Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-03-26 / 13. szám

Igenis, Krisztus igaz vallásának főismérve a munkás szeretet, mely az ügyefogyottban, szenvedő testvérét tekintvén, mindenképen azon van, hogy egy emberi lény se legyen szellemben megtörve, anyagilag megnyomorítva. Az ujabb kor e tekintetben is eltalála a célhoz vezető utat a szabad egyesületi munkásság ban, mely ép oly jótékony hatással van arra, ki a segítséget nyújtja, mint arra, ki elfogadja, és esetleges alamizsnálkodás heljett rendszeresített segélyezést szervezvén, a jótékonyságot termékenyíti. Szegény növeldék és menházak egyesületi uton eszközlendő felállítása, rabok szellemi gondozása, s özvegyek és árvák ápolása, negyedik nagy feladata és legjobb ajánló levele lenne a roform-egyletnek. Ezek és egyéb hasonló irányú teendők elég positiv munkaköröket tűznek az alakulandó egylet elébe, mely a fennállónak minden bolygatása nélkül csupán egyesületi uton oda működhetnék, hogy megszüntetvén a vallási hiedelmek és a tudományos tények közt kifejlett ellenmondásokat, uj lendületet adhatna a lethargiába sülyedfc egyháznak, s véget vethetne a mind jobban fejlődő vallási közönynek, mely oly nagy erkölcsi pusztulással jár, és társadalmi fejlődésünket veszélylyel fenyegeti S ezzel tán be is fejezhetném e nagyon is hoszszura terjedt fejtegetést. De hát a Szász Domokosnak adandó tüzetes válasz hol marad ? Kérdi tán egynémelyik. Sajnálnám, ha azok után, amiket kifejtettem, Szász Domokos barátommal még polemizálnom kellene ; én megvallom, azzal kecsegtetem magamat, hogy sikerült a kétkedőket megnyugtatni, az aggodalmakat eloszlatni, a jóakarókat pedig meggyőzni, hogy történelmi alapon és a fennáló formák mellett mozogva, veszély és bukás nólkül fognánk haladhatni. Ballagi Mór. Krisztus tana és korunk prédikáció ja. A jelenkorban ránk prot. lelkészekre nézve örvendetes jelenség a Magyarhonban is már megindult vallásos mozgalom, mely a reformegylet alakulásában azon szükség érzetének ád kifejezést, hogy az egyházi téren sincs minden jól ugy — a hogy van. — Lesz-e elegendő munkás e nagy tér mivelésére? Idő és körülmények kedvezők-e e nagy feladat helyes megoldására? Nem lesz-e ellobbanó szalmaláng a lelkesült munkakedv, mely sokakat a haladás kibontott lobogója alá sorakoztat? Kérdések, melyekre feleletet csak a jövő adhat. Egyelcre, ha egyébért nem, örülnünk kell már csak azért is, hogy az egyházi téren kedvező lendület észlelhető, mely a valláserkölcsi élet nagyon is csendes tavának sima tükre felett életadó hullámzást idézett elő. Ha a ker. vallásos életnek gyupontja az istenigéje s ennek nyilatkozatától függ sok részben annak emelkedése vagy hanyatlása, tagadhatatlan, hogy ha pieiliká" ciónak nem kis rész jut az egyházi reformegylet feladatának helyes megoldásában. 'Mit prédikáljunk? Melyik lesz korunkra nézve a lagáthatóbb, örökké uj, bár különböző változásokkal és sokféle oldalról ismétlendő fő tárgy? Hol keresendő? Az általános felelet nem nehéz. Krisztus evange" liumát kell hirdetnünk; a megváltót kell közelebb hoznunk a szivekhez. Ez minden időre és igy korunkra nézve is áll. Mert „nincsen senkiben másban üdvösség", és „más alapot senki sem vethet". „Jézus Krisztus tegnap és ma — és mindörökké ugyanaz." De épen azért mivel ennek kell lenni minden prédikáció örökké érvényes tartalmának, korunk prédikációját illető kérdésünk még nincs megfejtve Melyik oldalról kell az evangéliumot korunk előtt felmutatni ? Minden kornak vannak saját szükségei, melyek ama befolyások szerint irányzódnak, melynek minden nemzedék alatta áll s ennek sajátságos jelleget kölcsönöznek. A jó orvos, mielőtt a betegnek gyógyszert rendel, kórismeretét használja, mely a baj székhelyével ismerteti meg; a lelkésznek, mielőtt az istenigéjének kincseihez nyúlna, hogy kora hibáira gyógyszert keressen, előbb a baj forrását kell felkeresnie, hogy a valódi vallási szükséget megállapíthassa. Az egyéni lelkészetre vonatkozólag ez el van ismerve. Itt mindenütt szembetűnő és megbocsáthatatlan tévedés lenne, ha egy vigasztalást kereső, engesztelést óhajtó lélekhez bűnbánatra serkentő intéseket, egy erkölcsi halotthoz pedig az evangélium vigasztaló szavait intéznénk. Ezen individuális jelleget nem szabad szemelől tévesztenünk egyes nemzedékeknél és korszakoknál sem. Csak ily alapon nyerhetünk helyes feleletet feltett kérdésünkre: mit válasszunk prédikációink tartalmául, mi a mai keresztyénség vallásos szükségeit leginkább kielégíthetné? Korunk vallásos életének korisméjére, vallás-erkölcsi hibáira, fogyatkozásaira gyakorlati theologiánk kissé több figyelmet fordíthatna. Világosítsuk meg néhány példával az egyes korok és nemzedékek különböző vallásos szükségeit s ezek befolyását a prédikáció tartalmára. A reformáció kora az egyházat elkorcsosulva találta, mely a bünbocsánatról szóló tanban nyert legéle' sebb kifejezést. Ama szokásba jött, magától az egyháztól sanctionált tévtanok ellenébe, a külső egyházi szertartások teljesítése által nyerendő bűnbocsánatról, a hitujitóknak az isten ingyen kegyelméből való bűnbocsánat tanát kellett felállítani, mely szerint egyedül a Krisztus érdeméért, minden más cselekmény hozzájárulása nélkül bocsátatnak meg bűneink, vagyis: egyedül a hit által