Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-01 / 1. szám

És mi bátorította Rómát e hallatlan merényletre ? Épen az, a minek lerontására oly buzgón törekszik. Jói tudják azt Rómában, hogy az államok vallásszabadsági elvöknél fogva a vallás Örve alatt fellépő legsötétebb üzelmeket is békével tűrni kénytelenek; azt is tudják, hogy az államokban túlsúlyra vergődő democratiai áramlat mellett, maholnap azok fognak dönteni, kik felett ma is ugyanazon eszközökkel rendelkezhetni, melyeket Róma használni meg nem szűnt. A mire Rómaban számítanak, sem több sem ke vesebb mint az, hogy jöhetnek oly politikai conjuncturák, midőn majd lehetővé válik a fanatizált tömegek befolyása által mind azt halomra dönteni, a mi ellen a pápák III. Ince óta, ki átokkal sujtotta az angol magna chartát IX. Piusig ki 1868. jun. 22-én az ausztriai alkotmányt „kimondhatlan botránynak" címezte, a legátalkodottabban küzdenek. Innen a nagy sürgés forgás mindazon téreken, ahol a néppel társalog va találkozhatni; innen a minden néven nevezendő katholikus társulatok, egyletek és cásinók, melyek által a katholikus és a más hiten levő polgárok közt válaszfalakat akarnak emelni nemcsak az egyházi, hanem a politikai és társadalmi élet terén is, hogy majd a nagy harc napján minden ember zászlajára ismerjen s el legyen készülve a gyilkos merényletre. Hogy mindez pedig nem üres rémlátás, hanem észlelt tények által igazolt gyanitás, bizonyítják a mult év folytán Belgiumban és Bajorországban történtek, hol a jezsuiták izgatása következtében sikerült az ultramontán pártnak a kamrában többségre jutni. Nálunk ugyan maiglan e párt rendszeresített országos működése nem igen volt tapasztalható ; de tétetnek előkészületek a veszedelmes hadjárat megkezdésére, s az ultramontan szellemű „Magyrr Állam" nov. 27 iki számában a kath. egyletekről elmélkedve már így ir: „A kath. egyletek feladata, hogy a fönnálló alkotmányban kath. elvek szerinti változást eszközöljenek. Alkotmányváltozást pedig már az alkotmányos ABC szerint csak ugy eszközölhet, ha a Képviseletben megfelelő majoritást nyer; de még az sem elég, ha majoritása van, készen kell lennie a kormányba bejutni, és ha kezében van a kormány, akkor Ausztriában föltétlenül úgynevezett speciális politikai programmal is kell bírnia, ez világos ; de e mellett nem kell feledni, hogy az emiitett országos képviseletnek nem kell épen birodalmi tanácsnak neveztetnie, tehát az alkotmányos útnak sem kell épenséggel annak lennie, melyet a fönnálló kormány előír, * Ez az alkotmányellenes reactio kezdeményezése, és ki mondhatja meg, hol fog megállapodni ? De, hát a sok felvilágosodott, jó érzelmű, szabadság szerető katholikns mit szól mind ehhez? Sem mit. A vallás, melyben nevelkedtek, oly határozott ellentétben áll mindennel, a mit tapasztalatból és tudományból tanultak, hogy az egéíz vallásintézményt korunk viszonyaiba többé semmiféle uton bele nem illeszthető anachronismusnak tartják, melylyel mint hallottal többé nem számolnak. Siralmas vakság ! democraták akarunk lenai s a népélet egyik legelőkelőbb rugójával, hitével nem gondolva, azt a leggonoszabb izgalmak martalékjául teszszük ki. Ne ámitgassuk magunkat azzal, hogy a katholicismusnak nincs gyökere többé a modern tudatban ; mert egy az, hogy a prakticus vallás nem annyira a tudat, mint a kedély körében mozog, a katholicísmus pedig mint vallás mindazon feltételekkel nagy mértékben bír, melyek annak hatását az emberi kedélyre biztosítják ; másodszor tény az, hogy a modern tudatra még mai nap is oly kevesen ébredtek, miszerint a sok milliók mellett, kik értelmi teljes sötétségben élnek, az számításba is alig jöhet. Gondoskodva is van róla, hogy az a modern tudat nagy mérveket ne öltsön. Az egyetlen ut, mely annak terjedését eszközölhetné, a szabad iskola volna, melyben az egy haza gyermekei hitvallásra való tekintet nélkül egymást becsülő értelmes polgárokká neveltetnének. Ámde ezt a nyilt titkot a túlsó táborban is jól tudják, s azért mindent elkövetnek, hogy az iskola az egyház fennhatósága alól fel ne szabadittassék. Semmi sem természetesebb az ultramontanismusnak a közös iskolák elleni határozott feltépésénél. Rómában kimondták a szót, mely véget vetett örökre az egyházban az ész és lelkiismeret jogainak s nyíltan megindították a harcot a szabadsági eszmék s elvek ellen, mikép tűrhetnék tehát, hogy a jövő nemzedék oly szellemben neveltessék, mely azt képtelenné tenné a papi uralomtól való föltétlen függésre. Nekünk pedig kik a modern tudatra támaszkodva, ellenök síkra szállni akarunk, mikép legyen reményünk szabadsági törekvéseink sikeréhez, mikor soraink élén oly férfiak vezérkednek, kik Rómát e kérdésben, melytől minden függ, határozottan támogatják ?