Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-01-15 / 3. szám
A „Figyelmező", mintha csak abból az időből való volna, velünk is ugy szeretne elbánni, mint ama tiszttartó a szegény földmivelővel. Ha ő becsap az egyház határába és annak némely tételeit, sőt a 1 a pigazságait tarthatlanoknak, sőt veszélyeseknek mondja, az az egyház baja ; miért nem intézkedett elébb, hogy ama tételeket kiküszöböljék í de ha a mi közlönyünk talál olyasvalamit mondani, a mi neki az ő egyházfogalmába való tilalmas tulkapásnak látszik, akkor „már az más", mi romboló, nihilistikus irányzatúak vagyunk. De hátha tán eddigi tetteink és nyilatkozataink voltak olyanok, hogy azok a rombolás és nihilismus iszonyú vádjait csakugyan igazolják f — Ugyan nézzünk végig a „Prot. esyh. és iskolai lap" 13 évi működésén, tekintsük meg annak fő mozzanatait, és keressük fel benne a romboló, nihilistikus irányzatokat! S már most kérdem : rombolás-e az, hogy évek óta egyházunk szétfoszlott voltát és megoszlottságát fájlalván, kérünk, esd eklünk, hogy feledve kicsinyes helyi és személyi érdekeinket, legyünk egygyé lélekben és igazságban, hogy egyetértés által erősödve kiemelkedjünk valahára azon szégyenletes függésből, melybe elébb mostohaidők kedvezőtlen viszonyai, később önhibáink által jutottunk ? Rombolásnak mondható-e, ha nemzeti becsületünk érdekében a keresztyén közösség szent eszméjére és közös szükségeinkre hivatkozván, anyagi erőnk egy csekély részének központosítását sürgettük, s egyházunk függetlenítése végett közös egyházi domestika alakítását indítványoztunk, s azt eszközlésbe venni akartuk ? Rombolásnak mondható-e, ha, miután a patensi harcokban az egyházi képviselet szükséges volta felől tapasztalatilag is meggyőződtünk, az elsők közt voltunk, kik annak haladéktalan valósítását követeltük, hatalmas községek ellen vitattuk, s életbeléptetését eszközölni segítettük ? Rombolásnak mondható e, ha miután az idegenek uralma idejében szavunkat félelem nélkül emeltük fel a jogainkat bitorolni akaró hatalom ellen, most midőn doctrináink közérvényre s uralomra jutottak, mindazon országos intézkedések buz ó felkarolását sürgetjük, melyek épen elveink diadalát jelzik? Aki egyházromboló elveket és nézeteket akar tanulmányozni, azokat ne nálunk keresse, kiket másfelől centralizáló irányzattal is vádolnak, hanem ellenfeleink táborában, ahol a congregationalismust hirdetik, s az erők szertehuzásában a bölcseség netováb bját látják, mely pedig egyház statistikai viszonyainknál fogva elnyeletést fenyegeti. Ha a rombolás vádja, a mint kimutattuk, épenséggel nem igazolható, cseppel sem különb annál a nihilismus féle ráfogás, melynek irányunkban legfölebb egy megtestesült ultramontanistánál lehetne valami értelme, legalább a maga szempontjából, Avagy nihilismus-e az, ha mi évek óta állhatatosan küzdünk a vallás mindennemű ócsárlói és ko* runk azon egyoldalú értelmisége ellen, mely a vallást, mint az emberiség gyermekkorának járszalagát, műveltségünk által meghaladottnak, s mint a szabad fejlődés akadályát mellőzendőnek hirdeti ? Nihilismus-e az, ha évek óta a legkülönbfélébb variatiokban érvényt törekedtünk szerezni azon vallás philosophiai igazságnak, hogy a valiás nem kívülről ránk ragadt esetleges valami, ami mint ilyen szintúgy el is maradhatna, hanem szellemi természetünkben gyökerező, lényegünkhöz tartozó őseredeti ösztön; aminél fogva annak ápolása nem ho mi esetleges politikai célbóf szükséges, hanem azért, mert anélkül emberi rendeltetésünk el nem érhető és társadalmi együttlét s ebben emberi boldogság nem képzelhető ? Nihilismus »e az, ha e most előadott elméleti elvekhez képest mindenképen azon voltunk és vagyunk, hogy a vallásos áhítat szentesítő hatása a gyakorlati életbe átvitetvén, az élő hit ereje egymás gyámolitásában, szeretetmüvek gyakorlásában, egyetértésben és szeretetben nyilatkozzék ? Évek óta szünet nélkül hirdetjük, hogy a hit elevenítő és nemesítő ereje csak ugy és akkor ömölhet culturai viszonyainkba, ha a vallás és a tudomány egymást áthatva, az eszméket és törekvéseket karöltve vezetik, és ba mi ezzel indokolni törekedtünk a vallástudománynak általunk is célbavett és terjesztett lélektani alapokra fektetését és megalapitá sát, vájjon e törekvésünk nihilismusnak mondható-e ? Ámde mindez nem elég az üdvösséghez, szól erre az ellenünk egyszerre apologetául felcsapott tudós szerkesztője a „Figyelmező-"nek ; mert ő teljes határozottsággal kimondja, „miszerint, minden oly irányzattal, mely nyíltan vagy leplezetten tagad minden természetfelettit; oly irányzattal, melynek egyik fő törekvése a keresztyénség történeti alapjait megingatni és lerombolni stb. — soha egyetérteni nem fog.* íme ismét légi megszokott nótája az orthodoxoknak ugyanazon nyomorúsággal, mely a kétértelmű 5*
