Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-01 / 1. szám

Nagy szerencsétlenség, ha valamely társaság irányadói magok sem tudják tisztán mit akarnak és mit tesznek és igen sajnos, hogy egyházunk mult évi működése körében feljegyezni valót alig találtam egyebet, mint azt, hogy mi sok tekintetben az emiitett helyzetbe jutottunk. A szedő int, — s mi kénytelenek vagyunk rövidre fogni elmélkedésünk hátralevő részét. A megoldások, melyeket a mult év ugy politikai mint egyházi téren hozott, nagy, világrázó küzdelmeket tesznek kilátásba. Mi legyen azokra nézve egyelőre politikai téren a mi teendőnk, ezt fejtegetni nem az én feladatom ; de hogy szellemi tekintetben mely utat kelljen nekünk, a szabadság barátainak követnünk, hogy a szent ügyet ne veszélyeztessük, ezt röviden elmondom. Mindenekelőtt ne tulozzunk. Minden túlzás ellenkezőjét szüli annak, a mit céloz s rendesen csak az ellenfél táborát szaporitja. Kik felvilágosodási önhittségükben a vallásban puszta ábrándnál egyebet látni nem akarnak, szem elől tévesztik, hogy a mi nekik ábránd, az sok millióknak első rendű lelki szükség, mely minden áron kielégitést keres; s igy oda fognak fordulni, hol kielégitést találnak. Kik protestantismusukat hánytorgatják, s ebben minden veszély elleni palladiumot birni hisznek, ne feledjék, hogy a protestantismus nemdoctrina, hanem elv, mely teljes valósulását csak a folytonos fejlődésben, a haladásban találja. Ha némelyek a protestantismus művét a XVI. századbeli reformatióval befejezettnek hiszik?

s az akkor megalkotott hitvallásokon tul, csak tévedést és szakadást látnak, azok sem a protestantismus szellemét sem az az ellen irányuló támadások természetét nem ismerik ; megörökíteni akarják az ellenmonlást, melybe a reformátorok önmagukkal akkor estek volna, midőn hitvallásokat formulázván, azokkal a lelkiismereteket örök időkre megkötni szándékoztak volna. A reformátorok, midőn az emberiségre sulyosodott hierarchiai hatalom megdöntésére a szabad vizsgálatot sürgették, csak a tényleges viszonyokat tartották szem előtt s felállított elvök teljes horderejét alig sejtették; felszabadították az emberi elmét, de nem tudták összeegyeztetni a szabadság jogait és szükségeit a hagyományos viszonyok jogai és szükségeivel. Az idő kifejtette a reformátió által felállított nagy elv végköietkezmópyeit a politikai és sociális téren ; csak az egyház kebelében, a honnan a mozgalom eredetileg megindult, még mindég nem érvényesülhettek hivatalosan azon nézetek, melyek tényleg itt is uralkodnak. Ezen abnormis állapot megszüntetésére akar működni a reform-egylet, melynek megpenditése egyetlen positiv jelensége mult évi egyházi életünknek. Bontsuk ki a szabadság lobogóját teljesen, minden tartózkodás nélkül, mindent mellőzve a mi elválaszt, s melegen felkarolva a szeretet minden művét, mely egyesit, nem bántva a dogmát, mely egynémelynek egyéni szentsége, hanem hangsúlyozva a vallásosságnak Krisztus által felállított nagy törvényét: „az Isten lélek és a kik őtet imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." Ez lesz a leghatályosabb felelet a római merényletre ; állítsuk a világosságot a sötétség ellenébe ésbizzuk a jövendőt a mindent intéző istenre. Ba 11agi Mór. liszhang Borzsák Keidre „Pár szó Magyarliosi ifjii prot. papjaihoz" cimtt cikkére. (Prot. Egyh. és Isk. lap dec. 11. 1870. 4,9 számban.) Szeretett prot. testvérem ! Jeles cikkét át meg átolvastam. Annak nagyobb részével egyetértek ; sőt a mi főtartalmát és irányát illeti ielkem egész nevével pártolom, buzgok érte. Cikkében a kor szava szól. A haladásnak, az örök ifjú eszmének elnémithatlan szava. A világszellem kifejlésének foka, mit századunk maga elé tűzött, ma már egy hegygyé nőtt ; ssava tulkiálthatlan a kor teljes és tiszta öntudatává vált. Hadd csatoljam hozzá én is gyenge szavamat, tán ez által is erősebbé válik; annál hangosabb lesz eszmezörgetése prot. egyházunk ajtaján. Igen, zörget az eszme, hangosan kiált: hadd szabaduljon ki börtönéből a szabadság, hadd vesse le a megifjodott tudomány régi elkopott ruháját, hadd dobja el magától a Jézus örök szelleme a lelket ölő confessio nehéz bilincsét. Világosságot! mert a sötétség mogfojt bennünket ; hiszen prot. egyházunkat a világosság egyházának tartjuk, — szabadságot, hisz azt a szabadság egyházának nevezzük, a tudományt, melyet Jézus hirdetett, a tudományt, mit a reformátorok felemeltek rut fekhelyéről, e tudományt akarjuk felszabadítani, mert a prot. egyház a haladás egyháza ! Ki és mi áll utunkban? Az erős akaratnak, a kitartó munkának, mit a lelkesültség szárnyai emelnek, semmi nem állhat ellen. Ki van mellettünk ? a kor szava, az eszme ereje, a haladás magával ragadó hatalma,