Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-05-14 / 20. szám
Eunél sokkal fontosabba már emiitett elvi szem pont, melyfszerint az adót mindig a tulajdonos köteles hordozni, ha csak a haszonélvezővel ez iránt különös egyezség nem jött létre, a mi a prot. egyházban nem jött létre, sőt épen az ellenkező történt. De mindezeknél fontosabb az, hogy valahára már ezen kérdésnek is rendeztetni kell, hogy senki izgató eszközül, vagy tán épen politikai pártcsiná ó kortes-fogásul fel ne használhassa az együgyü nép közt. s megszűnjék egyházunkban a békétlenség, mit okozott. A volt pénzügyminister idézett rendelete valóban a legtöbb háborgó gyülekezetben egy év alatt, nem hogy fokozta volna, de épen megszüntette a régi nyugtalanságot. Mi, kik e lap által a legkiterjedtebb tudomással birunk minden egyházi mozgalom felől, azt jó lélekkel állithatjuk. És ime, most az országházból egy hang ismét siet felzavarni a dolgokat. Talán bántalmat okozott neki, hogy azon férfiút, ki bölcseségével és jó akaratával egy fájó sebünket begyógyította, egyik egyházkerület és egyik egyházmegye csak legközelebbről is a legáltalánosabb bizalommal tisztelte meg ? Vagy talJ n attól tartott, hogy a miniszter intézkedése némi kárt tehetett prot. körökben, pártjának, s most jó lesz a népet egy kissé felizgatni egy 2 kros kérdéssel ? Legyen szabad gondolkozó papjainknak figyelmébe ajánlani a népszerüséghajhászat ezen uj módját. Kovács Albert. Evangéliumi lelkészetülik. Alig van hivatal, melynél a bibliai mondat igazsága ; „Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak" több évi hivataloskodás után is feltűnőbben érvényesülne, mint a lelkészi hivatalnál. Vajmi csekély az eredmény kivált napjainkban, mit e téren még legderekabb lelkészeink is felmutathatnak; de hány van, ki hosszura terjedt lelkészi pályája végén, bár könnyek közt vetett, annyi évi megtörhetlen szorgalma és fáradsága után semmi eredményt sem láthat. Én legalább érzem, hogy ha több évi pályámon végig tekintek s számba veszem az eredményt, „a hivatalosak és választottak" közül mily kevéssé alkalmazható eddigi működésemre ez utóbbi elnevezés. Fentebbi tárgyról, több jeles egyházi munkák olvasása s derék lelkészeink tapasztalatai folytán szerzett nézetemet elmondani, jelen soraim feladata. Hogy a városi és falusi lelkészek működési körében szembetűnő különbség észlelhető, nem különben, hogy a városhoz közelebb vagy távolabb eső, vagyonosabb vagy szegényebb, szerencsésebb vagy kedvezőtlen befolyások alatt álló falusi gyülekezetben a lelkészet másképen gyakorlandó, tagadhatatlan. Jelen soraimban főleg azon gyülekezetekre leszek tekintettel, melyek egy város közelsége folytán, annak kulturája által többé kevésbé érintve vannak, hol a lakosok nagyobb része vallásos ismerete, képzettsége, szorgalma, rendszeretete, törvényiránti engedelmességnél fogva elismerést érdemel ugyan, de fájdalom a földieket a mennyeinél többre becsüli és ennélfogva az isteni tisztelet iránti részvétlensége feltűnő, vagy legalább a régibb egyháziasság nála fel nem található. Mi az evangeliumi lelkészet feladata ilyen gyülekezetben? Mit eszközöl és ér el valóban fáradhatatlan buzgalma és helyes rendeltetése mellett? Körülbelől ezek a kérdések, melyekre megfelelni akarok. Itt tehát nem annyira a lelkészet fogalmi meghatározásáról, mint inkább csak arról lehet szó, mint kell azt korunkban felfogni, melynek az ősi hittől, vagy legalább az egyházi szokásoktól való idegenkedése nem tagadható ; miként segítse" tehát e nehéz feladat helyes megoldásában, hogy amaz idegenkedést, ha le nem győzheti is, legalább veszélyes következményeitől megszabadíthassa. Hogy mennyivel íontosabb és nélkülözhetetlenebb korunkban a lelkészet mint bármikor, hogy a keresztyénséget az életbe átültesse; tényleg mennyiben sikerülhetne neki a vallás nélkülözhetetlenségét kimutatni, s ezt a hitetlenséggel és egyháziatlansággal kibékíteni, tehát hogy mennyiben jár a lelkészet a tudománnyal kezet fogva és szolgál ugyanazon feladatnak ? E kérdésekre ha időm és körülményeim engedik, más alkalommal akarok megfelelni. A legszélesebb értelemben vett lelkészettől sem választható el a hivatal fogalom; mert csak hivatala által lesz a pap gyülekezetének lelkésze. Érzik is ezt a gyülekezetek. Ama szép sz. irati helyet: „Engedjetek a ti előttetek járóknak ós hallgassátok azokat, mert vigyáznak ők a ti leikeitekért úgymint számadók, hogy örömmel miveljék azt, és nem bánattal, mert a néktek nem használ." Lelkészeink jogaira és felelősségökre vonatkozólag ép ugy értik, mint az abból szükségkép származó saját kötelességöket, hogy magokat a lelkészetnek alávessék. Azonban a hivatal csak külsőleg fontosa lelkészetre. Épen itt szükséges, hol az utóbbi fogalmi meghatározásáról van szó, egész határozottsággal hangsúlyozni, hogy az emberi életbe mélyen beható szabadalmai daeára a hivatal magában még nem képesiti a papot lelkészszé, hanem főképen, sőt kizárólag csak saját egyénisége. Bár a hivatal adja a támpontot és jelöli ki a lelkészet működési körét, de azért sem tehetséget nem nyújt, mely egy áldásteljes lelkészeihez megkívántatik, sem bizalmat nem kelt, mit egyedül a lelkészet eszközölhet. Mindkettő a lelkész egyéniségében keresendő. Igen, állithatjuk, hogy korunkban az egyénnek sokat jóvá kell tenni, mit a hivatal elront. Nem egy gyülekezeti tag bár 39*