Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-18 / 25. szám

vasások; mig az eddig készített alapszabályokra az az általános észrevételem, hogy csak módosított kiadásai az iskolai önképző köröknek, sőt találkozott olyan is, mely magát papi önképzőkörnek nevezte. Ez az egész és fő cél helyett egy mellékes szempontot tett fővé. Nehogy azt gondolja valaki rólam, hogy én a leikészre nézve a tudományos önképzést teleslegesnek, vagy csak mellékes dolognak tartom! Sőt inkább a legfőbbnek, annyira legfőbbnek, hogy minden napra szükségesnek vélném egy tudós dissertatió elolvasását és átgondolását, s épen azért nem akarnám, hogy az összes tudományos búvárkodás évi egykét coníereníia pár órai felolvasására szorítkozzék. S aztán egy ily felolvasás meghallgatása még annyi eredmény nyel sem jár, mint ugyanazon értekezésnek nyugodt, elolvasása tanuló szobánkban. Azért, hogy egy oiyan tárgyú felolvasást, mely nyomtatásban is bátran közölhető, meghallgassunk, nem érdemes egy napi utat tenni, hanem csak egy lapot kell járatni, s onnan elolvasni. De merülnek fel a lelkész hivatalos, különösen pastoraiis működésében oly tények, melyek a nyilvánosság előtt nem szellőztethetők, ezek a lelkészi conferentia tárgyai, s ez a vonás van különösen kiemelve a pesti alapszabályokban. Másik előnyös vonása e szervezetnek a 8. §. b) pontjában van letéve. Ez nem uj intézkedés, meg volt a reformatio után a calvinianus egyházakban a genfi egyház példája szerint. Ily uton oly erős erkölcsi közvélemény fejlődhetik ki a papok közt a kötelességükről megfeledkezett kollegák ellen, hogy azok megjavuiására nézve a legjobbat eredményezheti. Tapasztalhattuk az egyházi törvényszékeken, hogy a papok es gyülekezeteik köpött folyó perek alapját sokkal ritkábban képezi a papnak valamely canonicus hibája, mint az úgynevezett pastoraiis prudentia hiánya es a papi decorum meilőzése. Ily esetekkei a biró a legnagyobb mértékben meg van akadva, mert tőle igazsagot ts nem jó tanácsot kernek, holott épen az a haj? hogy itt inkább a jó tanács,és a gyakran ismételt jó tanács segíthetne. A komjáti kánontár Class. III. can. 44-et, melynek felirata : „Ne Minister Déi secularibus se inmisceat", hasznos volt a mostani idők szerint papjaink emlékezetébe hozni, sőt hasznos volna ezen irányban erős közvéleményt kifejteni. Mert a megujuit politikai élet sok leiké&zünket annyira magával ragadta, hogy tulajdonképen inkább politikai kortesvezér, mint ieikipászíor. A közelebbi követválaszíások hány gyülekezeiünkben zavarták meg a jó békességet a pap és hallgatói közt, a vallásos élet igen nagy kárára ! Ha a kő, melyben akkor megbotlottunk, most is emlékezetünkben van, remélni lehet, hogy jövőre kikerüljük. Én tehát üdvözlöm e helyen a pesti lelkészi conferentia megalakulását és bölcsen alkotott alapszabályait. Ez egy hatalmas lépés ós eszköz a papság reformá!ására, s a reformált lelkész majd reformálni fogja gyülekezetét. A kik igy gondolkoznak, a kik igy akarnak munkához látni, azok nem messze vannak a reformegylettől, sőt már annak dolgozni kezdő napszámosaivá lettek. A tervkészítő derék S i p o s Pál barátom practicus esze egy téglát tett le már az egyházi reform épületébe, mig mi theoreticusok csak arról beszéltünk, hogyan kell azt a téglát megfogni, felemelni, az épületig vinni, letenni. Yégül alkalmat veszek magamnak e helyen egy tárgyról szólani, melyet különösen a „papi önképz ő körök" juttattak most eszembe. A tudományos önképzésre mindenek előtt egy kis könyvtár szükséges, s valljuk meg őszintén, hogy ilyet nem mindenik paplakon találunk. Én pl. voltam egy papnál legatióban, kinek még kalendariuma, sőt még bibliája sem volt, mi több; & szószéken álló biblia is oly csonka és szakadozott volt, hogy a jó tiszteletes előre figyelmeztetett, írjam le a textusomat, mert nem bizonyos, hogy feltalálom a templomi bibliában. ± gész könyvtári kincse egy zsák predikáczióból állott. Ettől sokban különbözött azon egjkcri tanulótársam, kit lelkész korában meglátogattam, s nagy meglepetésemre, — mert nem arról volt emlékezetes előttem, hogy a könyvet nagyon szerette, — jókora könyvtár ,ünt szemembe lakásán. Azonnal vizsgálni kezdtem könyveit: görög és latin classicusok, Voltaire, Rousseau művei, Coccejus, Voetius theologiája, Sauriu prédikációi, s több hasonlók foglalták el a po'cokat, mind mult századi kiadásban. Hát te miért vetted ezeket, kérdém, hisz te ezekből egy szót sem értesz ? Erre nagy szükség van — mondá, — mert a n ép előtt tekintélyt szerez az a sok furcsa betü. A kettő csak abban egyezett meg, hogy a zsák prcdikáció az én barátom! ál sem hiányzott. Mi pedig szerezzünk csakis olyan könyveket, melyeket megértünk, és csakis annyit, a mennyit elfogyasztani képesek vagyunk.