Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-07-09 / 28. szám

nyilvános, vallásos és politikai életében^észlelik; minden viszonyt, egész a magán hajlókok titkáig, ismernek, minden osztály szokásait, kedvteléseit a legkisebb részletig figyelemmel kisérik. De nem állapodnak meg az egyesnél, nem lesznek kicsinykedőkké, tekintetöket az egészre függesztik, melynek jólléte vagy fájdalma az egyesben tükröződik vissza. A nép életében a különböző szálakat fölkeresik, összefüggésüket felismerik, és e szerint mondanak Ítéletet, mit a további történeti folyam gyakran oly találólag igazolt. De nem helyes Ítéletről, hanem a fenyegető veszélyeknek akár belülről, akár ktilről támadjanak azok, világos felismeréséről, megjelöléséről és bizonyítékairól van itt szó ; különben is mindkettő folytonos kölcsönhatásban áll. Erkölcsi sülyedés, vallási szétágazás politikai elgyengülést szül, és ez külellenséget von maga után. Mindkettő, szeretet és magasztos erkölcsi komolyság itt egyformán erős rugók ; istennek a világtörténetbeni szakadatlan igazságszolgáltatásáról annyira meggyőződve vannak, hogy az őrködésre intésnek, feddésnek, büntetésnek kell közvetlenül következni. Ezen élénk szellemélet, éber figyelmetesség hiányozhatik-e az evangéliumi prédikátornál ? Yagy az isten vezérlése alatt álló erkölcsi világrendbeni hit kárpótolható-e egy látható, az egész világgal nem törődő lét által ? Valóban csak akkor, ha a lelkiismeret szunnyadozik ! Igaz ugyar, hogy itt viszonyainkra nézve eltérés van, miután őrködésünk és gondoskodásunk közelebbről a gyülekezet szűk korlátai között mozog ; de e téreu is ugyanazon erélylyel kell nyilvánulnia, mint a prófétáknál. És ki akarná a bennső, erkölcsi alapon növekedett részvétet az egyház határaira szorítani ? Az egyetemes népélet észlelésével, vallás-történelmi felfogásával karöltve kell járnia, ha kicsinyessé ós terméketlenné nem akar lenni. Azonban szívesen megengedjük, hogy nagyon kevés választott emelkedhetik fel ama magaslatra, hol a próféta egyéni és családi élete népe életével egészen egybeolvad, és ezáltal becsessé lesz. Ezekiel neje, szemeinek kívánsága, meghal; de sokkal hatalmasabban ragadja meg az, hogy saját szenvedése Jeruzsálem elesésének,Sión elpusztulásának és a szent hely gyalázatos megfertőztetésének előjele. Ézsaiás házi boldogságát népe felszabadításának zálogául tekinti: „ímhol vagyok én és a fiak, kiket adott nékem az Ur, jelül és csudául Izraelben: a Sión hegyén lakozó seregeknek Urától vagyon ez! (Ezs. 8, 18.) És végre Jerémiás, ki nemcsak saját egyéni meggyőződésének, hanem az egész népnek martvra, melynek bűnét és gyalázatát isten akaratán való csendes megnyugvással és oly szeretetteljes odaadással hordozza, hogy ó szövetségi történetének legmagasabb fokán nem átallották őt isten szolgájának, egy oly képmásnak mondani, melynek eredetije maga Krisztus. Itt a próféták jellemében oly vonáshoz jutottunk, mely a keresztyénség lényegét igen közelről érinti, hol az emberiség bűne felett nemcsak büntetés és itélet, hanem a leggazdagabb isteni könyörületesség uralkodik mily gyakran emlékeztetünk itt a Jeruzsálem felett siró Jézusra. Egyes személyek jellemzésébe nem bocsátkozhatunk, bár a legkülönbözőbb viszonyok közt is, a fogság előtt, közben és utána, ugyanazon alapvonások fordulnak elő nálok. Mi a népet sújtja, kétszeresen fáj neki; mi mindnyáját megrettenti, őket kettős hévvel támadja meg. Ők magok is oly élénken érzik a vigasztalás szükségét; ezért keresnek, találnak és nyújtanak is teljes vigasztalást. Vajjou napjainkban a lelkészi hivatalviselői tudják-e mindenkor ebeli kötele sségöket, hogy a szomorodott szívűeket vigasztalják, és erre fő gondot fordítsanak? kérdésbe tehető. Ha tagadólag kell válaszolnunk, ez annyival inkább sajnálatos és menthetetlen, mivel a keresztyénség a vigasztalásnak egészen más kincstárát tárja fel előttünk, mint az ó szövetség. Végre vegyük még ehez, hogy a nép prófétái lelkipásztorok és nevelők voltak, s tudták, hogy a nép lelke rájok bízatott, ennek ápolására lelkiismeretök kötelezé, így ez egyszerű vázlattal egyszersmind az evangyéliumi pásztori hivatal nagy részét is körülirtuk. Mily komolyan és méltóságteljesen vélekednek hivatásokról, legjobban felismerhetjük saját állások eszményi felséges rajzolataiból. Szabad legyen itt mindenek előtt Ezsaiásra utalnunk ; e nagyszerű alak bevégzéséhez a színek, a legkisebb részletig, egy próféta eszményképétől vannak véve. Igy a 42. fejezetben: „íme az én szolgám, kihez én támaszkodom, az én választottam, kit az én lelkem kedvel, az én lelkemet adom ő belé, a pogányoknak ítéletet szól! Nem Kiált, nem említi fel magát, és nem hallják az ő szavát az utcán. A megrepedezett nádat meg nem rontja ; és a füstölgő gyertyabelet nem oltja meg : igazságban szolgáltat Ítéletet. Hasonlóan a 49. fejezetben a már fentebb idézett sorokban az éles szabiyáról és fényes nyílról, mihez a prófétai működés eredifiénye feletti múlékony aggodalmak után, a látkör hirtelen szélesbülésével, a magasabb hivatás csatlakozik: „Kicsiny dolog ez, hogy nékem szolgám légy a Jákob nemzetségének megépítésére ; a pogány népeknek is világosságul adtalak tégedet, hogy légy én idvezitőm a földnek utolsó határáig. Hogy csak az istentől bensőleg megtisztított és megszentelt személyt tekintették oly eszköznek, ki által isten szava a néphez juthat, megtetszik azon méltatlankodásból, melylyel az álprófétákról szólnak, kik isteni hivatás nélkül lopják az isten igéjét, mint tévelygők és hazug próféták szivökben hazugságot prédikálnak. (Mik. 2, 11. Jerem. 14, 13.) Egy nyilt való kirívó színeire ismerünk, midőn itt az álpróféták egyéb erkölcsi fogyatkozásai mellett, a rut önzés ostoroztatik, mely földi nyereségért az igazságot egészen vagy félig elhallgatja, vagy elferdíti. „És gyógyítják vala az én népem leányának romlását hazugsággal, mondván: békesség, békesség : de ugyan nem lön békesség. (Jer. 6, 14.) Némelyek álmok, látások és más képzelgések által akartak hatni. (Jer. 23.) Az erkölcsi tisztaság és erély semmi által sem pótolható. Hol ez hiányzik, hol az isteni sze-