Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-05-07 / 19. szám

hol nem az igazság kiderítése, hanem önző testületi érdekek megóvása a rugók, melyek az embereket gondolkozásra ösztönzik. Általában két dolog van, mit mivelt emberek előtt a romanismus hívének ajkára venni nem szabad, miről arcpirulás nélkül nem szólhat, s ez a tudomány és a morál. A pápaság mint hatalom már létezésénél fogva negatiója a tudománynak, mert folytonos negatiója a józan észnek. A mely intézmény külöaösen azon alapszik, hogy parancsolni akarja a léleknek, miszerint igy vagy amúgy gondolkozzék, ezt vagy amazt higyje, s e parancsának túlfelől még büntetések által külső nyomatékot is kiván adni, annak kebelében nem lehet helye a tudománynak, mely a lelkeket felszabaditja; amely intézmény talaján olyasmi jöhet létre, minta syllabus, mely minden józan észnek, minden humanismusnak kiganyolása és arculcsapása, ott tudomány nem teremhet, ott egyedül a sötét tudatlanság szülöttjei: a vak hit, a babona, a fanatismus tenyészhetnek. Mikor hasonlókép a morállal nem tartom a pápaságot egybeférhetőnek, nem csupán lebeg szemem előtt, amit minden századok legkegyesebb férfiai a pápai uralom ellen még akkor is felhoztak, mikor a köz sötétség közepett világító szövétnekül szolgált; nem szent Bonaventura szavai, ki irataiban ismételten Rómát oly kéjhölgyhez hasonlitja, mely kéjelgéseinek borával fejedelmeket és népeket részegit meg ; nem Petrarca kifakadása, ki előtt a Római udvar ugy tűnik fel, mint „az ember vértől ittas János-féle nő, a keresztyénség csábítója és az emberi nemzet dög vésze mondom : nem t multak vádjai lebegnek az én szemem előtt, hanem a pápaságnak a jelenkori társadalommal szemben követett magatartása. Ha vájjon igaz-e, hogy napjainkban az emberiség azon mértékben sülyed,amelyben hite a pápában, mint Dalai Lama-ban csökken, annak megítélését az olvasó eszére bizom.Én az egyszerű észlelő csak azt látom, hogy a mai munka és értelmiség után élő társadalom, midőn közügyeit ugy rendezi, hogy a törvény előtt az egy haza polgárai közt különbséget nem tesz, s egyenlő igazságszolgáltatást biztosit szegénynek és gazdagnak, pórnak és nemes születésűnek ; midőn minden emberre nézve egyformán nyitja meg az élet minden pályáját, melyen minden polgár különbség nélkül erejét a köz- és magánéletben egyformán érvényesítheti, s odáig emelkedhetik, ameddig esze, munkaereje és tehetsége ér ; midőn a közterhek viselésére, a pénz- és véradóra az egy haza lakosait különbség nélkül, egyformán kötelezi; midőn senki Jekiismei etén erőszakot tenni nem enged, senkit nem kényszerit oly hitet hazudni, melyet lelke nem vall, és senkit nem gátol azt a hitet vallani, amelyről meg van győződve ; midőn a gondolatot, istene legfenségesb adományát, a kellő tiszteletben részesiti, amennyiben senkit gondolatai szabad nyilvánításában nem akadályoz — midőn mondom a társadalom mindezeknek lehető legtökéletesebb keresztülvitelére törekszik, az emberiségi nagy feladatot sokkal tisztábban, a morál örökérvényű törvényeivel egyezőbben fejti meg, mint megfejtették azok, akik isten közvetlen kijelentése után állították az élet feladatát az emberiségnek tolmácsolhatni, és ugyanakkor isten kegyeimébői való urakról, születésöknél fogva különös kiváltságokkal s előjogokkal biró rendekről, a rabszolgaságról mint isteni institutioról, és a vakengedelmességről mint főerényről meséltek. Hogy a nemzetek öntudatra ébredébe óta Róma korlátlan uralmát fenyegetve látván, a lelki szolgaság és butaság terjesztése által hitte fennállhatását biztosíthatni, elég siralmas dolog, de téuy ; hogy ennek dacára a pápaságnak irodalmi uszályvivői az ultramontán rendszert a szabadság utolsó végvárakép törekedtek feltüntetni, elég vakmerő vállalat volt, de megtörtént ; de hogy e kísérletek meghiúsulása után a pápa egész cynismussal oda áll ma, s a kor legszentebb vívmányait „ördög találmányainak" címezi, s nyíltan kimondja, hogy „azok kárhozatos tévedésben élnek, kik állítják, hogy a pápának a modern polgárisodással ki kell békülnie", ez már az erkölcsi sülyedés netovábbja. Ha valaki most ejtett Ítéletünket kémén ynek, s tán felettébb szigoruaak találja, figyelmeztetjük, hogy lényegben a pápaság legbuzgóbb védői is nem sokkal kedvezőbben nyilatkoznak. Magnan abbé, a pápaságnak egyik legmelegebb szószólója eképen nyilatkozik : „Ha a pápaság isteni intézmény, akkor minden mondva van; ha emberi intézmény, az egész hazugságon és tévedésen nyugszik." — Ki a pápaság történelmét tanulmányozta, percig sem habozhat, melyik részére álljon a dilemmának: nem lehet isteni intézmény, mely istennek az emberiség fejlődése törvényeivel oly homiokegyenesti ellentétben van, s annyi bűnnek ós romlásnak szülőoka volt; ha pedig nem isteni