Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-05-14 / 20. szám

elég helytelenül — azért, mert haragszik papjára, elkerüli az istenházát is, jóllehet az csak azt tevé, mit hivatalos kötelességénél fogva el nem mulaszthatott. Az ily gyülekezeti tagok csak ugy adhatók vissza ismét az egyháznak, ha a lelkész személyes magaviselete által igyekszik megnyerni azokat. A személyes befolyásnak a hivatalos eljárás feletti túlsúlya különösen korosabb lelkészeinknél tapasztalható, kik jóllehet nem valami kitűnő szónokok, sőt az agg korral együtt járó gyengeségök, naponkint hanyatló erejök miatt szembetűnő fogyatkozásokat mutatnak fel, gyülekezetök előtt mégis köztiszteletben és szeretetben állanak. Mert érzik, nagyon is jól érzik a gyülekezetek, hogy egy derék lelkész rájok nézve nagyobb kincs, mintha még oly jó pap volna is. Már csak e körülmény is elég világosan mutatja, hogy bármily kevésre becsültetnek is napjainkban a vallás szokásai, rendeletei, az élet vallása még is csak ér még valamit, minél fogva a gyakran emiitett idegenkedés az egyháztól, még korántsem a vallástól való elidegenedés. Kire tehát valamely gyülekezetben lelkészi hivatal bízatott, személyiségével folyjon be a gyülekezet tagjaira; mindenki irányába őszinte jó akaratot érezzen és nyilvánítson, minden egyes gyülekezeti tag örömében és bánatában részvétet tanúsítson; erősödjék s nevekedjék ebben lehető gyakori érintkezés, a gyülekezet szellemébe mélyebbre hatás, valamint az egyes viszonyok helyesebb ismerete által; szóval: mint Krisztus szolgája, mint az ur szőlőjének munkása forgolódjál a gyülekezetben, melyet reád bizott. Természetes, hogy itt az egyéniség nyomul előtérbe, líert a „jó pásztor" a mi példányképünk, és a jó pásztorról szóló evangelium az egész lelkészet magna chartája. „Én ismerem az enyimeket és az enyimek ismernek engem," ez legyen kedves hivataltársaim jelszavunk, melyből egy betűt sem hagyhatunk el. Az evangéliumi történetből tudjuk, hogy Jézus az övéit ismeré és az övéi által ismertetett, nem a sokféleképen félreértett messiási eszméryeért, hanem személyeért, mely ellenállhatatlan varázserővel hódította meg a sziveket. Igy különbözteti meg msgát a bérenctől is, ki a juhokkal nem törődik; igy állítja magát a farkas elibe, hogy feláldozza életét juhaiért. Szolgáljon ez utmutatásul lelkészetünkben. Nem kell attól tartani, hogy az egyén miatt a hivatal háttérbe szorul és tekintélye a gyülekezeti tagok tudatában alább száll. SŐt ellenkezőleg. Az ujabb időkben a papi hivatal kelletén tul való hangsúlyozása rosz hirbe hozott bennünket s tekintélyét alább szállitá; a hol pedig még pietással viseltetnek a papi hivatal iránt, ezt nem annyira a hivatal tekintélye, mint derék lelkészek személyisége tartotta fenn. Ezen kívül korunknak szokása, hogy sokan minden iránt, a mi a papi hivatallal jár, már előre bizalmatlanok s csakhamar paposkodással, hierarchiai tendentiával vádolnak. Különösen a félmiveltek nagy tömege valóságos borzadást érez a papok fekete ruhája iránt. Ezért kellenek mindenek előtt alkalmas egyéniségek a lelkészi pályára, hogy ezen előítéletet legyőzhessék s a papi hivatal korábbi tekintélyét visszaállíthassák. Ismertem egy lelkészt a pesti egyházmegyében, ki az egész városban nagy tekintólylyel bírt s különösen a szegények ügyét karolta fel s hordozta szivén vallás különbség nélkül, protestánsok és r. katholikusok fordultak hozzá szükségökben; azt beszélik róla még most is, hogy az egész városban minden házat ismert és valahányszor egy szűkölködő család részletes viszonyairól volt szó, azt szokták mondani: „kérdezzétek meg csak az öreg E—t, mert az mindnyájokat ismeri." Oly jól esik vissza emlékeznem e tiszteletet gerjesztő szelid, görnyedt alakra. Ő ismerte az övéit és az övéitől ismertetett. Lelkészeténél háttérbe szorult hivatala. Csak középszerű szónok volt ; e helyett személyes befolyását vetette mérlegbe hol lelkészkedni kellett, s még ma is felejthetetlen azok előtt, kik őt ismerték, vagy vele érintkeztek. Pócs-Megyer, april 29-én 1871. SzásziIstván reform, lelkész. BELFÖLD. A tiszáninnein ref, egyházkerület közgyűlése. Miskolc, május 4. 1871. Egyházkerületünk tavaszi közgyűlését állandóan Miskolcon szokta tartani, s ezen tavaszi közgyűlés rendesen s tulnyomólag egyházi ügyeket vesz tárgyalás alá, s iskolai ügyekben, ha azok szükségszerüleg előkerülnek is, véglegesen intézkedni nem szokott, az intézkedés jogát az aratási sárospataki közgyűlésre bízván. Ezeket előre bocsátanunk azért kellett, hogy tisztában legyünk ezen közgyűlés jellemével, s azért is, hogy tudósításunk rövidsége okadatolt legyen. A gyűlést főt. Kun Bertalan püspök ur, világi részről a rendes főgondnok akadályozva levén, Lovász Miklós elnök ur nyitotta meg. Alig nyilt meg a gyűlés, s mutattatak be a képviselők megbízó levelei, midőn a buzgó Szatmári Király Pál erélyesen felszólalt azon lanyhaság ellen, melyét protestáns ügyeinkben némely világi tagok részéről már többszörösen tapasztalnunk kellett. Előadta röviden de meggyőzőleg, mily veszély háramolhat a közel jövőben egyházunkra, s főleg a dualistikus alapon nyugvó egyház szervezetünkre, ha a világi tagok a közgyűléseken részt nem vesznek, s az egyházi elemet ott a hol kell nem támogatják. Ezen felszólalás átalános helyesléssel találkozván határozatba ment, miszerint minden egyházmegyei küldött tartozik magát mindazon esetben igazolni, melyben megjelenésében akadályozva van. Ezután felvétetett az erdélyi egyházkerület tanügyi bizottmányának egyházkerületünkhöz áttett véleménye a boldogult közoktatásügyi minister középtanodai tanterv-