Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-05-07 / 19. szám

történt, jelentést tenni az illető zsinatoknak, kutatása eredményéről. Hosszas volna lépésről lépésre kisérni a bizottmány munkálatát, a munka eredményét, hatását a különböző egyházakra, elég anynyit mondani, hogy a munka elkészült, s a nevezett bizottmány 1867-ben örömmel jelentette, hogy „a főbb elveket illetőleg semmi ok sincs, mely feljogositna a külön élésre, ellenben az ügyködő egyházak a keresztyén elveket illetőleg annyira egyezők, hogy semmi akadály sincs e tekintetben a bekebelező egyesülés előtt stb. De a gondviselés könyvében ugy volt megírva, hogy az ügy keserű viták és esztelen, szenvedélyes, keresztyén testvérekhez nem illő versengések nélkül ne szülessék meg. Igy történt, hogy mielőtt a fentnevezett bizottmány befejezhette volna munkálatát a „free Church" bizottmányi tagok kis része kilépett a bizottmányból, s elhagyta a tért, hová az egyház rendelte, okul adván, hogy véleményök szerint, nem hogy egyesség volna az ügyködő egyházak nézetei és tanai között, sőt ellenben oly nagy és veszedelmes akadályok tűntek fel, melyeket a „free Church" csak is elveinek feláldozásával s igy életveszéllyel hághat keresztül, ök tehát mint igaz „free Church" tagok megmaradnak előbbi elveik mellett, s imádott egyhá zokat megőrizni szorosabb kötelességöknek tartják, mint igaz elveit s egyúttal lételét kockáztatni egy he^telen, idő előtti amalgamatio által, készek azonban barátságos együtt működésre. A reformed Presbyterian, az United Presbyterian és a free Church nagy része az unió mellett volt és van. És hogy mi folyt és foly ma is a vitázó felek között, arról keresztyénnek legjobb hallgatni; s hogy mennyi időt rabolt el ezen már felette nagyon mérgessé vált küzdelem, beszéljenek a napi lapok, folyóiratok, pamphletek, presbyteriumok és közzsinatok. Nekem sem kedvem sem időm nincs részletekbe bocsátkozni, mert félek, hogy én is neki mérgesedem. Röviden ezek a vita pontok: Krisztus fősége a népek felett, az állam kötelessége az egyházzal szemben, szellemi függetlenség, Krisztus helyettes elégtétele bűneinkért, istenitisztelet tisztasága, vallásos tanitás a nemzeti iskolákban, fegyelem gyakorlás az egyházakban, s még némi anyagi kérdések. Kettő nyomul különösen előtérbe a sok apróság mellett, melyeket a vitázó felek nagy szorgalommal kutattak fel, s néha látható örömmel állitottak közszemlére, nem annyira azért talán, hogy léteznek, mint hogy támogassák véleményeiket. Ezen kettő: a) az állam és egyház közti viszony, vagy is az igaz vallásnak az állam általi megerősitése s ez által Krisztusnak nemzeti elismerése, b) Krisztusnak helyettes elégtétele bűneinkért a kereszten kifolyt vére által. Az elsőt illetőleg: közös lobogó természetesen a westministeri hitvallás, de ezen okmány beszélvén a polgári hatalom kötelességéről, oly szavakban ád kifejezést e tannak, melyek nagyon sokak előtt ugy tűntek fel, mint „üldözést tanitó és helyeslő elvek." Tehát az United Presbyterian egyház ily módositássalfogadta el : „elismerem a westministeri hitvallást, a kisebb és nág)obb kátét hitem sinormértókéül, mint a melyek ugy tárják előmbe a szentirást, a mikép én hiszem, önként értetődvén, hogy nem helyeslek semmi oly részt amaz okmányokban, mely a vallásban üldöz ésiós türelmetlen elveket tanit, vagy feltétetik hogy tanit." A free Church is a fennebbi eszme alatt vergődvén, szükségesnek látta kijelenteni: „hogy ellentmond türelmetlen és üldözési elveknek, s nem tartja hitvallását, vagy annak bármely részét, ha helyesen magyarázzák, kedvezőnek az üldözésre és türelmetlenségre nézve." stb. Nem mondva Ítéletet az egyházak véleményének jósága felett, látni való, hogy az első módosítás ha nem helyesebb is, legalább határozottabb, kimondván, hogy üldözési elv van amaz okmányokban, melyet ő nem helyesel. Az utóbbi ellenben rest, hogy különböző magyarázatokra, sőt mintegy védelemkép kimondja, hogy senki sem fog találni eféle elvet benne, ha helyesen magyarázza. Hogy mikép lehet magyarázni a következő elvet, hagyom mindenkinek saját belátására, ón csak megemlítem. A westministeri hitvallás szerint : a világi hatalom kötelessége elfojtani, erővel elnyomni minden oly véleményt, mely ellenkezik a keresztyénség ismert elveivel, akár a hitet, akár istentiszteletet, akár conversatiot illetőleg, nemcsak akkor, ha ny ilvánosan zavarja a közbékét, hanem mint oly véleményt, mely saját lényegében zavaró a közbékére. Szerintem ez valódi üldözési szellemet foglal magában és nincs semmi kétség benne, hogy a Confessio szerkesztői oly szellemben és célra is írták és magyarázták. Ez kitűnik a „nagyobb Káté" szövegéből, melyet tudvalevőleg ugyanazon emberek csináltak, s a mely igy tanit ma is minden egyháztagot: „hamis vallás tűrése a világi hatóság által nagy bűn." Természeteden itt azon kérdés merül fel : mi a hamis vallás ? Rendesen mindenik magát tartja igaznak és szentirásszerünek. De ezen kérdést megelőzi még egy másik, p. o. kinek joga ítélni a vallások hamissága felett ? A különböző felekezeteknek ? Világos, hogy a mostani viszonyok között ez lehetetlen, miudenik magának követelvén az igazságot, s a maga állás- és szempontjából egyenlő joggal vádolván az ellenkez ő véleményt hamissággal, vagy legalább tévelygéssel. Hogy ez igy van tényleg, csak a vak nem látja, s ez lét-oka és alapja minden secta árnyalatnak. Látni való tehát, hogy a keresztyénség mostani szakgatott állapotában egy feleKezetuek sem áll jogában és hatalmában ítélni a „mi az igazság" felett, s ennek következtében elitélni mind azt a mi vele ellenkezik : ne itélj, hogy ne ítéltessél, mondja a szentírás.