Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-23 / 30. szám

sik felett; hogy micsoda zsinórmérték szerint járjunk el az emiitett két rendbeli fárgyak becsének megítélésében: hic labor, hoc opus est! Azonban csak első tekintetre látszik e kérdés nehéznek, melynek megfejtéséhez maga a biblia adja kezünkbe a helyes kulcsot. Főszabály, hogy a pap prediká'lja a bibliát és a keresztyénséget. A bibliában a dogmatikai tételek vagy csupán jelképek, meljek tehát a prédikációban is csak mint ilyenek szerepelhetnek ; vagy ha sajátlagos értelemben fordulnak is elő, soha sincsenek önálló tanformájába öltöztetve, nem különittetnek el az erkölcstaniaktól, hanem egymást kölcsönösen áthatják és támogatják, mint ok és okozat, eszme és annak realitása. Nekünk sem szabad prédikációnkban kizárólag csak az egyiket, vagy csak a másikat venni föl tárgyul, hanem találnunk kell egy oly érintkezési p,ntot, melynél ezen külön nembeli tárgyak összetalálkozzanak. Az erkölcsi törvények folytonos emlegetése, az erényre való mindennapi hivatkozás és serkentés, bármi fönségesek és hasznosak is magokban, utoljára hidegen hagynának és kimély tel en, rideg cselekvést idéznének elő nálunk, ha a hit melegével nem lehellnénk azokba életet. Legcélszerűbb az erkölcsi tárgyaknál feltüntetni egyszersmind a hittani alapot is, melyre azok támaszkodhatnak ; s viszont a hittaniaknál a belőlök származható kötelességek és erények követésére buzdítani, rövid alkalmazás alakjában. Ennyit mindendenesetre megenged nekünk prédikációnk fő tárgya. Más kérdés az, hogy vájjon a bibliában minden szót, minden gondolatot készpénz gyanánt vegyünk-e, s ép azon alakban nyujtsuk hallgatóinknak ? Az ó és uj testamentum, számos idiomái, következetlenségei- és csu dáival miként kezeltessék a prédikátor által ? kérdések, melyekre a helyes felelet ismét csak az lehet, hogy a pap prédikálja a bibliát. Nem egyes kiszakasztott mondatok és szavak adják meg a könyvek könyvének ama nagy tekintélyt, hanem az egésznek nemes irányzata, a rajta elömlő szellem, ép igy megfordítva is nem fog összeomlani a mak tekintélye, ha szellemét tiszteletben tartva, egyes részeinek hitelességét kétségbe vonjuk, vagy oly részleteit, melyek egy régibb világnézlet természetes kifolyásai, mai természetismeretünk mellett nem tartjek istentől kijelentett igazságoknak. Mert hisz az nemhogy ártana, de sőt hasznára van az eszmének, ha minden hozzá nem tartozó idegen elemtől — mi eddig homályositólag hatott reá—megtisztul,hogy azután annál nagyobb fénnyel ragyogjon. Attól nem kell félni, hogy ily methodus miatt a nép meghidegül a biblia és prédikátora iránt, sőt ellenkezőleg, akkor játsza el a pap mind saját, mind a szentkönyv tekintélyét legjobban, ha oly képtelenségekkel traktálja tanulni vágyó hallgatóit, mel/ek a legegyszerűbb miveltségű ember gondolatkörében sem találnak helyet, hogy elhihesse, melyekből semmi épületet nem meríthet, A bibliai csudák egy keleti nép gazdag fantaziájának szüleményei, tehát a mi prózai világnézetünkkel, és — a mi legfőbb — a mai tudomány fejlettségével össze nem békithetők Egy paptól megvárja és méltán várja meg a mai kor, hogy tudomáuyos képzettséggel birjon; már pedig ez esetben nem teheti, tennie nem szabad, hogy a mit a tudományban tagad és elvet, a vallásban ugyanazt erősítse és bizonyítsa, mert ekkor épen bűnt követne el saját maga, és a kik leikök inivelését reá bízták — hallgatói ellen. A gyülekezet azt akarja látni, hogy papjának egyéniségén minő kinyomata látható az evangéliumnak és a keresztyénség eszméjének, mi leginkább a meggyőződés hangján vehető észre, melyet — még ha hibás is — önkénytelenül tisztelni szoktunk; de miként adja, hogyan kölcsönözze a meggyőződés erejét annak, a mit maga sem hisz, a mi nem meggyőződése? mert hogy nem lehet az, tudományos papi képeztetéséből önként következik. Hogy Bálám szamara szónokolt, Ilyés tüzes paripákon kocsikázott fel az egekbe ; hogy Áron veszszője kivirágzott, Mózesé pedig kígyóvá változott; hogy Jézus a rothadásnak indult halottat feltámasztotta stb. mind oly képtelen dolgok, melyeket a tudomány mai napság kinevet, tehát a szószékbe sem vihetők fel magunk és a biblia compromittálása nélkül. Vannak a csudák között olyanok, miket sem niféle értelemben sem lehet használnunk, ezért a szószékről egészen számüzendők; a legtöbb azonban, különösen a Jézus csudái, nagyon szépen alkalmazhatók a megfelelő lelki állapotokra (mint a betegek, sánták, vakok gyógyítása, hallottak feltámasztása, a tenger lecsendesítése stb.) sőt az evangeliurn szelleme által mintegy utasítva is van a pap az ilyen értelmezésre. Az eféléket használja fel a szónok okosan és tapintatosan, nem feszegetvén a hallgató előtt a fölvett tények külső hitelességét vagy képtelenségét; csupán azon elemeket vegye fel tárgyához, melyek épitő erővel bírnak, mert az ex.'g^sis nem kathedrába, hanem iskolába való. Felmutathatja a bibliai csudákkal szemben, hogy Jézus és az ő tudománya sokkal nagyobb csudákat miveltek, s mivelnek ma is, mint az ott elbeszéltek; s mig amazoknak kora már rég lejárt, a ker. vallás csudái ma is megujulnak, s nagyobb szerű eredményeket idéznek elő. Igy a mai kor csudáit mintegy óriási magasságba helyezvén a hajdankoréi fölött, a hallgatót a keresztyénség valódi magaslatára emeljük, s eszközöljük, hogy ne a betűt kedvelje, mely öl, hanem annak lelkét, mely elevenít. Igy kezelve a bibliai történeteket, mindig fedezhetünk föl bennök épitő és tanulságos elemeket, s nem jövünk azon borzasztó helyzetbe, hogy eszünket, meggyőződésünket foglyul vigyük a vakhitnek, mely nem csak maga nem lát, de hallgatóit is megvakítja. Csak ha szilárd meggyőződését és a biblia szellemét prédikálja a pap, számithat hallgatói bizalmára és tiszteletére. Kálmán Gyula. (Vége következik.)