Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-01 / 1. szám

kozott, ki a szabadság ellen az ultramontanismussal, a hatalmát fenyegető ultramontánok ellen a szabad eszmék férfiaival szövetkezett; mig, mondom a nemzet géniusát ama daemon zsibbasztotta, addig erkölcsi alapja volt a német nemzet példátlan erőködéseinek, és az elfogulatlan néző a sedani catastrophát méltán büntető istenitéletnek tekinthette. De a sedani capitulatió után a dolgok arculata egészen megválltozott. A francia nemzet, mely ama végzetszerű igazság szerint: dum delirant reges, plectuntur Achivi, 18 évi szédelgését eléggé megbűnhődte, akkor mindjárt koronás megrontója galádságait ünnepélyesen desavouirozta és a vad pusztitásnak minden áron véget vetni akarván, a legsúlyosabb feltételek mellett is késznek nyilatkozott békét kötni. A francia nemzet becsületes szándoka visszautasíttatott és a világ eleintén nem tudta megfogni, mi bírhatta a hidegen számitó Bismarckot arra,hogy nyert óriási előnyeit a folytatandó harc esélyeinek kitegye, a nélkül, hogy Franciaországban valami több nyerni valója mutat kőznék. A szemünk előtt folyó nagy drámának még nincsen vége és senki sem mondhatja meg, mit fognak a legközelebbi napok hozni. De annyi bizonyos, hogy mikor oly nagy nemzet, mint a francia, elveszti azt, a mi neki minden időben életénel is drágább volt, a dicsőséget, az a legutolsó végletekig meg nem fog állapodni, különösen most, midőn az áruló zsarnokság nyomasztó Mércétől megszabadulva ön geniusa sugallatát követheti. Egy nagy fordulat küszöbén állunk, mely sok tekintetben hasonló ahhoz, melyet a világ 1813-x

an tapasztalt. Akkor A r n d t C. M. a következőket irta : „A poroszok nagy nevet, halhatatlan dicsőséget vesztettek : nem birtak többé szerencsések lenni b csület nélkül. Még azok is, kik néhány évvel ezelőtt mély álomba voltak merülve, nehéz merevedésükből felébredtek ; mindnyájan érezték a szerencsétlenséget, de még keserűbben érezték e gyalázatot: gyászoltak, de még inkább haragudtak. ISTapoleon azt hitte, hogy a porosz állam a kegyetlen feltételek által, melyeket tett, a hatalom által, melyet a szerződések szentsége ellenére magához ragadott, eléggé le van sújtva, és hogy most már összezúzva ott hagyhatja addig, mig e\jő az idő, hogy egészen megsemmisítse. Napoleonnak igaza volt, a mennyiben lelketlen ember, ki az emberiséget csak gyöngéi és bűnei szerint itéli meg, a világot megértheti; lesújtott a mi lesújtható volt; a veszélyt, mely letiport becsületben fenyegetődzik, oly ember ki az erényt nem ismerte, fel nem foghatta. Napoleon mindent megtudott mérlegelni, csak azt nem, hogy mely pontig kormányozhat ók a szellemek." Ha ezen ép oly szép, mint igaz reflexiókban a neveket megváltoztatjuk, és Napoleon helyébe Bismarkot, s a porosz nemzet helyébe a francia nemzetet tesszük, azt fogjuk látni, hogy a mondottak a mai viszonyokra alkalmazva, vonásról vonásra találnak; és ki merné egész biztossággal állítani, hogy végperipetiájában, a tulhatalmában elbizakodott ellenség győztes visszaveretésében is nem ismétlődik-e, amit 1813-ban már egyszer tapasztalt a világ, a midőn a szövetségesek megmutatták, mire képes a becsületében halálra sebzett nép, a legnagyobb anyagi erővel rendelkező leghatalmasabb katonai genie ellen is ? Mig a francia nemzet sorsát azon férfi irányozta, ki hatalmát esküszegéssel inaugurálván, 18 éven keresztül hallatlan galádsággal űzte minden erkölcsi fogalmakat felforgató politikáját, ki sorra elárult minden ügyet, melynek pártfogolására érdeke szerint vállal-Azonban nem sokára kinyilvánult, hogy midőn Bismarck a végzetes háborút megkezdte, nem annyira a francia negéd visszautasítása, mint azon magasabb politikai cél lebegett szeme előtt, hogy oly közös nemzeti vállalat által, mely minden németet egyiránt érdekel, az összes nemzetet porosz vezénylet alatt egyesítse és a német császárság útját egyengesse. A siker felülmúlta számítását; a sedani catastropha oly hirtelon jött, hogy Bismarknak nem volt elég ideje otthoni tervei kivitelére: neki tehát folytatni kellett a véres drámát minden áron. De most már a háború egészen oly természetűvé vált, mint a milyen I. Napóleonnak Poroszország ellen folytatott háborúja volt: egy nagy nemzet végképi eltiprásáról van a szó, mely merénylet a valláserkölcsi öröklő világrend ellen bűn tetlen nem maradhat; túlfelől a diplomatica olyan mint a mesebeli Sphynx, mihelyt rejtélyét megfejtik, örvénybe hull. Minden esetre a közeljövőnagy dolgokat rejt méhében. Más, a fegyver zaja által háttérbe szorított, de azért nem kisebb jelentőségű nagy események színhelye volt B,óma. Ott két, egymással ellenkező természetű egységesítés lett végre hajtva : az egyházi hatalom egységesítése a csalhatatlansági dogma megállapítása által, és Olaszország egységének betetőzése Róma elfoglalása által.