Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-30 / 31. szám

hogy mindenki előtt nyitva legyen a tér, kedve s hajlamának megfelelő pályára képezni magát; és valóban, mindenki szabadon követhetvén vonzalmát, az erők kellő arányban oszlanak el, nem hagyván parlagon semminemű tért, mely keresetforrásul szolgálhat. Mi nálunk, ha a tanintézeteket sorba tekintjük, oly számmal találjuk képviselve átalában a gymnáziumokat, hogy fele teljesen elég volna ; az ipar- s a reáliskolákból pedig alig akadunk itt-ott egy-egy példányra. Hinem nem is virágzik ára iparunk s kereskedelmünk, és bár dúsan látjuk elárasztva hazánk vidékeit a természet minden áldásával, melynek sokféle neme a legkülönbözőbb életpályának nyújt gazdag anyagot a jólét megszerzésére : öröüké a szegénység panasza hallható mindenütt, és nem birans: kibontakozni az anyagi szigorú helyzet zavaraiból. És mi ennek nagy részben oka ? Kétségtelenül a szakiskolák hiánya ! Nálunk a népesség legnagyobb részét a földmives osztály teszi, s ha elnézzük, mi történik ezek gyermekeivel, a mint 12 éves korukban a rendes iskolai tanfolyamot bevégezvén, a pályaválasztás pontjára jutottak : látjuk, hogy nagy részök haza tér az apai házba, hogy folytassa majdan a mezei gazdálkodásnak őseitől reámaradt örökségét; egy kis rész az ipar ter&re lép s még kisebb rész a tudományos életpályára szánja magát. Az erők ily mérvű megoszlása talán még nem volna oly nagyon aránytalan, ha az án kellő képzettséget tapasztalnánk e téreken mindenütt. De hogyan vagyunk ezzel ? A földmivelés és átalában a gazdálkodás körében alig lehet nérri fejlődést észrevenni, a száfc, sőt több hold tőiddel biró gazdák alig képesek valamivel többet szerezni, mint mennyi családjuk fenntartására megkívántatik. De nem csoda, mert hiszen csaknem mindenütt épenugy a föld egy részének miiden évben parlagon hagyását ösmerik a termő erő egyetlen hatályos előmozdítójának, mint atyáik ; épen o^y kevés gondot fordítanak a baromtenyésztés és nemesítésre, mint azok tevék s a gyümölcsösök körül mindent elvégezettnek hisznek, ha fáikat elültefék. Kétségtelen dolog, hogy nem lehet valami szerencsétlenebb, mint az úgynevezett könyvből gazdálkedts, melylyel a fö dmives osztály oly jóizün nevet ki egyeseket, kiknél a gyakorlati tapasztalat hiánya valóban legtöbbizör meghiusítja az elvi tételeket s épen ellenkező eredményeket szül, mint előlegesen remélték. Azonban tagadhatlau az is, hogy az ujabb időben óriás mérvben fejlődő term.-tudom ány a term. erők ösmeretébe mélyebben behatolván, oly eszközök birtokába jutott, melyek által az e rőket saját célja szerint módosíthatja s használhatja fel. A term. tudomány bővebb fejlődése ekképen a gazdálkodás emeltyűje lőu. De hol szerezheti meg népünk azon ösmereteket, melyeket neki mulhatlanul tudnia kell, hogy a tudomány vivmár

yait gazdálkodásába átültetvén, anyagi jólétét növelhesse? Bizony még eddig sehol, s mivel Magyarország a természettől nagyrészben a gazdálkodási ágra van hivatva, itt volna az idő, midőn e tekintetben is kellene tenni valamit. Az országban levő pár gazdasági intézet, sem kevés száma, sem álláspontjánál fogva nem felelhet meg e tekintetben a nép kívánalmainak ; mert magasabb előképzettséget, hosszasabb tanulmányozást feltételez s nagyobb birtokokban való gazdálkodásra irányul. Kisebbszerü és nagyobb számú gazdasági iskolák felállítása volna e tekintetben óhajtandó, hol lehető rövid idő alatt az egyszerű nép fiai elsajátíthassák a mulhatlanul szükséges ismereteket. Vagy ha e tekintetben egyelőre talán sok nehézség merülne fel, legalább a rendes népiskolai tanulmányok közé kellene a legszükségesebb gazd. ösmeretek tanítását bevonni s a természettudományra kiválóbb súlyt fektetve, azokat a gazdálkodással viszonyban tanítani. Nem kis mérvben mozdítaná ez elő az ország anyagi jólétét, melyre pedig oly nagy szükség van. Semmivel sincs jobban gondosskodva a földmives osztály gyermekeinek azon kisebb részéről, mely a népisk. oktatáí bevégzése után, az iparos élet terére akar lépni. Oly képzettséget, melyre egy iparossá leendő növendéknek szüksége van, távolról sem ad a kezdetleges népisk. nevelés, de saját hivatásánál fogva nem is adhat soha, habár majd későbbi magasabb fejlettségekor, kivált ha a felsőbb polg. iskolák létrejönnek, az ezen térre vonatkozó szükséges alapismereteket körébe vonandja is. De hát ha a népiskola e tekintetben nem tehet eleget, hová forduljanak a szülék, hogy gyermekeiket az ipar egyik, vagy másik ágában értelmes egyénekké képezzék, kik a tudomány alapjára fektetett szakismeretük által jövőt biztosítsanak maguknak? Fájdalom, erről nincs még eddig gondoskodva, s a szegény földműves, kinek volna annyi anyagi ereje, hogy közel helyen pár évi szükséges tanításban részesítse iparossá leendő tehetséges gyermekét, gátolva van ebb3n as illető szakiskolák hiánya által, melynek aztán szomorú következése az, hogy lösznek 61*