Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-12 / 7. szám

sajnos tüntetéseket, előre a legbiztatóbb kilátások nyújtattak az állami élet ujabb, egységes és bensőleg kibékült szellemben fejleszthetésére. S ezzel ujabban is fényes tanújelét adta annak, hogy a hazafiságban megelőztetni nem engedi magát. Kell, hogy e magatartás teljes értékét és súlyát felfogja és méltányolja az állam. Mindamellett nem lehet állitani, hogy az egyház e magatartása áldozatokat foglalna magában. Oly nagyszerű hivatással bir<5 társulatnak, mint a miénk, kötelessége létcéljait semmi idegen érdekeknek sem rendelni alá s joga van elhatározása indokait önmagából merítenie. Ha igaz az, a mit minden protestáns büszke önérzettel vall, hogy a protestantismus a felvilágosodás szülötte s a közértelmiségre támaszkodik; akkor minékünk a közoktatási kérdést nem abban az alakban kell felállítanunk : felekezeti legyen-e népnevelésünk vagy sem ? hanem ebben: „ Minő légyen az, hogy a fólvilágosodást és közértelmiséget minél nagyobb mérvben terjeszthesse és fejleszthesse?" A tudatlanság megtörése a fődolog; hogy mi magunk hajtjuk-e azt végre, vagy helyettünk a fődologra nézve mások teszik azt meg: szerintem mellékes kérdés. Világitószerre van szükségünk, hogy a bennünket körülözönlő sötétség közepette láthassunk: hogy mi állitjuk-e elő e nélkülözhetetlen cikket, vagy annak fényét használjuk fel, melyet a közszükséglet födözése végett mások állitnak elő : nem lényeges dolog. S e mellesleges körülményekre fektetni a fősúlyt: egyike azon végzetteljes tévedéseknek, melyektől annál inkább kell óvakodnunk, mert a történelmi szempontok mintegy csábitni látszanak azok elkövetésére. Holott kétségen kivüi van, hogy e korszakban merőben uj viszonyok közé és uj terrenumra léptünk, hol a régi tapasztalatoknak minden bizonynyal hasznát vehetjük ugyan, de ha a megváltozott helyzet körülményeihez nem alkalmazkodunk s azokat fel nem használjuk, ép oly veszedelemnek teszszük ki magunkat, mint a hajós, ki arccal a megfutott utfelé fordulva kormányozza szirtek és zátonyok között jármüvét. Szeremlei Samu. (Vége következik.) BELFÖLD. Torony és orgona szentelés Miszlán. Nt. szerkesztő ur! Egyszerű, de mégis megható innepélyességet akarok leirni néhány rövid sorban, l a szerencsés leszek becses lapjában erre egy kis helyet nyerhetni ; le akarom irni a miszlai torony- és orgona- szentelés innepélyét, mely végbe ment folyó évi január 22-ikén. Volt a miszlai reform, egyháznak egy kevés rendelkezés alatt álló pénzösszege, de volt e mellett a híveknek oly nagy buzgalma, mely sokkal kiapadhatlanabb forrás amannál s igy lőn, hogy a fokonként emelkedő buzgalomnak csak egy lökés kellett kívülről, a szép és jóért hevülő nemes érzelem csak egy felgyújtó szikrára várt, hogy szintén csudát miveljen. És a gondviselés nem soká késett meg adni az egyháznak ama derék férfiút, ki a lángra gyújtó szikrát be dobta az amúgy is már hevülő szent forrongásban levő sziv- érzelmek közé. E férfiú, a mult évben elhalt Eggressy L., nyugalmazott kapitány, ki hajdan Miszlán, majd Monoron lelkészkedő édes atyja iránti szent kegyeletből, mind a miszlai mind a monori reform, egyháznak egyenként 500 frtot hagyományozott földtehermentesitési kötvényekben oly céllal, hogy abból mind Két egyház orgonát építtessen templomába. Ez összeget Miszlán a helybeli s. lelkész t. Varjas G. ur egy általa tartott buzdító prédikációval oly nagyra növelte, hogy abból már ily rövid idő alatt felépült a szép sugár torony kívül belől kijavíttatott az isten háza, sőt hatalmas hangon szól is már benne az uj orgona ! Az ur Sionának ily sok oldalú épülése, szépülése méltán adhatott hát igazi öröm-innepre alkalmat a fennt irt napon. De adott is. Már jókor reggel — dacára a kemény hidegnek, zsuforásig meg telt s templom, részint a helybeliekkel, részint a vidékről nagy számmal össze seregeltek sokaságával, szent áhítattal várva az innepély kezdetét, az uj orgona megszólalását. Meg is nyitotta azt nem sokára Balogh László szegszárdi reform, orgonista-kántor igazán művészi, remek játékával. Szétnéztem a templomban s jólesett lelkemnek látni az arcok a szemek könyüjét, midőn felzengett az ének: lm bejöttünk nagy örömmel." Majd fellépett s szószékre t. Varjas Gábor s. lelkész ur s egy szívhez-szóló buzgó ima után Zsolt CL. 4. vers alapján tartott egy gyönyörű beszédet, ezen felosztással: Dicsérjétek az urat orgonával, mert ez által 1-ör az isteni tisztelet magasztosul, 2-or a hívek buzgósága emeltetik s 3-or az Isten méltóbban dicsőíttetik. Minden egyes részt igen szépen kifejlett tanításában, de mégis legszebb volt annak utólja, midőn az elmondottakat valóban meglepően alkalmazá s az orgonáról vett gyönyörű hasonlatokban erkölcd oktatást adott a gyülekezetnek. Beszéde végeztével a textus elénekeltetett s alólirt lépett fel a szószékre egy rövid oratiót mondani, majd lejövén onnan : be állt a legmeghatóbb jelenet, midőn a helybeli rendes lelkész, t. Varjas Gábor ur, a 74 éves, de fiatal kedélyű s általában nemes és érzékeny szivéről ismert öreg ur ment oda fel s tartott egy kenetteljes, buzgó imát s mondott, a hívekre apostoli áldást. Most már senki sem titkolhatá többé könyeit, látva azokat ragyogni az öreg lelkész szemeiben is! Erre következett a szép utóének : Legyen se kő falaidban" s a nép meghatva távozott az ur házából, szép emléket vivén magával. Nem hagyhatom említés nélkül s nem lehet, hogy melegen ne ajánljam az illető egyházaknak Országh Sándor orgonaépitő urat is egvuttal, ki a miszlai egyháznak 1150 frtért külsőleg oly csinos 14*