Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-16 / 29. szám

irány, általános vallásos nézlet, talán még alak és mód­szer tekintetében is valamikép a ker. prédikáció előké­péül tekinthetők-e; oly kérdés, melyre természetesen tudákkóros Összehasonlitással nem, hanem csak valódi történelmi értelemmel lehet felelni. Miután a próféták jellemzését és hivatások körvo­nalozását előbb már megkisérlettük, és megvizsgáltuk mennyiben érintkezik a ker. prédikátori hivatallal, helyén látjuk közelebbről a prófétai beszéd általános sajátságait elősorolni. A prófétai beszédeket nem ugy kell felfogni, mint tudo­mányt, rendszeres tant; s habár sok helyen kitűnő pél­dányul szolgálhatnak a vallásos igazságok nyilvános elő­adására, többnyire mellesleg jelennek meg, a főcélba olvadnak be, és épen ez által idézik elő nagyszerű ha­tásokat. Nincs itt Írásmagyarázat, megállapított hitága­zat fejtegetése, vagy egy kész, befejezett vallástudomány tanítása, hanem mindenütt figyelmeztetés, szorgos intés, serkentés, mely parancsolásig fokozódik, végre bizonyság­tétel istenről, tanácsáról és akaratáról. Jóllehet némelyik próféta beszédét helylyel közzel egy régibb próféta jóslatához kapcsolja; de nem tekin­tenek vissza hitök kezdőjére és elvégezőjére, ki által üdvözülhetnének. A múltban csak egy politikai eszmény­képük van (Dávid), mert isten szövetsége minduntalan megtöretett s ezért vallásos, élő és eredeti képekről (Ábra­hám, Mózes, Dávid) vajmi kevéssé lehet szó. Vallás-erkölcsi eszményképüket a jövőben látják. Századokról századokra nem csak gyakoribbá és érthetőbbé lesz az utalás a jövő idő vallásos beteljesedésére, hanem magában a prófétai beszédben is az isteni igazság fokozatos megvalósulása észlelhető, ugy hogy a hirdetéssel a megjelenés karöltve jár. De miután e haladás a történelmi fejlődéssel szoro­san egybefügg, magától érthető, hogy a prófétai prédi­káció tervszerű visszatéréséről, közönséges értelemben, szó sem lehet; az isteni üdvgonuolat kijelentése nincs évekhez és hónapokhoz kötve. Idő és alak szerint isten­nek egy kiszámithatlan, önkéntes kegyelmi ajándéka, és ezért ugy jelenik meg folyvást, mint valami rendkívüli. Továbbá megjegyezzük: a prófétai beszéd nem alkalmazkodik egy meghatározott gyülekezethez, hanem sokkal nagyobb körhöz; ennélfogva nem közeledhetik közvetlen az egyeshez ; benne a lelkészet! elem, ha ez alatt az általános erkölcsi és vallásos igazságok speciális alkalmazását értjük az egyesek kedélyére, nem fejlődhe­tik ki; egyes osztályok, korok, nemek szükségei és kötelességei itt nem tárgyalhatók. Az összes nép poli­tikai, erkölcsi és vallási helyzete idézi elő és foglalkoz­tatja a próféták beszédeit. Ritkán beszélnek az isten­uralmi ÁÖzügy békés és tartós állapota alatt, hanem nagy események közben, vagy kevéssel előttök az idő jeleire utalnak, és a nagy tényekből isten tanácsát, Ítéletét és akaratát vonják ki, büntetnek, fenyegetnek, intenek, szabadulást ígérnek: mindezt közvetlen vonat­kozással a pillanat helyzetére. a ker. prédikáció nem csak múlékony, időszerinti eseményekből, hanem egészen más forrásokból is indul ki. Mindenek előtt ott van az egyházi év innepeinek sorrendje, mely szerint a megváltó életéből a legfonto­sabb események, az üdv nagyszerű tényei elmélkedésünk tárgyául felveendők, E mellett a ker. hit tartalma a ker. erkölcstan követelményeivel, bizonyos teljességben adandó elő, mi­után a felnőttek gyülekezete is folytonosan előbbre haladó ker. tanítást igényel. Valóban, e benső, szellemileg ala­kuló egyesülése az istenitiszteletnek a vallásos tanítás­sal, felette becses; de ebben még nem éri el a ker. prédikáció eszményét. A hitágazatok és erkölcstanok folytonos ismétlése, ha még oly gondosan van is kidol­gozva, iskolaivá és tudákkórossá lesz. A hallgatók bele­fáradnak és a prédikátorok magok is érzik a kiegészí­tés, látkörük kiszélesbitésének, a lélek fölelevenitésének szükségét. Mint eszközölhető ez ? Helyes, hogy prédi­kációnkban gondosan tekintetbe vegyük azon jelentősé­get, melyet a gyülekezeti élet folyamában egyházi inne­peink nyertek ; az évszakokkal, a természet fejlődésével, a földmives munkájávali összekapcsolás sem megvetendő. De mivel ez mind nem elég, a minden gyülekezeti istenitiszteletet magában foglaló egyházi év eszméjéhez tértek vissza, hogy tartalmát lehetőleg specifikálhassák. A régi perikopákból kiindulva, minden egyes vasárnap­nak külön kinyomást, egy kiváló gondolatot, talán külö­nös kegyet is akartak tulajdonítani. Nyilván való, hogy e törekvések sok körülmény miatt meghiúsulnak, sőt más utón megint a tudákkórosságra vezethetnének. De maga e szándék, melyből kiindulának, teljesen helyes ismereten alapszik. Nézzük végig az egyházi évet hosszú sorozatú templomi prédikációival: melyek ezek közül a legtöbbek által hallgatottak ? Melyiknél számithatunk, a különben hanyag templomba járó gyülekezetben is népesebb közönségre ? Nagy innepeinken kívül a konfir­matio, reformatio és uj év napja. Nem csak innepi kitün­tetésüknél fogva, mivel utóbbiak ugy sem birnak, van a prédikációnak különös vonzereje; hanem azért, mivel e napok jelentményét a nép teljesen érti, minden egyes gyülekezeti tag tudja jól, mily esemény vagy cselek­ményről van szó, tárgygondolat és cél előtte ismeretes ; és igy a predikacionak egy bizonyos előföltétele nem hiányzik, pap és hallgatók közt mindjárt a templomba belépésnél bizonyos összeköttetés van, mely a figyelmet, érdekeltséget fokozni képes, mig más vasárnapokon ren­desen csak a szószékből tudják meg, mi indítsa meg e napon kedélyöket, természetesen kétes eredménnyel. Túlságos volna azt állítani, hogy tartalmára nézve minden prédikációnak alkalomszerűnek kell lenni. A prédikátor isten igéje és saját szive kincstárából ót és ujat nyújt; hogy az épen alkalomszerű volt-e, hallgatói helyzetének és hangulatának megfelelő-e, e felett gyakran messze eltérnek egymástól a vélemények. De minden esetre kötelességünkben áll a gyülekezet vallásos és erkölcsi szükséget, szellemi érdekeit, közhangulatát foly-

Next

/
Oldalképek
Tartalom