Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-16 / 16. szám

vizsgálását meggátolták s ez a 449-ben tartott második efezusi zsinat; ott, az úgynevezett rablók zsinatján, minden az erőszak és zsarnokság kénye szerént történt, a vatikanin a gyülekezet elé kiszabott ügyrend, a pápai bizottság és a többség akarata, mely lehetetlenné tett minden behatóbb vizsgálódást. Igaz ugyan, hogy az nem épen tetsző, sőt kellemetlen dolgokat hozott volna napfényre, de az egyházat is megóvta volna a zavartól, mely ön előtt is sajnosnak tűnik fel. Ha ön mégis azt állítja, hogy a vatikáni gyűlés teljesen szabad volt, ugy ön e szót „szabad" oly értelemben használja, minőt annak theologiai körökben nem tulajdonitnak. Theologiailag szabad a zsinat akkor, ha tért engednek minden vélemény és sérelem megvizsgálására és vitatására, hol az ellenvélemények megtüretnek és a traditio felderitésére szükséges szabályok szerént vizsgáltatnak meg. Hogy erre nézve a legszerényebb kezdeményezés sem történt meg, mutatja a román országok püspökeinek roppant többsége, kiknél hiányzott az akarat és a belátás, hogy az igazságot a hamisságtól, a valót a hamistól kellőleg elválaszszák, ezt bizonyítják az Olaszországban megjelent s Romában szétosztott iratok, igy p. o. a Ghilardi dominikánus és mondovii püspökéi, ezt bizonyítja továbbá a tény, hogy ezen püspökök közül több százan Liguori Alfons feltétlen tekintélyének hódoltak a nélkül, hogy pirultak volna. Mindenki előtt tudva van, hogy a jezsuiták, midőn a pápai absolutismust egyházban és államban, tanban és közigazgatásban hitelvvé akarták emelni, az úgynevezett sacrificio deli' intellető-t találták fel- és az ó-párthiveik s tanítványaik szivébe becsepegtették, egyebekre, sőt még püspökökre is rátukmálták azon tant, hogy az istennek hozott legszebb hódolat és a legnemesebb keresztyén heroismus abban áll, hogy az ember lemondva józan eszéről, az általa nyert ismeretről s ítélő tehetségéről, vakon hive vesse magát a csalhatlan pápai magisteriumnak, mint olyannak karjaiba, mely egyedlil biztos forrása a vallásos ismereteknek. És csakugyan e rend sok híveket gyűjtött e tan részére, még azok kö,.itl is, kik szellemileg képzettebbek voltak. De a német püspökök; ha ugyan felettük ítéletet lehet mondani pásztorileveleik után, az elvakitottság ezen fokáig még nem siilyedtek le. Ők az emberi tudománynak, vizsgálódás- s kutatásnak jogát és hatáskörét meghagyták. Ők magok hivatkoznak a történelemre, mint ezt az ön neve alatt megjelent pásztori levél is bizonyítja. Iítíbel Lothár freiburgi püspöknek hozzám érkezett pásztori levelében a 9-dik lapon ez áll: „Vajon a pápa uj kijelentésben részesül-e? Uj hitcikket alkothat-e? Bizonyára nem. Csak annyit jelenthet ki, hogy valamely tan a szent iráson vagy hagyományon alapszik, tehát istentől van kijelentve s ennek következtében mindenkinek hinni kell". Semmit sem kétlem, hogy Excellentiád ós a többi német püspökök is osztják ezen véleményt. Hanem hat az egyház mostani zilált állapotában egy tisztán történelmi kérdés áll előttünk, melyet az e dologban egyedül rendelkezésünkre álló eszközök segítségének felhasználása által intézhetünk el. Itt nincs semmi különös titkos forrás, melyből csak a pápának volna joga vagy hatalma meríteni. Pápának és püspököknek, hogy ugy szóljak, itt a közjog uralma alá kellene állni, azaz ha ők azt akarják, hogy határozataik elfogadtassanak, mindent meg kellene kisérleniök, minden bizonyítékokat s kiitikai vizsgálódást, melyet a minden idők és népek történészeinek megegyezése szolgáltatna. Két kérdésre kellett s kell még most is e dologra vonatkozólag felelni. Először : Igaz-e, hogy Krisztusnak Péterhez intézett szavai kezdettől fogva századok folyamán az egész egyházban abban az értelemben vétettek volna, melyet most tulajdonitnak azon szavaknak, hogy t. i. azoknál fogva minden pápának csalatk zhatlanság és korlátlan telj uralom adatott ? Másodszor : Igaz-e, hogy minden idők egyházi hagyományaiban, az atyák irataiban és történetileg tényleg általános elismerést nyert volna ez a pápai kettős jog ? Ha e kérdésekre nemmel kell felelnünk, ugy nem tehetjük azt, a mit Kübel ur és mások tesznek, hogy a szent lélek segítségéhez, mely a pápának biztosítva van és az iránta e miatt tartozó hitbeli engedelmességhez folyamodnak, mert azt, hogy ő valójában is birja ezt a segedelmet, történetileg kell bebizonyitni. Hol történt ez ekkorig ? A zsinatokon nem, mert ott, mint Cardoni fő munkája mutatja, magától a hamisítástól sem riadtak vissza; és a traditiót a legcsattanósabb tények és ellenérvek elhallgatásával, hamis színben adták elő és épen ez az, a mit meg akarok mutatni. És most kérem Excellentiádat, méltóztassék fontolóra venni, hogy ez a tan, melyet nekünk is igaznak kell tartanunk, a dolog természeténél fogva, a pápa nyilatkozata és minden infallibilista vallomása szerént, a hitnek egyik sarkalatos cikkelyét képezi, hogy az regula fidei, melynek dönteni kell a felett, hogy mit kell hinni és nem hinni. Jövőben minden katholikus keresztyénnek erre a kérdésre, miért hiázi ezt vagy amazt, csak azt kell felelni: hiszem vagy elvetem azért, mert a csalhatatlan pápa parancsolta hinni vagy elvetni. Ezen legmagasabb hitelvnek napfény tisztaságban, szükségesképen a sz. írásban is kellett volna jeleztetni s az egyházban soha el nem homályosodni; minden időkben, minden népeknél tisztán világító csillagként kellett volna az egész egyházban uralkodni s minden ta itásnak élére állítva lenni ; és mi eddig vártunk e határozatra: de hát hogyan lehet azt megmagyarázni, hogy az egyház 1830. év után jön arra a gondolatra, hogy egy tant, melyet a pápa oktober 28-án Excellentiádhoz intézett iratában ipsum fundamentale princípium catbolicae fidei acdoctrinae nevez, hiteikké tegyen; hogy történhetett az, hogy a pápák századokon keresztül minden országokban, minden iskolákban elnézték ezen sarkalatos hittételnek tagadását. ? És volt-e egység az egyházban, hol magában a hitnek alapjában is eltérés mutatkozott. És legyen szabad ínég csak annyit adni ezekhez: mikép történhetett, hogy Excellentiád oly sokáig s makacsul ellen állt e dogma kihirdetésének ? Mivel nem volt opportunus, mondja ön.