Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-18 / 25. szám

Yan a római egyházban egy igen célszerű intéz­kedés a parochialis könyvtárakra nézve, melyre itt a figyelmeket felhívom. Ugyanis ott minden pipi lakon könyvtárnak kell lenni, melyet a pap éyenként szapo­ritni tartozik, s a lelkész halála után is oU maradnak a könyvek. Igaz, hogy a római papságnak a könyvek iránt tanúsított nagy ellenszenve mellett sok parochia­lis könyvtár igen gyenge állapotban van, de sok eléggé figyelemre méltó, s ha egy tanulmányozó ember kerül oda papnak, nem kénytelen egészen alapjából kezdeni a gyűjtést drága pénzen, hogy mijd halála után a tiszteletre méltó Caccejusok és Voatiu3ok olyan mél­tatlan kezekbe kerüljenek, mint az én könyvtáros barátom. Nálunk előbb társad ilmi uton, később tán sza­bályszerű intézkedés által is odx lehatna hitai, hogy parochialis könyvtárak alakuljanak. Az első alap letevésére minden pap felszabadítandó volna gyűjtést rendezni hallgatói közt; azu'án padig köteleztetnék fizetése bizonyos percentjét évankónt a könyvtár gya­rapítására fordítni, a szerzett könyvekről a visitatio alkalmával az esperesnek számolni, ki egy jegyzékbe vezetné cimeiket, s lelkész változásnál az uj papnak átszámolná. A megállapított percenten felyül szer­zett könyvek a lelkész sajátjai volnának. Ennek már 10—12 év múlva meglátszanék jó hatása. Azon Nikodemusok, kik addig nem szoktak könyvet is olvasni, tán azután sem születnének ujjá; de hányszor tapasztaljuk fájdaltnisin, hogy a papnö­veldéből tele fennszárnyalással, tele nemes tűzzel és tanulási kedvvel kikerü t ifjú, évekig kénytelen lévén a káplánkodás alatt a könyvet nélkülözni, mirepxppá lesz, végkép el is szokik tőle, s lesz olyan, mint a kinek én legatusa voltam 1 E szomorú visszaesések­nek legnagyobb részét meg ikadályoznák a parochialis könyvtárak. De tán ha a könyv épen kéznél van, az öregebbek is kedvet kapnak bele nézni. A pesti alapszabályok éles pillantását e pontra is látom irányzódni a 8. § a) pontjában, s nem-két­kedem, hogy az ügyes kezdet nem sokára kellő foly­tatását megtalálja. Kovács Albert. Könyvismertetés * Népszerű egyházi beszédek egy egész évre. Irta Fábián Dániel, szilágy-csehi ev. ref. pap. Pest, kiadja Petrik Géza, 1871. Ha közelebbről Könyves Tóth Kálmín egyházi beszéde első kötetét ugy mutathattam be e lapok olvasóinak, miot egy tehetség- s tanulmány gazdag fiatal egyházi szónok első gyűjteményét, mely még több reményre jogosít, mint a meanyit már is nyújt, — most egyházi irodalmunk egy régi veteránjának gyűjteményét jó lélekkel ugy mutatha­tom be, mint az eszmélkedés-, tanúim íny- és lelkipász­torkodás hosszú és munkás éveinek teljesen érett gyü­mölcsét. Fábián Dániel régi munkása egyházi irodalmunknak s Erdély kiváló jelességü egyházi szónokai között a régi gárdából való, a Herepeiek, Vadas, Nagy Péter stb. korából, részben még előbbi időből. Egyházi beszédei első gyűjte­ményét (egyes, külön megjelent alkalmi beszédek után) ha jól tudom még a negyvenes évek elején adta ki, nagye­nyedi lelkész 'korában, honnan azután a kézdi-vásárhelvi virágzó egyházba ment át. Eleven lelkülete, tevékenysége, szabad szelleme az egyházi élet teréről a politikaira sodorta, s Kézdi-Vásárhely polgárainak bizodalma az 1848-iki pesti nemzetgyűlésre képviselőül küldvén föl a népszerű papot, egyházába többé vissza sem térhetett, hanem hadi törvény­szék elé állíttatott, s hat évi börtönre Ítéltetett. Fogsága kitelvén, még az akkori körülmények közt sem lehete lel­készi állomását visszafoglalnia, s bár én (méltatlan utóda) épen hazajöttekor üresen hagytam ismét papi székét, az akkori erdélyi kormány, ott épen nem, más helyen is csak nagy nehézségek után s néhai Bodola püspök erélyes köz­benvetésére engedte meg papi hivatalt fogadnia el. Ez alatt családi életében súlyos csapások érték ; testi egészsége is megrendült. Annyi megpróbáltatás közt csak hite nem hagyta el s lelki ereje nem rogyott meg. Szilágy-Csehi egyházunkba hivatván meg, munka­vágya hajló korával s folyvást gyönge egészségével szemben is a régi maradt. Még nincs két éve, hogy igen használ­ható templomi imái gyűjteményével ajándékozta meg lelkész­társait ; s most egyházi beszédeiből egyszerre egy egész évre valóval, összesen ötvenhat beszéddel lép föl. Kétség­kívül nem mind a legutóbbi évek termékei, de ha meggon­doljuk mi különbség van a legtermékenyebb s legkészebb egyházi szónoknál is a beszédnek templomi elmondásra s irodalmi téren megjelenésre való elkészítése közt, tisztelettel kell néznünk a már hajló korú és súlyos betegesség által is látogatott férfiú nem lankadó munkásságának ez uj tanújelét. Nem azért hoztam föl e személyes és életrajzi ada­tokat, mintha a munkának ezek által való ajánlásra volna szüksége. Nem is, hogy a sokat szenvedett hazafi és ember, vagy a beteg lelkésztárs iráni (kinek a mű remélhető jöve­delme talán egészsége visszanyerhetésének válhatik eszkö­zévé) költsék részvétet. De nem hallgathattam el ezeket sem, mert az iró egyénisége s élete semmi irodalmi műfaj­nál oly jogosultan előtérbe nem lép s számba nem veendő, mint egyházi beszédeknél. Bár tudjuk, hogy nem magun­kat, hanem a Krisztust kell prédikálnunk, de tudjuk azt is, hogy a sziv teljességéből szól a száj, s csak azt a Krisztust prédikálhatjuk igazán, a ki szivünkben él, a kivel éltünk 49*

Next

/
Oldalképek
Tartalom