Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-02-12 / 7. szám
245. v. p e r o r a n o v e m, a kilenc forrásból eredő folyó csakhamar a tenger vizébe vegyül, mintegy tengerré válik; tehát mare proruptum értelmezője fons Timavusnak : kitörő, ömledező tenger" — Ebben a kis jegyzetben annyi a boldogtalanság, hogy azt se tudja az ember, hol kezdje az elemezését. Mind előszámlálni nincs is sem hely, sem szükség. Lássunk csak egy párt. „Mare" tehát commentátor szerint kétfelé szolgál. Egyszer teszi magát a Timavust, másodszor azt a tengert, a melybe ő maga, az a forrás, folyam és tenger egyszersmind, belé ömlik. Kell-e ennél nagyobb képtelenség ? Továbbá „ora" azt is tenné, hogy „forrás" és ezt akkor, midőn a költő azelőtt egy sorral maga világosan megkülönbözteti Timavusnak a forrását („fontem Timavi"), a honnan („unde") a szirtek közt kilenc nyiláson át („per ora novem") kitörve megy bukni (it proruptum", mert pr. prorumpo supinuma) a tengerbe „mare", in mare helyett, miit sokszor. „Ora" soha sem „forrás" (ámbár némelyek ezt is állítják), hanem jelentheti alkalom szerint a forrásnak kifolyását is. Erre a jegyzetre nyitottam legelsőbben, miSior az ismertetett könyv kezembe akadt ; ezen megbotránkozva lettem figyelmessé a commentár számtalan hibáira, s ezzel is végzem be bírálatomat. Azt vélem az irtak elégségesek megismertetni tolláról a madarat s tanítóink át fogják látni, vájjon ajánlhatják-e tanítványaiknak tanulmányozásul a kérdéses könyvet. B r a s s a i. ISKOLAÜGY A népiskolai kérdés és a magyar protestáns egyház hivatása. Az állam azon átalakulás után, melyen korunkban a népjogok fejlesztésénél s a vallási szabadság biztosításánál fogva keresztül ment, nem csak hivatva lön a köznevelésügy vezetésére, hanem tekintve különösen azon versenyt, mely a kuitura terén mindenütt megindult, a legnagyobb mérvben ösztönöztetve és köteleztetve is, — s nálunk Magyarországon inkább mint bárhol másutt, kiknek országos életünk nem csak attól van felfüggesztve, hogy átalában mily előmenetelt tauusitunk e nagyszerű versenyben, hanem attól is, hogy mily gyorsasággal teszszük meg azt. „Egy ország hol a lakosságnak csak 27°/0 -ka képes olvasni és irni:"eza megdöbbentő valóság, melyet a legújabb népszámlálás feltüntet, ó melynek tudatában még attól is remeghetünk, hogy a versenyhez nem bocsáttatunk. Ily körülmények közt valóban nem csekély felelősséget vesznek magukra mindazok, kik annak az uj áramlatnak, mely a felekezeti iskolarendszer mellett kifejlődött rengeteg tudatlanságon segitni törekszik, bármi ok és ürügy alatt is ellene szögzik magukat. Kik midőn arra volna szükség, hogy a régi ós uj erők e cél 'érdekében összhangzóan es teljes hatálylyal működjenek, alaptalan aggodalmak terjesztése által mind a két erő határát megbénítják; s kik közelebbről prot. egyházuuk kebelében, midőn az építés ideje volna, vészkiáltásokat hallatnak, s mintha kívülről fenyegetne a romlás a határra és az utcákra csoportosítják az erőket, holott benn a dolog körmünkre égett s a benső baj miatti elpusztulás fenyegeti a házakat. Mert megvagyok győződve, hogy a törvénynyel szemben nem védeni, hanem felhasználni kell tudnunk az autonomiát, s a népnövelés virágoztatását nem a törvény ellenében, hanem a törvénynyel kell eszközölnünk. A protestantismus azt az ellenzékieskedést, melyet a kormánynak a köznevelés ügyében vallott hamis, igazságtalan és ellenséges irányú régi politikájával szemközt egykor követett, nem követheti napjainkban, midőn az állam e részben törvényhozásilag a legcorrectebb alapelveket fogadá el s oly eszmék vezérlete alatt áll, melyek épen a protestantismus kebelén fogamzottak s erősöd tek meg. A protestantismus, mely a nép felvilágosítását célzó munkájában századokon át egy maga fáradt őszintén s küzdött ellenséges elemekkel: most egy hű és erős szövetségest talált az áliamban, kinek az érdekek teljes azonosságánál fogva mint rég várt bajtársunk, kell hogy kezét nyújtsa. Mindketten létcéljaikat és életföltételeiket látják veszélyeztetve az által, hogy bennök és körültök roppant tömegek nőnek fel természeti tudatlanságban és vadságban, melyek kész eszközök a sötétség apostolai kezében s önön javukat munkálni képtelenek. Az iskolaügynek, bármily gyöngéket tüntessen is fel a felekezeti növelés azon elemeknél fogva, melyeket az egyház, részint eredeténél fogva, részint a későbbi századok behatása folytán magába vett, jelenleg még nélkülözhetetlen szüksége van az egyház támogatására. Ugy hogy, ha sokat vár az egyház az iskolától, még többet az iskola az egyháztól. Különösen a mi ez időszerinti növelést illeti, ebbe a korszerűen kiművelt tanerő hiányában, mind a község, mind az állam ő rajta kívül igen csekély mérvben folyhat be, egyelőre mindkettőnek fődolog lóvén a jövő számára rakni le az alapokat s egy uj vetéshez elkészíteni a földet, az eszk jzöket, a magot és a magvetőket. Ehez mindenekelőtt pénz szükséges, melynek forrásait oly mérvben nyitná meg az állam, hogy e részbeni bőkezűsége, a községek és egyesek előtt is például szolsálhasson. Miután a magyar haza pénztárai a roppant kiadások által nemcsak teljesen ki vannak merítve, hanem még hiányt is tüntetnek fel; miután az adókat feljebb emelni, ugy látszik, többé semmiféle célra sem lehet, azon forráshoz kell folyamodnia, melynek holt vizét eddig is kár volt fel nem használni erre a célra, s mely éppen kulturai célokra alapíttatott az állam által. A k a t h. 14
