Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-06-26 / 25. szám

. 757 758 VII, 2; XX, 13—18 stb. Josua VIII 2, 27; X. 37—40; XI. 20 ; stb). Dávid alatt sem sok jó példában bővelkedik a bibliai történet. Mindenféle csöcselékkel kezdi a polgári háborot, Nabal ellensége feleségével szövetkezik, ugy hogy az előbbinek halála igen gyanús Dávidra nézve; trónját megerŐsitvén, mindent kipusztít mi Saul családjából élve maradt (Sam HI-2£). A soknejüséget és rabszolgaságot élete minden mozzanataiban lehet észrevenni. Bűnhődik nem csak a vétkes személy, de egész családja, törzse, még szamara és lova is (Jos. VII.) Vagy mit mondanánk ma azon törvényhez, miszerint az, ki egy ünnepet bizonyos ceremónia mellett meg nem tart, halálra Ítéltetik", pedig az ó szöv. történetek gyakran hirdetnek ilyen törvényt (4 Mos. XV, 32—36; 3. Mos. XXIV. 10—16 stb.) Az előadottakból Buisson azt a következtetést huzza, j^yaz ó-testamentumi történetek nem alkalmasak a ^nMwitásra és helyettök az emberiség történetét és több áldással lehetne a népi^kolál(

fÍa a káté tanitása a mostani formában legalább a 6—10 éves tanulók előtt egészen tévesztett, ugy a vallástanítás mostani második tényezőjéről, a biblia történetről elvül kimondandó, hogy csak azok a történetek előadandók a népiskolában, melyek a paedagogia útmutatásainak, a gyermeki kedélynek és korunk tisztult vallás-erkölcsi felfogásainak minden tekintetben megfelelnek. Szepes-Béla jun. 16-kán 1870. Weber Samu ev. lelkész. Esperesi hesml Tiszte't közgyűlés! Istennek jóvoltából összegyűjtött ismét bennünket kegyelettel ápolt buzgóságunk e szent helyen, hogy mint evangéliumi egyházunkat hőn szerető hitfelek, illetőleg, mint a veszprémi evang. egyházmegye gyülekezeteinek képviselői egyházunk közjavát, kívánatos békés állását, a kor igénycinek megfelelő célszerű elöhaladását, a jó rendbeni megszilárdulását, átalában a hitélet üdvös gyarapulását önkormányzatunk megfontolt intézkedései által eszközöljük. Reám vár a kellemes hivatás, hogy e végett jelen közgyűlésünket megalakultnak s rnegnyitottnak nyilvánítsam. De, midőn e tisztemet teljesítendő vagyok, keblemet szokatlan és fájdalmas érzetek szorítják. Mint a ki valamely fenyegető nagy események előestéjén áll, s aggodalomba merült lelkének gondolatai mérlegelik a helyzetet, s szomorúan leverő tudattal elhagyva a jelent, átszárnyalnak a titokteljes jövőbe, keresve a remény csillagát, melynek sugarai biztató fényt löve'jenek a már-már beálló setét éjszakában, mig hasad a hajnal; ily lelki ál'apotban érzem magamat sodortatva én i?, mint evangéliumi anyaszentegyházunk egyik lelki őre, azon nagy merény fenyegető eseményei által, melyek mult évi közgyűlésünk óta vétetvén foganatba, most vannak napirenden, s komoly aggodalomba ejtettek minden mélyebben gondolkozó keresztyént az egész föld színén. Kell-e mondanom, miszerint a fenyegető eseményeket a hierarchia római curiájának azon merénye idézte fel, mellyel, hogy a pápa által innepélyesen mondott szavakat idézzem, „a modern civilizatio" ellen, hogy „a modern társadalmat az öngyilkosságtól megmentse" síkra zsállt. Hadjáratának biztos győzelme végett pedig egyedül istent megillető tulajdonsággal véli felruházhatónak a küzdelem vezértzerepére önként válalkozott gyarló embert. Már azt, hogy hogyan lehet modern korszerű társadalmat, korszerű civilizátió nélkül képzelni, én felfogni nem tudom, sőt oly társadalmat még képzelni sem szeretek-Nem titok, hogy a keresztyén fejedelmek koronáinak: őrei riadtak fel első sorban ama merénylet hirére, a sürgönyök egymást követve, aggodalmasan figyelmeztették a római curiát célba vett törekvésének lehető káros következményeire. Pedig mélyen tisztelt gyűlés! az irtóháboru merénye nem a koronák és azok viselői, a fejedelmek ellen, hanem egyenesen a protestantismus ellen van intézve. Mert habár meghódoltak is a ker. fejedelmek a modern civilizátió több magasztos elvei előtt, de a civilizátió áldásának terjesztésébeii, a lelki vakság setét éjének felvilágosítás á'tali felderítésében a kezdeménjező és vezérszerep a protestantismust illeti, miután a protestantismus az ur Jézus; ezen Ígéretére támaszkodva : János 8, 32. „Megismeritek az igazságot és az igazság szabadosokká tesz titeket," az ellentábor keresztje helyett, a felvilágosodás zászlóját lobogtatá, ezen biztató szavakat látva azon: „In ba. signo vinces." És, az ur Jézus amaz ígérete iránti rendithetlen bizalma a protestantismusnak nem is csalódott, mert azáltal* hogy a felvilágosodásnak lett zászlóvivője, nemcsak az ellene indított s nyomában vérpatakokat hagyott inquisitie? fegyvereinek élét tompitá el, s igy nem csak létezhetését biztosította, hanem egyszersmind oly t'szteletet, elismerést is; vívott ki magának, melyet tőle még 1» gkonokabb ellenei sem tagadhattak meg egészen. Ámde, épen az a kedvező siker kelté fel elleneinek irigységét, s innét van, hogy az utóbbi években két ellenfél szállott szembe a protestantismussal, melyeknek egyike csak vívmányainak babérjai után, de másika léte ellen tör. Egy felől ugyanis a világ belátván azt, hogy az emberi-nem elé, itt e földi létben, a gondviselés által kitűzött végcél, a protestantismus vezényzászlójára van felirva, mert civilizati ójuktól függ a nemzetek jólléte és jövője, egy másik zászlót ragadott meg, ezzel a felirattal „népnevelés" és már a küzdtérre lépett, hogy osztakozzék vélünk a civilizátió vivmányiyban. Üdvözöljük és tisztelj ük. ezen ellenfelünket, mert célja : a felvilágosodás terjesztése, üdvös, és fegyvere, a verseny, nemes. Másfelől pedig, a hajdani hatalmának romjain tépelődő római curia, zsarnoki dicsfényének leigázóját ismer