Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-15 / 3. szám

élet iránti közönyösséggel, nemesszivüsége simogató bánásmóddal szemben a bárgyusággal, természettől kevés igényei a restséggel, hősiessége a törvényellenes dacolással, korcsmai és pusztai betyársággal oly közelről érintke ztek, hogy a szomszéd elemek idővel elválaszthatatlanul egymásba folytak s bensőleg áthatották egymást. Sa mi enemzeti jellemvonást még veszélyesebbé teszi az, hogy maga elégtelen lévén a jövő sorsának elintézésére, másban sincs bizodalma. Az úgynevezett intelligentia, mely iránt az az ellenszenv fejlődött ki, mely a vagyonosak és hatalmasok ellen mindenütt létre jő a szegények és elnyomottak keblében, részint e hagyományossá vált érzelem miatt, mely túlélte azon okokat, melyek előidézték, részint az értelmiség aránytalanul csekély száma, benső gyöngesége és meghasonlása miatt, képtelenné vált vezetni és irányozni a nép érzületét. Az intelligentia kebelében az egyesületi és társaságos szellem, a folytonos társadalmi közösség abban az értelemben a mint külföldön él, részint most teszi első lépéseit, részint egészen ismeretlen. Azon családok és körök, melyek tekintélye birtokaik és hatalmuk folytán pár évtizeddel ezelőtt még egész megyékre kitérjedőleg magasan állott az anyagi leebbszállás s a politikai átalakulás folytán utóbbi időben mindenfelé elenyészett. S ha mindezekhez még hozzágondoljuk, hogy a mi intelligentiánkat az anyagi megélhetés gondjai, a választási tekintetek s politizálási rendkivüli hajlamai, minő mérvben foglalják el, ha elfogulatlanok akarunk lenni, be kell látnunk, hogy ily intelligentia a növelésügyet alanyilag nem képes érdeme szerint felkarolni. A közélet igazolja felfogást. A miniszter felhivása „népnevelési egyletek" alakitása felől az ügy érdemét tekintve jóformán visszhang és siker nélkül hangzott el kebelében, a tnlsó politikai párton levők hason irányú buzditásairól ugyanazt mondhatni. Sőt nemcsak az önkéntes, de a kötelességszerű szolgálatot is hasztalan várjuk tőle, a mennyiben azok, kik tagjai közül a közigazgatási hivatalokat elfoglalva tartják, igen kevés kivétellel udy látszik sejtelemmel sem birnak a felől, minő fontos teendő néz rájok a népnevelés felemelése tekintetében. Egyelőre ránk nézve legelső volna a meglevő iskoláknak és tanerőknek lehető hasznát venni, e végből nem tűrni, hogy a tankötelesek, ott hol tanulhatnak, iskolázás nélkül nőjenek fel. Ámde mit tapasztalunk e részben ?A tankötelesek több, mint felé része ném jár fel iskolába;országszerte már évek óta hangosan nyilvánul a panasz még pedig az alkotmányosság helyreállitása óta fokozott mérvben, és teljes joggal, mert mondhatjuk, hogy a tankötelezettség s az ismétlő iskolák ügye körül a különben sötét emlékezetű Bach-rendszer alatt is sokkal nagyobb erélyt és sikert lehetett tapasztalni mint napjainkban, valamint köztudomásu tény a/, is, hogy elemi iskoláztatásunk az 1861-diki alkotmányos aera alatt s befolyása következtében rögtön észrevehetőleg hátrafelé esett. (L. Schwarz, Közokt. Ref. IV. 187. hiv. adatok utján.) Ily körülméyek közt, ha ugyan országos közoktatásügyünket Komolyan fölsegíteni akarjuk, nem bizhatjuk azt sem az u. n. népre, sem az intelligentiára. Elméletileg szép Eötvös mondata, hogy, a nép csak maga növelheti magát, de egész bizonyossággal véljük mondhatni, hogy azon a miveltségi fokon s azokkal a vágyakkal és hajlamokkal, melyek népünket a nagy többség szerint jellemzik, még egy nemzet sem növelte ki önmagát. Ha egyébre nem tekintenénk is, az 1869. december 31-iki népszámlálás rettenetes arányokban tünteti fel azt a tudatlanságot, melynek nemzetünk martalékául esett. Magyarországnak 13,219,550 lakója között 8,243,116 van (tehát 100 közt 63) a ki sem olvasni sem irni nem tud s az összes népesség csak 270

/°ka az, mely irni és olvasni képes! (,,Magy. Ujs." 1870. dec. 28. sz.) S a mily igaz az, hogy az „Ignoti nulla cupido u

szabályánál fogva a többség kebelében a közmiveltség iránt sem vágy sem törekvés nem létezik, ép oly bizonyos az is, hogy ily népnek, ha a miveltség világában akarjuk részesíteni elkerülhetetlenül nevelőre van szüksége. Szeremlei Samu. A vallás és közoktatási m. kir. miniszternek az országgyűlés elé terjesztett jelentése a népiskola közoktatás állapotáról 1870-ben. II. Nevozett előterjesztés „k ö ve t k e z é s e k" cim alatt igen érdekes értekezést tartalmaz, melyben a mult számunkban közlött, s akönyv végéhez csatolt táblás-kimutatásban nagy részletességgel feltüntetett adatok alapján kifejti, hogy mi teendőnk van a nevelésügy felemelése körül, s mindenütt érdekes pillantásokat vet a külföldi nevelésügyre. Valóban sajnálnunk kell, hogy lapunk szűk tere nem engedi az egész két ivnyi értekezést átvenni, s kénytelenek vagyunk a pontokba foglalt végeredmény feltüntetésén kivül csakis a vallásfelekezetek magatartására vonatkozók átvételére szorítkozni: „Ha tehát valaki a politikai jogok kiterjesztését tekinti is azon célnak, melyre mindenek előtt törekedni kell, vagy ha e nemzetnek főfeladatát anyagi érdekeinek ki. fejlesztésében keresi; be kell látnia, miként mindkét esetben átalános miveltségünk emelése azon feltétel, mely nélkül sem az egyik sem a másik cél el nem érhető, s hogy ennélfogva erre nézve egyesülni kell minden pártnak, minden véleményárnyalatnak. Egyesülni főkép arra^ hogy azon előitéleket küzdjék le, melyek, mint az eddigi tapasztalás mutatja, minden anyagi nehézségnél nagyobb akadályokat gördítenek az 1868 : XXXVIII törvény c. gyorsabb végrehajtása elé, és melyek között, — hogy csak egyet említsek — bizonyosan legkárosabb az, mely ezen törvény és az egyes vallásfelekezetek érdekei között állítólag létező ellentétre nézve terjesztetik ; mert a tör-6