Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-03-26 / 13. szám

tak. Épen azért e dogmák fejtegetése a gyönge gyer­mekészre nem hogy fejlesztő hatással volna, inkább butit és a fogékony szivet szeretet helyett fanatis­mussal s más hitfelekezetüek iránti gyűlölettel tölti be. A felekezeti káték helyett tehát oly vezérfonal kell, mely ne azt tartalmazza, mi mindenfélét taní­tottak mások Krisztus felől, hanem mit tanított Krisztus maga, mit tartott ő üdvözülhetésünkre szük­ségesnek. E tanitás magasztos egyszerűségénél fogva legalkalmasabb arra, hogy a tiszta gyermeki szivet megragadja, az észt felvilágosítsa, s az akaratot jóra és szépre irányozza. Kémetországi paedagogok minden cousistorialis avatkozások dacára is megkezdték amaz irányban egyengetni az utat, s nevezetesen Kehr C. a gothai seminarium igazgatója ily című munkájában : „ A ke­resztyén vallástanítás a népiskolában,"*) a feladatot agy fejtette meg, hogy az egész vallástanitást isten országának alapeszméjére fektetvén, azt következő feloszlással tárgyalta: 1., isten országának ura (isten); 2., isten országának polgárai (az emberek); 3., is­ten országának alapitója (Krisztus ;) 4., isten országának megvalósulá a (a keresztyén egyház) és az országnak amott túl való tökéletességre jutása. Lehet e rovatokat elejétől végig a szeretet azon evangyelio mával betölteni, mely Jézus beszédeiben és példázataiban olvasható, s névszerint az elsőben isten könyörülő atyai szeretetének, a másodikban az embe­rek istenben bizó kölcsönös szeretetének evangyeli­omát tanítani, a harmadikban Krisztus megváltói szeretetét ecsetelni, ki az embereket, mint testvéreit a bün szolgálatából a*, isten fiainak szabadságára hivta el, és végre a negyedikben a Krisztus tanítása sze­rint alakult egyházközösségben érvényesülő szeretet­müvet fejtegetni. S ki merné aztán állítani, hogy Krisztus eredeti tanításának szellemében szerkesz­tett olyatén káté az emberek szivére szentesítő, és el­méjökre felvilágosító hatást ne gyakorolna ? Ily káté megírása tehát az egylet második teen­dőjét képezné. További fontos teendők várakoznak a reform­egyletre ugy a cultus emelése, mint a szeretet mun­kájának berendezése körül. *) E kitűnő munka magyarra áttételére Kovács Lajos, ercsii ref. lelkész vállalkozott, s a munka első füzete sikerült fordításban már meg is jelent. Hasonló Krisztusi szabad szellem lengi át azon vallástanitási kézikönyvet, melyet Szász Domokos Re­•ville nyomán adott ki ily cim alatt :*„A vallásos eszmék története" Föisko/j'k tanulók b müveit olvasók számára." A protestáns cultusnak tudvalevőleg három ága van : az igehirdetés és az ima, az agenda és az ének. A cnltus ezen ágait egymással, s Krisztus eredeti ta­nításával teljes összhangzatba hozni, s az ekép módo­sított cultus közönséges használatba vételét előkészí­teni nem csekély fontosságú feladata lehetne a reform­egyletnek. Practicus papot nem szükséges figyelmeztetnem, mily kirívó ellentét uralkodik sokszor a szabad ke­resztyén szellemben hirdetett ige és a szigorún confes­sionális agenda, valamint az ugyané felekezeti szel­lemben szerzett némely énekeink között. Az elsőt illetőleg a Kovács Albert barátom szer­kesztése mellett legközelebb megindított havi közlöny feladata lesz,hogy amaz irányban a javítás útját egyen­gesse. Ami pedig az énekeket illeti, évek óta csaknem állandó rovatot képez egyházkerületeink jegyzőköny­veiben a pont, hogy egyházi énekeink ugy szövegük, mint dallamukra nézve javítandók volnának; azonban érdemleges lépés a dologban mai napig seui történt, s aki közigazgatási közegeink késedelmes eljárását isneri, nem reméllheti, hogy azon az uton egyhamar valami történjék, pedig idő és körülmények sürgetően inte­nek a cselekvésre, miután szellemi fejlődésünk rendé­. ben jövőre nem igen várható kor, mely ezen egyházi teendőre oly kedvező lenne, mint a jelenlegi, a midőn a prot. egyház a nemzet annyi kedves költőjét szá­mítja hívei közé, sArany, Székács, G-yőryV. a Szász testvérek, Medgyes, Szász Gerő, Szilády Áron, Baksay S., Nyilas stb. ha felszólittatnának bizonyára szerencsés skerrel mű­velhetnék ezen, az egyházi élet felvirágzására oly fon­tos mezőt. A dallamok szerzésére is ott van a nemzeti zenénk történetét kutató B a r t a 1 u s u n k, ott van­nak Nagy K.jNagy J., Ivánka S. stb. Hogy nincs veszteni való időnk e tekintetben, mutatja azon ta* pasztalat, hogy mióta e fontos ügy felett tanakodunk, már két kitűnő munkást vesztettünk el, Tompa és Er­délyi halhatatlan emlékű személyeiben. Legtágabb mezeje nyílik a refor n egylet tevé­kenységének a belmissiói teendők körül. Krisz­tusi vallásosság és jótékonyság oly szorosan együvé tartozó dolgok, mint tavasz és virág, tűz és meleg­ség ; egyik a másik nélkül nem képzelhető. „ Arról ismerik meg mindenek, hogy az én tanítványaim vagy­tok, —mondá az Ur—ha egymást szeretenditek.u

Next

/
Oldalképek
Tartalom