Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-03-19 / 12. szám

„az igaz ember hitből él", a hitnek, a benső meggyőződésnek pedig semmi teremtett állat ura nem lehet. Tudvalevőleg ez lett anyagi elve a megujitot* hitvallásnak, mig alaki elvül is nem az egyház tekintélyét, hanem a bibliát, mint isten igéjét fogadták el, melyet az anyanyelvre leforditani és minden keresztyén embernek hozzáférhetővé tenni a reformátorok első teendőjüknek tekintették. Szerencsés sugallata a vallási geniusnak ! A hitbe, a belső meggyőződésbe helyezi a vallás lényegét, mi a külső kényszer lehetőségét is kizárván, biztositja a lelkiismereti szabadságot, minden emberi szabadság alapját; másfelől, miután a vallás külső megjelenése szerint nem pusztán egyéni dolog, hanem a társulásnak egyik legtermékenyebb,legmesszehatőbb tényezője,s ennélfogva normativum nélkül el nem lehet, szabályozó tekintélynek veti alá, olyannak azonban, mely által az egyéni szabadság voltaképen sem nem csorbittatik, sem nem korlátoztatik. Mert igaz, hogy a felállított elv szerint a protestáns keresztyén vallási életét az evangyéliomhoz szabni köteleztetik; de az evangyóliom szava nem tartalmaz szorosan meghatározott rideg parancsokat, hanem valamint maga tiszta élet, ugy egész tartalma is az élet fejlődéséhez simuló, pedig az*evangyeliom magyarázata szintén a protestáns ember jogához tartozik. „A biblia — mondja Gr e i g e r Ábráhám — ma ós minden időben örökéletű szó és nem holt könyv volt. A biblia minden nemzetségekhez szólt, oktatta őket, köztök folyton élő, nem pedig az ó-világ befejezett müve volt, melynek értelmét az ember magának azért fejti meg, hogy egy elmúlt kor nézeteivel meg ismerkedjék, a mi mellett az ember maga egészen más, eltérő uton járhat. Ennélfogva mig az ó kornak más müveit azon idők nézetei szerint törekszenek magyarázni, melyekben azok készültek, s a mi korunk nézeteinek belevegyitését mindenképen kikerülendőnek tartják: a bibliánál épen megfordítva áll. Az örökkétartó ige nincs egy bizonyos időhöz kötve. Ezért minden egyes kor, minden egyes irány, minden egyes ember saját (elfogását vitte be a bibliába; inner a széiesbitések, értelmezések, a typicus és symbolicus magyarázási kísérletek. Az objectiv felfogás utáni minden óhajtás és törekvés mellett is, az semmikép sikerülni nem akar, ugy hogy még a hitetlen is magyarázó kísérleteibe ha egyebet nem, ellenszenvét viszi bele.® A reformatió kettős elve e szerint közelebbről tekintve egyre, és oda redukálható, hogy a szabad lelkiismeret a vallás egyedüli kútfeje. Mert ha alaki elvénél fogva a protestantismus a szentírást tekinti is hitszabályozóul, de miután az irás magyarázatát az egyéni lelkiismeretre bízza. végelmezésben mégis csak ez az irányadó. S valóban igj, s csakis igy lehet szó szabályozásról oly téren, hol a doíog lényege szerint semmiféle külkényszernerc helye nincsen. Azonban végzetes sorsa az eszmének az, hogy maga tisztaságában való életbeléptetése s valósuiása soha nem eszközölhető. Az eszmének, hogy magát valamely társadalomban elfogadtassa, előbb a létező viszonyokkal kell kiegyeznie, és az uralkodó nézetekhez a lehetőségig közel járnia és simulnia. A haladásnak ezen állandó törvénye alól a reformatio sem vonhatta ki magát, annyival inkább nem, miután magok a dicső reformátorok, valamint egyfelől óriási hatásokat különösen annak köszönhették, hogy koruk szükségeit és szenvedéseit legjobban megértették s tolmácsolták, ugy másfelől a kor lelkének legteljesebb kinyomatai voltak, osztozván annak gyöngéiben és előítéleteiben is. Túlfelől, az ellenséges viszonyok által sok oly időelőtti nyilatkozatra és lépésre is szoríttattak, melyek a dolog békés, rendes fejlődése mellett nem történtek volna, Hogy az újonnan alakult egyház magát szelleme és célzata felől ellenzői előtt igazolhassa, kénytelen volt a szentirásbeli princípium fentartása mellett hitbeli nézeteit rendszeresen is formulázni, s confes • siókba és bizonyos symbolumokba összefoglalni. A lutheri egyházban már 1530-ban nyújtották be az ágostai orsz ggyülésre a Melanchthon készítette vallástételt ós hat évvel később hirdették ki Bázelben a Bullinger, Myconius és ürynaeus szerzette u. n. helvét hitvallást, melyekec sorra követtek a francia, a belga, az angol, a magyar stb. confessiók. Ezek mindmegannyi válaszfalakat emeltek az e g y szellemi szabadságra ébredt keresztyének közt, s csakhamar újonnan iga atá hajtották az épen akkor felszabadult elméket. . Az üldözés szelleme a dogmatikai veszekedések folytán ismét felébredt, s a protestáns orthodoxia uralma több, mint másfél századon keresztül oly látványt nyújtott, melynek bőszült dühösségélői undorral fordul el minden jói tett lélek. Nem kisebb bajt okozott a körülmény, hogy a reformátorok, nagy művök biztosítása végett kényte-