Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-09 / 28. szám

dik: mégis az egyház qua testület, állhatatosan megmaradt mindeddig megállapított tantételei mellett, s a vallás szolgái, mitsem hallgatva a hitetlenek árnyékban bujkáló seregére, harsogtatták bátran a vallás örök igazságait. Igaz, hogy a politikában pártok vannak, egyik akarja a jogot a néppel megosztani, másik nem ; de ebből nem az jő ki logice, hogy tehát most már a párttusák zajában hallgasson el az egyház : hanem inkább az, hogy a jog és igazságnak keljen védelmére, a haladás ellenségeit fegyverezze le a szellem hatalmával, s ő legyen egyik hatalmas harcosa a szebb jövőnek. Ez a haladó emberiség nagy dogmája. A commune és a Thiers kormánya, szent igaz, hogy mind a ketten republikánusok, mégis óriási a különbség nézeteik között. De az is igaz ám, hogy ha Franciaországnak lettek volna egyházi szószékei, melyek nem most már, mikor az isten Ítélete nehezedett meg a nemzet felett, hanem a vihar kitörése előtt bátor szót emeltek volna az emberi jogok mellett, s a népnevelés sz. ügyét hangsúlyozva, az aristocratia túlkapásait, bűneit kellően ostorozták volna, talán nem kellene Páris füstölgő romjai fölött gyászolni a civilisátió géniusának! talán meg sem kisérlették volna a commune emberei a kor gordiusi csomóját, az uj társadalmi szervezkedés nagy kérdését fegyverrel vágni ketté, s az aristocratia tán mégis iszonyodnék oly embertelen mérvekig fokozni boszszuállásának dühét. Nem szabad az egyházi szószéket levonnunk a köznapi életbe. Bizonyos pontig osztom e nézetet, de ott, a hol általános emberi elvek, jog és igazságról van szó, ott az egyháznak hallgatnia nem szabad. Maga urunk is az igazságért halt meg. Hallgatni, mikor a kor szelleme már maga követelőleg lép fel: mikor már a kövek is beszélnek ; behunyt szemmel nézni a szellem világmozgalmát, ez fosztja meg a szószéket nimbusától, és bizony, tán ez egyik oka a mai, ijesztő mérvben uralgó indifferentismusnak, mert a régi dogmatikus beszédek megszűntek táplálni és eleveníteni szelleműnket. Ma már nem elég a Krisztus keresztje alatt sirni a szent asszonyokkal, hanem lelkesülni kell; ha a régi egyházhit test szerint is menybe küldte fel a Krisztust, nekünk ma már legalább is világéltető szellemét le kell hozni kebleinkbe. A pátens idejében bizonyos, hogy sok kellemetlensége volt sok lelkésznek, hanem ugy tudom, hogy legtöbbnyire azoknak, kik a néppolitika ellenében a kormánypolitikához szegődtek. A protestantismus szabad szelleme ilyesmit nem fog eltűrni soha. A kiket pedig üldözött a hatalom, azokat felkarolta a nép rokonszenve, s ennek lön szüleménye a hatalom minden nagyobb rombolás nélküli, csendes és egyszersmind tapintatos visszavonulása. E lap szerkesztőjének oroszlánrésze jutott e küzdelmekből, hogy bizonyítsa állitásom igaz voltát. Itt is tehát a szellem határoz, melyben a vallási szószék mind örökké működni tartozik. Krisztus urunk tanításaiba politikát soha nem kevert, az igaz, de politikává valamely beszédet nem is e passus fog változtatni: hogy, no most már beszélek a politikáról,— a beszéd irányától, szellemétől fog ez mindenkor függeni. Elvei, eszméi határozottan mutatják, hogy urunk nemcsak vallási, de társadalmi reformátor is volt, a szeretet vallásának isteni mestere szép beszédeket, hatalmas elmélkedéseket tarthatott az akkori társadalmi állapotok felett. Hogy ő mint békés reformátor egy világrázkodtató politikai harc megkezdésére nem tüzelte honfiait, ebből nem az következik, hogy Jézus a politikát soha nem érintette, hanem látszik, hogy mesterünk nemcsak a bölcseség s lélekfennségben, de az óvatosságban is, mi valamely cél elérésére múlhatatlanul megkivántátik, ritkította párját. Sokat mondhatnék én, de ti azokat még most el nem hordozhatjátok. Maga ez egy tétel eléggé bevilágítja urunk magasztos s majdnem utólérhetlen szellemvilágát. Dicső, az emberiség összes életviszonyait átölelő lélek lehetett az, mely gyászolt Jeruzsálem bekövetkező pusztulása felett. Ilyenkor szavai megannyi politikai lángostort képezhettek hazája veszedelmének okozói ellenében. Igen, a népek politikai életének hatalmas zajlása i között az egyháznak némán vesztegelni nem szabad; hallassa szavát valahányszor a jog és igazság elnyomással fenyegettetik, ez hivatása; de legyen okos mint a kígyó, és szelid mint a galamb a hitszónok, lépteit mindig fenkölt elvek vezéreljék, nem pedig egyes hatalmasok külön érdekei ; ez kötelessége. Ezt tette a Krisztus, ezt kivánja tőle ma is és mindörökké istene, ki mindnyájunknak, tehát kivétel nélkül minden emberek édes atyja. Nemsokára igéretemet is be fogom váltani. Mocsán, junius 29. 1871. Pereszlényi János, reform, lelkész IS 110 LA ÜGY Kivonat Kecskemét szab. kir. város róm. kath. eg,yháztanácsa tanügyi bizottságának jegyzőkönyvéből 1871. március hó 2-ról.*) 20/871. szám. Olvastatott a város képviseleti közgyűlésének a községhatósági tanügyi bizottság 4128/870. k. i. számú hivatalos jelentésére hozott 350/870. számú határozata, melyben az iránti nyilatkozatra hivatik fel a róm. kath. egyháztanács: vájjon felekezeti népiskoláit továbbra is fenntartani, avagy felekezetnélküli, községi közös iskolák felállítását óhajtja ? Mely határozat a 169/870. számú egyháztanácsi végzéssel hátiratolva, e tanügyi bizottságnak véleményes jelentés végett kiadatván: Határoztatott: Eltekintve azon magasabb céloktól, melyeket a népiskolai közoktatás tárgyában alkotott *) A „Kecskeméti Lapokból." Szerk.