Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-02-12 / 7. szám
klérus kezén levő országos közvagyont értjük. Több mint nyolcszázad története tanúsítja, hogy a kath. egyház e közvagyonnak méltatlan élvezője volt, miután a népnevelés terén minden gazdagsága dacára, átalában annyi eredményt sem volt képes felmutatni, mint a merőben hívei filléreire támaszkodó protestáns egyház. Bár elismerjük, hogy a r. kath. egyház és fejei a nevelés és tudományok érdekében időnkint szép áldozatokat tettek : ámde ezen egyház ismeretes tendentiáinál fogva, melyeket a Syllabus és az utolsó concilium ismét egész borzasztó világosságukban tüntetnek fel, kétségtelenül elárulta, hogy sehol a tekintélyhit oly mérvben nem követeltetik mint itt, ami a nép felvilágosodását és szabadsági érzelmét ránézve nemcsak feleslegessé, hanem ártalmassá is teszi, továbbá, hogy sehol a változhatatlanság elve oly mereven fel nem állíttatott és keresztül nem vitetett, mint ezen felekezet dogmáiban és intézményeiben, a mi nyílt tagadása az emberi fejlődésnek s ezzel együtt nemünknek brutalitasra kárhoztatása. Ily körülmények közt egész bizonyossággal mondhatn; , hogy épen 'azoknak nevelése van legnagyobb mérvben veszélyeztetve, kik magukat ezen egyház nevelése alá adják, s ezen egyháznak gazdag segélyforrásokat nyújtani, hogy nevelési intézményeit fenntarthassa, tulaldonképen annyit tesz, mint a népnevelés forrásait egy célellenes irányban megsemmisíttetni. De nem is egyezik többé ily gazdálkodás azon elvvel, melyet az állam a vallási egyénjoguság tekintetében elfogadott. Ezen elv keresztülvitele tekintetében mint Kossuth 1871. Jan. 12. nyilt levelében (L. e M a g y. Uj s. i871. 16. sz.) irja, csak egyetlen egy alternatíva képzelhető : az t. i. hogy az állam vagy egyik egyháznak se adjon semmit, vagy minden felekezet szükségeit fedezze. Az 1848-diki országgyűlés az akkori válságos napokban, midőn a reáctió ellenében a hongyülés minden polgárának egyesitett ereje volt szükség, a kath. klérus izgatásaitól tartva, nem merte a kérdést a helyes irányban megoldani és kénytelenségből a rosszabikba terelte, mely szerint meghagyván a klérusnál az országos ellátást, a többi felekezeteknek is megígérte, hogy anyagi szükségleteiket fedezni fogja. Most azonban, midőn kétségtelenül kitűnt, hogy e rosz terv az állam anyagi elégtelensége miatt ki sem vihető s a régi igazságtalanság mindig fennáll, miután a másik helyesebb ut választására mind a békés idők mind a közvélemény nyilatkozatai kedveznek: nincs többé semmi elfogadható ok a helyesebb irány további mellőzésének. A kérdés ez iránybani megoldására maga a kath. egyház hívja fel az államot, midőn magának autonomiát kór. Meg kell ragadni e megbecsülhetetlen alkalmat, és miután autonomia és állami ellátás együttvéve képtelenség,*) adja meg az állam a r. kath. egyháznak az autonomiát *) Ámbár a magyarországi kath. autonomikus gyűlés javaslatkészitő bizottsága e kettőt együtt kívánni elég szerény ! Nem is volna rosz gondolat; az állam javaiból élni és az államtól mit sem függeni. minden természetes föltételeivel és következményeivel a szerint a mint az emiitett levelében Kossuth is oly meggyőzően javasolja. A mi pedig különösebben a kormány népiskolai teendőit illeti, ezek közt első helyen áll megszerezni a törvény számára azt a tekintélyt, melylyel a honpolgárok főleg pedig a közigazgatási hivatalnokok előtt bírnia kell. A népiskolai törvény végrehajtása leginkább község b i r á k o n és szolgabirákon fordul meg, első dolog azért oly intézkedéseket tenni, hogy ezen urak, kiknek tanügyi csekély érdekeltsége miatt ez idő szerint legnagyobb kárt vall a közmivelődés, a folytonos és erélyes ellenőrzés által meggyőzethessenek a felől, hogy a népiskolai törvény pontos végrehajtása valóban komoly és elutasithatatlan kötelességük. Ha van oly hazai törvény, mely a hivatalában hanyag és engedetlen tisztviselőt sújtja : minden időveszteség nélkül és kérlelhetetlenül kell iránjukban alalmazni, mert a népiskolák sorsa a leglényegesebb pontokon, minők a tankötelesek feljárása, uj iskolák állítása leginkább az ő kezükben van. Átalában, teendője a kormánynak kimutatni, hogy a tanügy körüli intézkedéseiben többre képes, mint az egyházi hatóságok, e végből mindenütt, hol a tanköteleseket oktatással ellátni lehet, egész hatályában keresztül vitetni az iskola kötelezettséget, átalában jó karba helyeztetni a meg'evő iskolákat, s felállíttatni lassanként a hiányzókat. Különösen vigyázni kell pedig, hogy a fennálló törvényekhez képest minden felekezet irányában egyformán igazságos és méltányos eljárás követtessék, hogy e szerint még árnyéka is kikerűltessék minden eféle gyanúnak, mintha a világi hatalom még mindig egyik vagy másik különösen kegyelt felekezet sajátlagos érdekeit ápolná, s továbbra is a klérussal funa egy követ. Ha ezt az erélyt és pártatlanságot nem képes tanúsítani az állam és a kormány, joga sincs kívánnia azt, hogy a tanügy barátai s a felekezetek bizalommal legyenek hozzá s ez utóbbiak iskoláikról lemondjanak. A protestáns egyház, mint ezt hivatalos nyilatkozataiból kimutattuk, ez idő szerint oly többséget zár kebelében s oly vezéreszméket fogadott el, melyek szerint óhajtja, hogy minden vallási társulat önerejéből álljon fenn, az állam tanügyi főhat ósága iránt előlegesen is bizalmat táplál, a felekezeti növeléshez minden áron nem ragaszkodik s a nemzeti közös iskolarendszer előnyét elismeri. Azon hitfelekezet részéről, melynek tanodái nálunk eddig átlag a legjobbak voltak, ez a lehető legnagyobb önzetlenséget mutatja s az uj aerat a legméltóbban avatja fel. A prot. egyház részéről, mely a katholicismus türelmetlensége miatt századok óta oly sokat szenvedett, mely vérző szívvel tapasztalta, hogy a különböző hit miatt mennyi fájdalmas szakadás, pártoskodás és küzdelem, s ezek folytán mily roppant erőveszteség állott elő nemzetünk kebelében, leszámítva némi
