Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-15 / 3. szám

győződésem, hogy az egyéni és a társadalmi fejlődés különböző fokozatain más-más institutiókra van szükség, továbbá hogy ugyanazon szervezet, mely külföldön a legsikeresebbnek és áldásosabbnak bizonyult, nálunk, ha * fejlődési viszonyainknak nem felel meg, eredménytelennéi sőt károssá válbatik, s vé gezetre, hogy a törvények elméleti és absolut tökéletessége nem oly fontos, mint az a tulajdonságuk, hogy a nemzeti élet eddigi sajátságaival és szükségleteivel benső összefüggésben álljanak. Kétségenkivül hasznos és szükséges ránk nézve a külföldi államok népnevelésügyét tanulmányozni: de nem elég annak jelénlegi helyzetéről töredékes ismeretket szerezni, hanem ezek teljessége mellett főkép azt kell megtanulnunk, hogy miféle stádiumokon ment ketesztül ott az ügy, mig a mostani magaslatra emelkedett s a különböző statiumokon miféle, tényezők hatottak reá döntőleg. Különben hézagos ismeretünk a legferdébb következtetésekre s a leghelyt elen ebb experimentálásokra csábitand bennünket. Igénytelen véleményünk szerint a kérdés sokkal egyszerűbb, mint a milyennek az a számtalan tudós tervezgetések, prókátori okoskodások és pátriákhális érzelgések bonyadalmában feltűnik. A cél t. i. a népnevelés felvirágozta tás a, s müvet annak kell kezébe ven.ni e, ki arra az adott viszonyok közt leginkább képesitve és hivatva van, mert tévedés lenne olyasmit várni és bizni valakire, a minek véghezvitelére annak sem ereje sem kedve. Az a feletti vitáknak, melyek a külföldi szakférfiakat pártokra szaggatják, hogy vájjon a növelés joga az államot illeti-e első rendben, vagy a községet, vagy a családot, vagy az egyházat: nálunk kevesebb értelmük és gyakorlati értékük van még mint külföldön, miután nálunk eme fogalmak átalában nem ugy viszonylanak a növelésügyhöz mint a fejlettebb idegen nemzeteknél, melyek a növelésügyre nézve peldányokul szolgálhatnak. Minek beszéljünk mi péld. a községi és a családok növelési jogairól: holott azok tetemes része e jog gyakorlatáról hallani sem kiván? S minek válogassunk a nevelésügy felvirágoztatásának megjelölt tényezői közt; holott azok mint ilyenek gyakorlatilag véve egy részben nem is léteznek ? Tudva van, hogy Franciaországban néhány évtizeddel ezelőtt, midőn politikai okokból a községekre bizatott a népiskola ügye, ezek egyre másra azt nyilvánították ki, hogy nekik annál előbbvaló dolgaik vannak, melyek miatt arra költséget nem fordithatnak, továbbá, hogy azon több ezerre menő emlékiratban, melyeket néhány év előtt Duruy volt közokt. miniszter a tanitóktól a népnevelés akadályai kipuhatolása végett beszedett, egyezőleg a föld népének idegenkedése volt a legnagyobb akadályképen előttintetve. \ Nálunk Magyarországban, nem tekintve most egyes felekezetek s némely műveltebb városok kivételt képező példáját, átlagosan ugyan ez az érzület uralkodó a nevelésügy iránt. A legszélesebb municipális és községi jogok mellett iskoláink siralmas pangásra jutottak ; a határ- és birtokrendezések alkalmával a népnevelésügy rendesen üres táskával vagy koldus fillérrel utasíttatott el, ezer meg ezer község van, hol egyátalában tanépület és tanitó sincs, s ismét szint annyi, hol a tanitók nyomorú fizetéssel elégíttetnek ki, s még ha most, napjainkban hozatnék olyan törvény, mely azt mondaná ki, hogy az iskolák merőben a községeké: azok igen számos helyeken a mennyiben végkép el nem pusztulnának, még nyomorultabb állapotba stilyédnének alá, mint a milyenben az egyház kezén voltak. Mert az egyház, ha korlátolt eszközökkel és nézetek alapján is, de átlagosan mégis valóban és őszintén igyekezett a műveltség terjesztésén, mig a községi hatóságokban — kivéve a hamar megszámlálható nagyobb városokéit, melyek azonban a hon lakosságának csak kis részét teszik, — efféle igyekezet merőben hiányzik, mint a melyeket ezerszerte inkább érdekel a legelő, a járandóság, a kaszáló, tengeri és dinnyeföld, a csorda és ménes ügye, mint az iskola kérdése, melyet utolsónak tekint! Ez üétségenkivül igen szomorú de több oldalról gyűjtött s személyes tapasztalatok utján felismert tényállás, melyet semmiféle érzelgéssel és okoskodással sem lehet meghazudtolni. Az iskola nélküli falvakat a rosz iskolákat, a tanulóknak a népességhez képesti csekély számát nem lehet eltagadni. A helyett tehát, hogy a nemzeti hiúságot hizelgé39inkkel simogatnék," és ápolnók, üdvösebbnek vélem ugy tüntetni fel a bajt, mint a mely egyéb viszonyainkból egészen természetesen nőtte ki magát, melyből tehát viszonyaink változtatával még kibontakozhatunk. Mi ránk a jobbágyság és az azt követő absolut kormányzás terhei nehézkedének. A szolgaállapot pedig a lehető legroszabbul nevel, nemcsak azért, mert a nyomorú sorsra kázhoztatott nak felvilágosultsága sem saját sem ura érdekéből nem kívánatos, hanem azért is, mert kényszerrel hajtván a munkára, azt mint kikerülhetetlen roszat tünteti fel, a szabadsági érzet nyilvánulását pedig rendszeresen alattomos és tilos utak követésére szoktatja. Földrajzilag kívülről elszigeteltségben élvén, melynek korlátai nemzeti „Extra Hungáriám "-féle nézetek valamint az ellenséges érzelmíi kormány törekvései még inkább erősiték, s benn az országban a nép lelkületében nem kevésbé mint institutióiban az önpolgárisodás föltótelei, az ipar, kereskedelem, és művészet iránti fogékonyság hiányozván, s nem lévén a szellemiség terén semmi nemzeti nagy emlékűnk a múltban, mely az egész hazát lelkesíthette volna : mindezek folytán azon lelkiadományok, melyekkel népünket a természet oly gazdagon megáldotta, részint legprimitívebb alakjokban maradtak, részint ferde irányokban hajlottak el. Értelmessége a ravaszsággal, egyszerűsége a művelődési ellenszenvvel, az egyenlőségről és igazságról való eszméi a tulajdon jog rendszeres, sértegetésével, józansága az eszményi és kedély-