Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-30 / 31. szám

az ily gyermekből egyszerű, tudatlan falusi kézművesek, kik nyomorú munkájok által alig képesek az életük fentartására szükséges filléreket beszerezni. Pedig nem jelentéktelen azon különnemű anyagok menynyisége, melyekkel a természet Magyarországot megáldá, s melyek nagyobb részt külföldön jővén kidolgozás és készítés alá, egy jelentékeny jövedelemforrás vizét vezetik idegen öbölbe. A földműves osztály gyermekeinek harmadik és legkisebb része magát a tudományos pályára adja, mint mondám, s az ezen irányú képezésre vonatkozó alsóbb fokú intézetek elég bőven levén képviselve a gymnasiumok által, egyelőre semmi megjegyzésre nem szolgáltatnak okot. íme a földműves osztály gyermekeinek eddigi sorsa! Hanem az u. n. középrend is jelentékeny számú Magyarországon, s ennek gyermekei is életpályát kénytelenek választani, hogy megélhessenek. Ezek már földművelésre nem adják magokat, tehát előttük áll az iparos és tudományos pálya. Egy részöket csakugyan mind tehetségük, mind kedvük a tudományhoz vonzza; de kiknél erre a hajlam hiányzik, azokra nézve a már felmutatott körülmények miatt bajosabb sors vár; mert előttük az iparos, vagy technikai pálya áll nyitva s arra valóban hajlammal is birnak, azonban e pályákra kellő kiképezést nem nyerhetnek, azt pedig sem szülőik, sem önmaguk nem akarják, hogy pusztán névvel töltsenek be valamely pályát, szükséges képzettségük pedig teljesen, vagy legalább nagy részben hiányozzék. Igy aztán vagy kénytelenek a tudományos pályára lépni, mely iránt inkább idegenséggel, mint előszeretettel viseltetvén, természetesen csaknem semmi eredményt nem tudnak felmutatni s a legszebb tehetségek, melyek a nekik megfelelő irányban jeles egyénekké küzdötték volna magukat, a tévesztett, vagy inkább reájok kényszeritett pálya miatt nyomtalanul enyésznek el; vagy ha csakugyan iparosokká lesznek, de az egyszerű falusi kézműveseknél mégis magasabb képzettséget akarnak szerezni, kénytelenek néhány évig részt venni a gymn. tanfolyamban s itt egyrészről idejök nagy részét haszontalan veszítik el, minthogy sok tekintetben oly tudományokkal van dolguk, melyeknek az életben hasznát nem veendik s kedvük sincs hozzá, másrészről a gymn. oktatás átalános eredményét semmisitik meg, minthogy a tanerő legnagyobb részét kedvetlen és sikertelen munkásságuk emésztvén fel, gátul állanak a többiek előhal adásának útjában. Kérészy Barna, tanár. (Vége következik.) ügy kis elmélkedés az egyházi szónoklatról. (Vég e.) De hát a dogmák mennyiben foglalhatnak helyet a ker. prédikációban, vagy egyáltalában foglalhatnak-e? Nézetem szerint: igen, de nem határtalan mértékig, hanem csak bizonyos korlátokig, mert a túlságos dogmatizálás vagy egészen kifárasztja a gyakorlatlan eszű ember figyelmét, vagy teljesen elveszi kedvét a prédikáció hallgatásától. Ez a mező a legnehezebb és legkén yesebb a papra nézve, de teljesen mellőzni még sem lehet, mert a protestantismus felekezeti jellemmel is bír, mely megkülönbözteti és elválasztja őt a többi, szintén keresztyén-felekezetektől ; és ezen jellemvonását ignorálni nem lehet, nem szabad mindaddig, mig a többi felekezetektől külön életet él. Mindenesetre az volna a helyes és bibliai fejlettség, az egy akol és egy pásztor, ha az egész ker. egyházat a helyett, hogy hitcikkek elválasztják, a szeretet kapcsolná össze egy testté, a Krisztus testévé, de ezen eszményi állapottól még igen távo 1 vagyunk. Alkalmazhatjuk a hitcikkeket egyházi beszédünkben, de nem minden megválasztás nélkül, hanem csak azokat, melyek a józan ész bírálatát kiállják és a keresztyénség szellemével nem ellenkeznek; a többieket, mint az igazságnak elavult öltönyeit, eldobhatjuk a nélkül, hogy a vallás ügyének ártanánk. Igy p. o. az eredendő bűn dogmáját azon alakban, mint az egyház századokkal ezelőtt megállapitá, erkölcsi érzésünk tiltakozása nélkül nem prédikálhatjuk; vagy az ezzel összefüggő predestinácio tanát a Kálvin merev theoriája szerint hirde tni annyi volna, mint a keresztyénség szerető istenét, boszus zsidó Jehovával cserélni fel, ki az emberáldozatokban gyönyörködik, csakhogy véghetetlen igazságának elég tétessék. Akárhogy csürjük, csavarjuk a dolgot, rettentő egy dogma ez, mely a hivő léleknek szárnyát szegi s az erényes élet iránt közönyössé teszi, mert ha egyszer örök kárhozatra van predestináivá, akkor hiábavaló minden nemes erőfeszítés; az isten végzését meg nem másíthatja. Ez, mint a keresztyén vallás eszméjével teljesen ellentétben álló dogma, a templomi szószéken nem foglalhat helyet, épitő erővel a hallgatóságra nézve épen nem birván ; pedig előttünk mindenek fölött a gyülekezet épülése kell hogy legyen irány- és mérvadó szabály. A Krisztus istensége, vallásunk szigorú monotheismusával, váltsági és engesztelési munkája — úgy a mint a heidelbergi káté tanítja — okosságunk, és a szent-