Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-04 / 23. szám

Az ember miután megtanulta, mint kell idegen arcot ölteni isten házában, átviszi a kétszínű játékot polgári életébe és megmérgezi a társadalmi együttlétet; autonom munkásságra számított intézményéket segit alkotni, és mégis egész életmódját ugy intézi, hogy centralizáló hatalom kegyelmes bőkezűsége nélkül nem létezhet; a törvényhozásban vetekedve buzgólkodik a legfelségesebb humanitási eszmék életbeléptetése mellett, otthon meg azon töri fejét, hogy és mikép kerülje meg és játszhassa ki a törvényt; még az anyagi érdekek reális terére is átragadt az álkodó játék, hol is mint közszédelgés szerepelvén, a látszat ragyogványával takargatja a szegényedés komor valóját. Szóval, a magános élet mindenben fonákja, tagadása a nyilvánosnak csakúgy, amint a szellemi téren az egyéni tudat ellenkezője a hivatalosan hirdetett vallási tanoknak. Ily állapotokkal szemben én, ki a szellem mindenhatóságába bizom, ós az emberiség társadalmi ugy, mind politikai jobbra fordulását mindenekfelett a közszellem megújulásától várom, nem hittem haszontalan munkát tenni, midőn hazánkban is a vallási eszmék oly mozgalmát iparkodtam előkészíteni, mely a reform szükségességét mentül általánosabban tegye érezhetővé, és most, hogy kimondatott és viszhangra talált a szó, a megindított ügy egész jelentőségét én különösen abban látom, hogy a tömeges csatlakozás folytán a hivatalos hazudozásnak el valahára tán vége lesz s szolgálunk ismét istennek lélekben és igazságban. Erre előállnak az „Erdélyi protestáns közlöny* irói, üdvözlik a reform eszméjét, mint eszmét, kifejtik annak szükséges voltát szépen kikerekített phrazisokban, sőt világos szavakkal declará ják, „hogy nem csak határozott barátai a reformnak, hanem azt egyenesen sürgetik is." Azonban, „a léleknek is vannak örök törvényei, melyeket áthágni bűn ; szükségei, melyeknek kielégítését megelőzni, nem lehet meglakolás nélkül; s a nélkül, hogy meg ne zavartassék a rendes processus harmóniája ; tehát ne kockáztassuk az eredményt, melyet elérni akarunk;" azaz : miután más az elmélet, más a gyakorlat, elmélkedjünk mentül szabadelvűbben, magasztaljuk a reform eszméjét, de a gyakorlati életben csak maradjon minden szépecskén a réginél; tegyünk tovább is vallomásokat oly dolgok felől, melyeket nem hiszünk, agendáljuk a confessio szerint és prédikáljunk ellenkező értelemben ; de ha én pl. egy, a tudomány jellemében dolgozott oly káténak egylet általi kiadatását indítványozom, melyben visszatérve a hegyi beszéd tiszta emberiségi álláspontjára, kifejezés adassék a sziv tábláira irt meggyőződésünk szerinti vallásnak : ez már nem kell; az egyik szerint, mert ez már a rendes processus harmóniájának megzavarása volna ; a másik szerint meg azért nem, mert akkor ismét dogmákat állapítanánk meg, mert „nagyon felületes állítás, hogy a Jézus nem alapított dogmákat; hiszen, evangéliumának minden egyes tétele, mely a vallásos kérdéseket tárgyalja, Isten bölcsesége, hatalma, szeretete, gondviselése, a lélek halhatatlansága sat. megannyi dogmák." A „nagyon felületes állításról, hogy Jézus dogmákat nem alapított", tüzetesen fogok külön cikkben szólani,miután szerintem épen az a kérdés sarkpontja; most átalában csak annyit akarok megjegyezni, hogy ha a doctrinára nézve mindent a réginél hagyunk, akkor én nem értem miben álljon tulajdonképen az a hőn onajtott reform, melynek „eddig is szivük minden csepp vére, akaratuk minden nyilatkozata szentelve volt." Yagy tán az egyház szervezetén, a tagok egymáshozi külső viszonyában eszközlendő javításokat nevezik önök reformoknak ? Annyi joggal a fris kabátot cserélt embert is uj embernek mondhatnák s olyatén reformokért ugyan kár volt azt a sok szép szót vesztegetni, mikor anélkül is a mult század vége óta a vallás terén egyebet sem tettünk, mint örökké szerveztünk. Ki mai nap is még alkotmányozás utján akar az egyház bajain segíteni, s azt hiszi, hogy pusztán regiminis forma változtatása által a társadalom nagy sebeit begyógyítja, ugy cselekszik mint az az ember, ki összeomlással fenyegető hajlékán a kilincseket javítgattatja, vagy mikor háza teteje már lángban áll, a kéményt sepregetteti. Non tali auxilio tempus eget. Nem formák azok, miktől mai időben az állapotok jobbra fordulását várni lehetne, hanem attól, hogy intézményeinket a felismert szent elvekkel öszhangzásba tevén, az életnek lélekben ós igazságban való megujulását eszközöljük, nem erőszakolva semmit, de nem is palástolva semmit, azon álkegyelet színe alatt, mintha az igazság kimondása által a vallási fogalmakat megzavarnék vagy épen „isten tagadásra" adnánk okot. Jézus föllépésekor alig ha volt akkora s oly általános a meghasonlás a köztudat és az uralkodó vallásformák között, mint a milyen ma van, ós a zsidók bizonyosan „melegebb ragaszkodással, a szívnek 45*