Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-09 / 28. szám

érdemes szerkesztőjétől, a mit szokott velős modorában annyiszor és oly nyomatékosan elmondott, hogy a hit, a vallás nem lehet szabatosan formulázott tantételek, dogmák összege csupán, hanem az embernek összes életviszonyait átható szellembatalom ez, oly tudalmiköre az ember lelki világának, mely, mint minden tudomány, a rendes tanfejlődés szabályai, a szellemélet szükségszerű elvei szerint jő létre, de a mely kell, hogy bélyegét rásüsse az ember állami és társadalmi életére is. Hogy is lehetne máskép, hogy a vallási átalakulásokat, a mint ez történelmileg is igazolt tény, nyomban követték az állami és társadalmi nagyszerű átalakulások mozgalmai ? — ki merné tagadni, hogy a mai állami és társadalmi eszmék nem azok többé, melyek a christianismus történelmi létrejötte, s közelebb a reformátió előtt valának. Történelmi tény, s szomorú igazság, hogy az emberiség történelmi jólléte, szabadsága és boldogsága útjába a legnagyobb akadályokat mindig a politikai jogtalanságok hosszú gyászos sora gördítette. A népek politikai kiskorúsága s nyomasztó helyzete nem engedé a szabad intézmények kifejlődését, s a társadalomnak a ker. vallás szellemében s elvei szerint történendő rendezését s újjászületését. A politikai nyomás vas ujjai alatt megszülettek a dogmák és confessiók ; a szellem szabadon és boldogító teljében nem szárnyalhatván ; elkezdődött a betű uralma, vele az emberi szellemek annyi százados fogsága. Csak ott látszottak meg a ker. szellem hatásai s nyomai, hol teremtő geniusok, az emberiség nagy tömegéből kimagasodó oszlopok, valódi nagy szellemek nem hiányoztak. A politika, vagyis az állam, s az államtól dúsan javadalmazott bérenc hadak elkezdték üldözni a vallást, a szeretet vallását, mit amaz egyetlenegy lehozott; a vallásnak tehát védelemről kellett gondoskodnia; az élő szó, a prédikálás volt a legelső fegyver, mit a vallás első bajnokai oly vitézül villogtattak, s vele oly fényes diadalokat arattak. Fájdalom, a keresztyénség első századainak vallásos szónoklatai nem maradtak ránk vastag kötetekben ; én meg vagyok győződve, hogy e szónoklatok nagyszerű egy szer üségökben, nagyban megszégyenitenék a mi elvont, dogmatizáló szónoklataink nagy részét. Hatalmas beszédek lehettek azok, melyek éjnek idején a riasztó sírboltokban, temetőkben istentiszteletre birták egybegyűjteni a népet, s vértanuk csonthalmaival jelölék meg az utat, mely egy boldogabb jövő felé vala vezetendő az emberiséget. — A mi templomaink miért maradnak gyakorta üresen ? mert például az eset theoriája ma már nem lehet tápláló eledele a szellemnek ugy, a mint a kegyes hiszékenység azt hajdanában megállapította. 19 évszázad alatt mégis csak halad valamit a világ, ha mindjárt gyakorta aluszik is a Krisztus a hajóban. És hol vették, honnan kölcsönözték ama beszédek ezt a titkos hatalmat és varázserőt? bizonyosan onnan, hogy ama felkent szónokai a vallásnak, bátor kezekkel nyúltak be a kor betegségének gyökeréig, s mig bátor ajkakkal hirdeték a szabad vallás szabad igéit, egyszersmind merészen keltek ki az üldöző és uralkodó állam számtalan visszaélései, nyomása és tévedései ellen. Ez állításomat látszik igazolni magának a vértanuságnak ténye és története is. Ha a szónok igy szólott volna: adjátok meg magatokat, vagy tűrjétek békén a szenvedéseket, isten akarja, hogy nyomorúságot szenvedjetek, tehát a világért ne panaszkodjatok, csak csendesen hordozzátok a keresztet stb. ily beszédekkel, én nem hiszem, hogy csak egy martyr is támadhatott volna. Nem egyik vagy másik politikai párt ellen menydőrögtek ők, hanem igen is ostorozniok kellett a politikai pártok visszaéléseit; isten és a nép nevében vissza kellett követelniük a szellem jogait az erőszaktól, s a dolog ezen valódi magas értelmében szabad volt a politikát a szószékre vinni, szabad is lesz mindég ; a politikai és társadalmi jogoknak a népek egész egyetemére leendő kiterjesztését hirdetni és követelni kell mindörökké. A politikának ezen értelemben van csak helye a szószéken. Ellenkezőt csak azon egyház szolgái taníthatnak, kik gazdag fizetéseket húznak az államtól, kik tehát magok is a népek elnyomói közé tartoznak, s az üdvezitőt nem szellemének és elveinek követése és életbeléptetése által, hanem fényes fogatokon akarják utóiérni. Nem csuda, ha ezek a Krisztus magas elvei és eszméivel a népboldogító politikát is kizárják a templomból. Igaza van Szászi barátomnak, hogy a protestánsok lelkészeinek szabad, sőt némileg kötelesség is a politikáról a szószéken is beszélni Saját álláspontjáról S-nek is lehet igaza. A pártpolitikát, vagyis azt a politikát, mely egyes emberek, vagy kiváltságolt társadalmi osztályok érdekeit tartja szem előtt, szószékre vinni nem szabad; mert a vallás tárgya csakugyan isten és üdvünk, tehát isten ós ember. Egyes érdekeket tolni az egyetemes emberi érdekek fölé, kiváltságok jogosultságát prédikálni, mind a keresztyén humanismus szellemével, mind általában az emberi igazság és méltányosság érzetével ellenkeznek. Az embernek nemcsak valláserkölcsi, hanem társadalmi s politikai jogai is vannak, ezek felett hiven őrködni, ezeknek határait mindig tovább terjeszteni az egyháznak hivatásszerű feladata. Az uralkodó vallás az emberiség egyetemes érdekeire nézve csakis az által vált veszélyessé, hogy az uralgó politika szolgálatába szegődvén, nemhogy istápolía volna, sőt inkább elnyomta a népek politikai jogait. Hogy az 1848. nagyszerű vívmányai az egyház mélységes szendergése mellett jöttek létre, nem válik aa akkori egyházi közegek valami nagy dicséretére, már pedig egyház: beszédeinken kevés nyoma látszik az akkori szellem és eszmék szabad lengésének. Az egyházi szószék a világi szószéknek engedte át e tekintetben teljesen a dicsőséget. Azt mondja H. J., hogy a politikában nincsen közös hit, mig a vallásban van; szerintem ugy van és kell lenni egyikben mint a másikban. Az egyház hivői sem mind osztják az egyház dogmatikai tantételeit, sőt a vallás örök igazságaiban is találkozik sok, a ki kételké-