosság igényei, a kormüveltség követelése, az értelmiség fejlesztése cimek alatt ismerünk. Eszközei, melyeket célja elérésére használ, tudva vannak; azért csak arra akarunk reflectálni, vájjon ott vagyunk-e már mi a célnál, hogy a tanár-egylet küzdelmeit oly nyugodtan, mintegy a révben pihenve szemléljük. Volt alkalmunk a gyűlés folytában egészen hiteles helyekről azon szomoritó értesülést nyerhetni, hogy mindazon hiányok, melyeket egyéb felekezeti vagy állami közép tanodák belső állapotai körül felderittettek, s melyeken csak egyöntetű, buzgó eljárás, a kor és tudomány követeléseinek megfelelő eszközök alkalmazása által lehet segiteni, a protestáns és különösen némely református tanodában nem kisebb mérvben találhatók* mint azon gymnasiumokban, melyeknek vezetőit gyakran felekezeti türelmetlenség szülte előítéletből épen mi szoktunk ócsárolni. Igaz, hogy kényelmesebb munka másokat gáncsolni, mint önhibáink avitásán fáradozni; az is igaz, hogy egy felekezeti, egyházi és iskolai lapban természetesebbnek látszhatnék magunkkal tetszelegni, mint mulasztásaink pótlásáról elmélkedni, de a dolog ugy áll, hogy az igazságot mindenek felett tisztelem,s szivemen viselem az egyetemes hazai nevelés- és oktatásügyet, melynek érdeke elé csak a szűkkeblűség helyezheti á hiúság és önhittség kétes becsű argumentumait. Az országos középtanodai tanáregylet ugyan sem kőnyvbirálatai, sem kiadványai, sem gyűlései által nem fog közvetlen javításokat eszközölni, de a tanférfiak folytonos szellemi érintkezése, termékeny eszmék hirdetése, a tudományos fejlődés szemmeltartása, általában a tanügy érdekeinek meg- és ellenőrzése oly dolgok, melyek az egylet feladatához tartozván, valósításuk által végtelen hasznára van a közművelődésnek. Az idén felvetett és tüzetesen megvitatott kérdések közöl csak azt említem fel, mely a középtanodai önképző körökre vonatkozik. Talán más alkalommal bővebben fogok e tárgyról szólani, most csak annyit említek fel, hogy a tanférfiak gyülekezete határozattan ellene kíván szegülni azon veszedelmes, az irodalom tekintélyét, az ifjúság valódi fejlődését kockáztató iránynak, mely a különben nagyhasznú intézmény körében ujabban lábrakapott, hogy a nyegleséget, az „irodalmi cigányságot*' honosítsa meg nálunk. Értem a tanulásra és önképzésre utalt ifjak idő előtti nyilvános irodalmi szereplését. Valószínű, hogy a tanáregylet a kérdés ily alakú megoldásával darázsfészekbe nyúlt, de ki van hivatva a károsnak tapasztalt tanügyi irányzatok ellen rettenthetlenül sikra szállni, hanem a tanférfiak, kiknek pályája folytonos áldozatokat követel ? S mikor arról van a szó, hogy minden tekintetben uj nemzedéket teremtsünk, mikor kölcsönös támogatás által a jó ügy szent eszmék védelmére kell edzenünk, magunkat lehet-e biztosabb módot találnunk, minta szeretetteljes egyesülést, a tömörülést, mely minden körünkhöz tartozó kérdésben győzhetetlen phalanxot teremt a szórványos erőkből, hogy ha kell, felle- és kifelé érvényt szerezzünk a tanári tekintélynek, állásnak, s ezzel az oktatás mezején csupán a szakférfiak által ismert tényezőknek? Névy. Az „országos középtanodai tanáregylet4 6 folyó évi augusztus 6-, 8- és 9-dikén Pesten tartott közgyűlésnek ügymenete. I. aug. 6-án este találkozás a Széchenyi-téren. II. aug. 7-én reggeli 9 órakor a közgyűlés megnyitása a pesti főreáltanoda II. emeleti nagy termében. E gyűlés tárgyai: 1. Az elnöki jelentés,tartotta Ney Ferenc egyleti elnök. 2. Emlékbeszéd 1>. Eötvös József, mint elhunyt tanáregyleti tiszteletbeli tag felett, tartotta H o f e r Károly egyleti első titkár. A megnyitó közgyűlés után a szakosztályi ülések következtek. Első a nyelvészeti osztály, második a nevelészeti, bölcsészeti és történelmi csoport s végre harmadik a mennyiségtani és természettudományi. 10% órakor felolvasásra s tárgyalásra került: (az első osztályban a) A nmgu közoktatási ministerium leirata, melyben kérdi: vájjon szükséges-e még a gymnásiumok végleges szervezése előtt a garög nyelv tanításában módosítást tenni, s miként volna az legcélszerűbben eszközölhető? b) Szamosi J ános, főgymnasiumi tanár értekezése : „Latin iiás és beszédgyakorlatok a gymnasiumokban." (Külföldi utazása közt tett tapasztalatait adja elő.) A második osztályban a) Pór Antal, főgymnasiumi tanár értekezése „Az egyptomi történet-és chronologiáról."
