Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-16 / 29. szám

tonos figyelemmel kisérni, és mindezt a prédikációban érinteni. A nyilvános helyzeteket nem csak tanulmányunk tárgyává kell tennünk, hanem azokba, mint az egésznek tagja, megvilágositólag és elősegitve, visszatartva és büntetve kell behatnunk; mind megannyi követelmények, melyek sehol élénkebben nem merülnek fel öntudatunkban, mint a prófétai beszédek megtekintésénél. Ha most már a prófétai beszéd tartalmát és tárgyát közelebbről vizsgáljuk, mindenekelőtt be kell bizonyítanánk, természetesen a vallásos jelleget előre feltéve, hogj a prófétáknál a politikai elem kiválóan előtérbe nyomul. Valóban, a politikai-vallásos beszédes itt oly nagyszerű tökélyen állnak, a mennyire egy isten-uralmi államban csak lehetséges. A történet alig mutathat fel ehez alkalmas párhuzamot; a görög és római ó kor, vagy az ujabb államok politikai hazafias beszédei korántsem hasonlíthatók azokkal össze. Természetes, bensőleg igaz és valóban nagyszerű politikai-vallásos beszéd egyedül Izrael népénél található, mely mint választott nép, az emberiség fejlődési történetében kivételes helyet foglal. E beszédekben társadalmi bajokról, belpolitikai kérdésekről, külhatalmakhozi viszonyról, háborúról és békéről van szó : mindoly dolgok, melyek máshol nyilvánosan is tárgyaltatnak. De a prófétai beszédben mindez a vallásos gondolattól van teljesen áthatva, minden kérdés, minden esemény a legszentebb komolysággal tárgyaltatik, mindegyik a legfőbb céllal hozatik közvetlen összeköttetésbe, nevezetesen az üdvvel, mit ugy az e&yes, mint az egész nép egyedül Jehovában találhat fel. Nem található itt könnyelmű okoskodás politikai elvek és intézkedésekről, felületes szóvita társadalmi viszonyokról, lelkiismeretbeli ügy minden, a választás folytonosan átok és áldás, üdv és romlás közt áll. De vájjon ez, a legsajátságosabb viszonyok által feltételezve, nem egyedüli-e a maga nemében, s teljesen utánozhatatlan? Nem épen veszélyes fonákság-e, e nagyszerű szellemvonásokból, melyeket az időnek ura egykor a világtörténet könyvébe jegyzett, a legcsekélyebb részt is prédikációnkra alkalmazni ? Vannak többen, kik a politikai prédikációra anathemát mondanak; sok hitszónoklattanitó legkevésbé sem titkolja ellenszenvét, s nagyon szűk tért enged a politikának, mások egyenlő vonalba állítják a földmivelés, phizikai gyermeknevelés, himlé'oltásról szóló prédikációkkal. Majd mindnyájan kikerülhetetlen alkalmakhoz kötik a politikai prédikációkat, milyenek : a fejedelem születés napja, országgyűlés megnyitása, békeinnep stb. E kérdés, lehet-e, mikor és miként politikai prédikációt tartani, külön tárgyalandó. E helyen következő észrevételt teszem csak: mindenesetre áll, hogy a templomba, és igy a prédikációba is csak a vallásos elem bevonható. Mind a mellett a vallás nem ugy létezik, mint az élet minden terétől külön vált valami, minden más szellemi mozgalom fölé meredek magasságba emelkedve, hanem a legszorosabb összeköttetésben áll az élet minden viszonyaival. Nem csak a magánélet, vagy egy gyülekezet zárt körében kell valósulnia, hanem az állam nyilvános terén is; és igy ez utóbbiért is kell az isten igéjét hirdetni. E kötelesség teljes elhanyagolása többnyire érzékeny kárt okoz, és egy pap, ki egyéni vallásos nézetével magánosan áll, gyülekezetét e miatt valóban nem vádolhatja. Mit jelentsen ez üres frázis: a tisztán világi dolgok nagyon közönségesek és lealázok azon helyen, hol az örökkévalót kell hirdetni és elérni? Mit jelentsen a világi és vallásos dolgok, szentségtelen és azent közti ellentét tulhajtása ? A haza ügyei is mindenesetre szentek! Se iki, a legszentebb hivatal viselője sem szégyelheti ezeket. Vagy tán a drága időt sajnálják, mi a prédikáció hallgatására jut, más idegen félére elvesztegetni ? Amaz arasznyi világtörténelemért használtatik fel egészen és teljesen az egy órai idő, mely az uj szövetségben elbeszélt eseményeket foglalja magába, és egyedüli szent történetnek tekintetik ? Mily terjedelmesen beszélünk sokszor a farizeusok és sadduceusokról, mily finoman jellemezzük az evangeliumi történet mellékszemélyeit is, tárgyaljuk Pál viszonyát a pogány vallásokhoz s a római felsőséghez, csak a jelen nagy eseményeire, kérdéseire nem jutna idő? E tekintetben a nagy Ézsaiás egészen másképen jár el; közvetlen az ügyet ragadja meg, mindent nevén nevez, beszél a legújabb eseményekről, melyek szemei előtt folynak le, s ezekbe, valamint a megelőzött s jelen viszonyokba isten igéjével világit be. De persze mily vigyázatlanul! mily vakmerően! mily kíméletlenül! Mennyi kétes állítás fordul elő mindjárt az első fejezetben! Mennyire veszélyesek lehettek ezek egy jól rendezett államra és „ennek jobbján álló isteni tiszteletre" nézve! És a következő fejezetek tán még keményebb kifejezésüek, a külpolitikáróli beszédek még sokkal veszélyesebbek. És még is, mennyire érthető itt minden! Menynyire találó itt minden szó ! Igen, mennyire szent és komoly, át meg át vallásos itt minden ! És ez tán pártbeszéd ! Bizonyára nem rosz értelemben; sőt inkább egyszersmind dorgáló beszéd is minden pártoskodás, párturalkodás ellen. De mindez a maga idejében, és a szerint, a mint isten kinek-kinek hivatást és tehetséget adott. Századunk Kezdetében, a szabadság harcai alatt nem hiányoztak a politikai prédikációk sem, melyek egy templom szük helyén, az egyes gyülekezetek előtt; a népek sorsa felett nyilatkoztak. Igy kiséri Bőhr „a falusi gyülekezet előtt tartott prédikációiban" saját háza és gyülekezete legközelebbi tapasztalataiból kiindulva, az 1831-ik év nagy eseményeit figyelemmel. Először természetesen meglehetős szük látkörre szoritkozva, hosszasan időz a kedvezőtlen viszonyok leirásánál és vizsgálásánál, gyakran panaszkodva és erkölcsi komolysága mellett majd nem feleselve a romlott emberiséggel; de azután, mivel helyes irányba tér, beszéde szabadabb lesz, emelkedettebb annyira, hogy isten igéjéből vigasztalást ós erősödést nyerve, a sziv is megnyugvást talál.