Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-07-30 / 31. szám
írással ellenkezik; mindamellett ezek oly dogmák, melyeket helyesebb értelmezéssel hasznunkra fordíthatunk, s általuk a ker. érzületet hallgatóinkban is emelhetjük. A Krisztusról beszélve, kiemelhetjük, hogy ő benne az isten képmása legtisztábban és legtökélyesebben valósult; az ö élete és cselekedetei annyira megfeleltek isten akaratjának, hogy méltán elmondhatá magáról, hogy ő és az Atya egy; nekünk is ugy kell tehát az ő példáját követnünk, hogy az istenfiuság érzetét minél tisztábban érezhessük. Továbbá Jézus az ő szellemi tudománya és életével megmutatta azt is, hogy a bünt le lehet győzni, mint ő legyőzte, csak isten akaratára s jobb részünk tanácsára hallgassunk; példájával megszabadította, megváltotta a bűnös emberiséget az erkölcsi halálból, melybe okvetlenül alásűlyedett volna, ha ő nem törli el a törvény átkát. Igy értelmezve a Krisztus istenségét és váltsági müvét, ugy fog ő feltűnni a hallgató előtt, mint az emberiség eszményképe, a kit épen mi vei ember, a rokonszenv nagyobb hevével s a megközel ithetés biztosabb reményével tűz maga elé példányul, mint egy megközelithetlen tökélyü istent. A többi dogmatikai tárgyakat is csak a gyakorlati vallásos élet szükségeihez viszonyítva, vehetjük fel prédikációnk keretébe, mert mindaz, mi nem annak emelésére céloz, szükségtelen iss időpazarlás is, ha épen kárt nem okoz. Ne a hitvallásokra, hanem a vallásos hi tre fordítsa a pap főgondját, mert amazok, mint egyes korok fogalmainak kifejezői, az idők változtával elhullanak, de a vallásos hit mindig szüksége lesz az emberi kebelnek, mig csak ember lesz a földön. A papnak ezt kell ápolni és melengetni mindenkoron, ha a biblia szellemének és a keresztyénségnek, mely maga is vallásos hitet sugároz, méltó szónoka akar lenni. Ölelje fel a ker. prédikáció a valódi életet s a hallgatók lelki szükségeit, mert a fellegekben járó, merész szónoklatok ép ugy nem érnek semmit, mint a nagyon földhöz ragadt, alantias beszédek. E célból, bármily szép es zméről beszél is a pap, mindig hasonlítsa azt össze a real itással, az élettel, hogy a gyülekezet közvetlenebbül láthassa és ítélhesse meg az eszmét, és annak értékét. Az erkölcsi prédikációk leghívebben találnak az élethez, s azért ez azon irány, melyet a prédikátornak főként követni kell, hogy magas hivatásának megfelelhessen. Körülbelől ezek azon elvek, melyeknek szemmeltartását megkívánja a kor miveltsége és a ker. vallás szelleme az egyház szónokától; a protestantismus princípiuma —- a haladás — pedig egyenesen követeli, mert a prédikáció, mint a z istenitisztelet legfőbb alakja, csak igy tarthatja meg első helyét a templomban. Az igehirdetésnek másik módja, mely azonban a szónoklat fogalma alá nem sorozható teljesen, a kátémagyarázat. Egyhá zi törvények rendelik, hogy a pap vasárnap délutánonként a heidelbergi kátét magyarázza hallgatói előtt, ugy, a mint az az egész esztendőre 52 űrnap szerint be van osztva, Hogy mai időben lehet-e ezen rendeletet helyeselni, s hogy általában a katechizáció foglalhat-e h elyet az istenitisztelet alakjai között: erre nézve kiilönbö ző és egészen ellenkező nézetek uralkodnak a prot. egyházb an; de bizton mondhatni, hogy tulnyomólag na gyobb azoknak száma, kik elhagyását javasolják. Már talán maga ezen kétségtelen körülmény is igazolja némileg a káté-magyarázat impracticus voltát, s jelesen azt, hogy ál tala a vallás-erkölcsi élet nem nagy előhal adást tehet. Mert ha nem is említjük a fejletlen nyelvezetet s rosz magyarságot, szóval a hibás külső alakot, melyet for ditása koránál fogva magán visel e káté, maga a tartalom ellen lehetnek igen alapos kifogásaink. A tartalom hiven kifejezheti s ki is fejezte a XVI. század reformátusainak hitét; de az azóta lefolyt háromszáz év alatt mindenféle ismereteink és igy a vallásiak is oly nagy előlépést tettek, melyet ign orálni és a réginél maradni épen nem lehet, mert tagadhatlanul igaz, hogy nem a kornak kell a confessiókhoz, hanem megfordítva a confessióknak a korhoz módosulniok; vagy ha a kor szelleme és fejlettsége ugy kívánj a, — végkép elhullaníok. Váljon a mi korunk annyira előhaladott-e a vallásosságban, hogy confessiókra többé nincs szükség? nem feszegetem; de ha nem igy áll is a dolog, a kátémagyarázatnak semmi esetre sem a templomban van helye, hanem az iskolában, — még pedig, mivel a benne foglalt nehéz dolgokat az elemi iskolai tanulók teljesen képtelenek megérteni, csak a felnőttek iskolájában, az u. n. vasárnapi iskolákban. Az istenitiszteletben csak oly elemek foglalhatnak helyet, melyeket a hallgató könnyen megért, s melyektől mintegy lelke üdvét, boldogságát érzi függeni; hogy pedig a kátéba foglalt mélységes dogmákat még gyakorlott gondolkodású ember sem mindig képes felfogni; s hogy az üdvösségre nézve semmit nem conferál, ha Jézusban egy vagy két különböző természet lakozo tt, nem szükség bizonyítani. A heidelbergi káté nyelvének ujabb átdolgozása és kisimítása sem fog segíteni a dolgon, mert — hogy hasonlattal éljek — a mely emberrel nem rokonszenvezünk, ha szebbnél szebb, uj ruhákba öltözik is, bizony nem fog antipathiánk az öltöny kedve ért sympathiává változni. Már hogy a magyar népnek ninc s úgynevezett Sinnje a túlságos dogmatizmus iránt, s követke zőleg a kateehizációt sem igen kedveli, megtetszik csak Jabból is, hogy ő minden templomi beszédet csak prédikációnak nevez; s továbbá azon fentebb is jelzett körülményből, hogy a magyarországi reform, egyházaknak legfeljebb 9/1 0 -ed részében tudta magát a magyarázat fentartani, s itt is csak azért, mert törvény parancsolta. Összefoglalva tehát a mondottakat, én a ka techizaciót delendam esse censeo. Hanem e helyett a délutáni isteni tiszteletre sokkal alkalmasabbnak és építőbbnek tartom a bibliamagyarázást.
