Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

kalmas alapigéit sohasem lehetne kellőleg felhasználni. Innen könnyen megmagyarázható, hogy theologiánk és 'íomiletikánk régibb és ujabb diszei többnyire a mellett voltak, hogy az egyházi szónok az egész sz. irásbő tartalmából szabadon válasszon magának beszédéhez alkalmas alapigét. Ezen értelemben nyilatkoztak : Stier, (Keryktik 2 Aufl. S. 215), Nitsch (Pr. Th. Ií. S. 92 fl ), Scbweizer § 147. Harms igazhitüségének dacára, gyakran minden abpige nélkül szónokolt, Schleiermacher 1832-ben nyáron át az apostolok cselekedeteiből prédikált, Fr. Arndt 1841, 42, 43-ban Jézus hasonlatai felett, 1835 ben Dávid történelméről, 1850—51-ben Jézus életéről stb. Tekintve tehát a dolog természetét és a legtekintélyesebb homileták okadatolt véleményét, azt javasolnám, hogy a textus praescriptus helyett, az egyházi szónok tetszésére és Ínyére bízassák az alapige szabad választása még pedig az egész sz. irás bő és kimerithetlen tartalmából. Szepes-Béla, február 8. 1871. Weber Samu, ev. lelkész. Felelet az „elmélkedésére. Szomorú dolog az, midőn egy célra törekvő egyének nem értik meg teljesen egymást, még szomorúbb, ha a nem-értés miatt olyat mondanak egymásról, mit ők nem állítottak, és nem is állíthattak. Azért fájdalmas pedig az ily eljárás, mivel általa a jó ügy nem előre, de bátra vitetik, az eszmék nem tisztázódnak, sőt zavarod uak. Olvasván Batta József lelkész ur elmélkedésé", azt látjuk, hogy ő a reform-mozgalmat oly nemes törekvésnek tartja, hogy attól a részvétet a vallásos erkölcsi tökélyesedést szivén hordozó m iveit és nemes lélek nem tagadhatja meg. Mégis az uj irányhoz hozzá szólottak közül hármat, t. i. Kovács Albert, Sirnéü D. és, Szekeres Mihályt ugyancsak félreértett, állítván róluk olyat, m:

t ők nem ugy mondtak. K. A. ur ugyan megfelelt, hiszem S. ur sem fog hallgatni. Én részemről annyit mondok, hogy nihilismust netn olvashat ki senki irányomból. Azt sem állítana, hogy az „orthodox hitcikkek általánosan (!) e 1 v e t e n d ő k. — Én magam is tudom, hogy ez helytelen és kivihetetlen volna, és csak annyit mondtam, hogy a tudomány előtt, sok, eddig boldogított hitnézetnek — a mennyiben többé nem boldo. gitó — változnia kell, megmarad az isteni, az örök, de a korhadt ruha változik. Ezen állításom iró ur is aláírja, midőn jelzi „h i tcikkeink némelyike változás alá van vetve." Erre ugyan azt mondhatnám, ha „n eme-1 y i k e" változás alá van vetve, akkor valamennyi is az alá jöhet, ugy és akkor, mennyiben és mikor többé nem felelnék meg a vallásos kebel várakozásának, mennyiben többé nem boldogítanak; — elmondhatnám, hogy az egyénnek ősei hitnézetet nem állapíthattak meg, s ha szüntelen csak ahhoz kell ragaszkodnia, a mi adva van, ugy az ily helyzet nagyon is tiarás. De hiszen maga collega ur is elismeri, hogy „v alami rothadt van Dániában," és hogy a hitetlenség és közöny terjed prot. egyházunkban is, mondván : „nem ugy áll a vallásos érzés, mint a mult század utolján, és a jelen elején, midőn még az uri lakokban is első könyv volt a biblia." Ha nem ugy áll, akkor javítani kell, ezt is mind ketten beismerjük. De miként és hol? ez a kérdések kérdése collega ur szerint is. Ön azt látszik mondani, az erkölcsöt javítsuk. Be hát, kérdem, van-e a föld kerekségén oly megátolkodott lelkész, ki ezzel ellenkezőt irányozna? ki meg ne ragadna minden alkalmat arra, hogy gyülekezete erkölcsi élete fényes legyen, és tettekben nyilvánuljon, ki ne olvasna, intene, hirdetne ez irányban, ki ne igyekeznék azon, hogy a sziv és lélek felmelegedjék? Hanem én ilyen lelkészt nem ismerek. De nem ismerhetem el azt sem, hogy az erkölcs hit élet nélkül virágozzék. A hitélet pedig attól függ, hogy hiszi-e a gyülekezet a mit hirdetsz ? ha hiszi, jó, ha nem hiszi ? quid tunc ? ! Igen is. — Én azt hiszem, hogy a hit-életet, s vallás-erkölcsi életet csak ugy teremthetjük egyházunkban, ha hitelveinket, a mennyiben szükséges — az evangeliomi szabadság szellemében az Összes miiveletséggel öszhangzásba hozzuk. Hogy ezzel sietni nyakra-főre nem kell, az bizonyos, de hallgatni sem jó, mert álláspontunk túlszárnyalt lesz. És kérdezem, nem vagyunk e mármost is túlszárnyalva ? nem éppen az-e oka bajunknak, hogy katedráink nem állnak a miveltség színvonalán ? Azt várjuk-e, hogy a kor hatalmas szava félreállni parancsoljon ? Bizony bizony, nem lehet ignorálnunk a tudomány sürgető szavát. Azon kell lennünk, hogy a düledező épület kijavittassék. Nem mondom, hogy a tövény és próféták eltöröltessenek, nem, hogy az evangeliomból táplálkozó hitnézetek, eme tápláló gyümölcsök elvettessenek, ellenkezőleg : az isteni, szent, őröli hirdettessék, de az alak megfeleljen a tartalomnak. A hiányzó vallásos élet okául B. ur is — bár akaratlanul — a fönnebbieket vallja. Azt mondja, az iskolai tanítás lenn mint fönn gépies, a vallástanítás vallástalan. A káté kérdései feleletei lenn — a népiskolában — a dogma tanítása a pap növeldékben hideggé és egyháziatlanná képezi az illetőket. Vájjon mi ennek az oka? a tanár-e ? Azt éppennem mondhatjuk. Nem jó e szót használni „á t a 1 á n o s an." Van bizony elég buzgó tanitó ma is. De ha feltéve, de meg nem engedve, a tanítóban van a hiba, ennek is nem látom okát másban, mint a meggyőződés hiányá-