Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-06-26 / 25. szám

. 757 758 vén fel a mindinkább terjedő felvilágosodásban, mely a legnagyobb hatalommá ktizdte fel magát, s gyűlölvén az igazság megismerésén alapuló szabadságot, mintán eredménytelenül hivta fel a protestánsokat a végett, liogy térjenek vissza vasjárma alá, átkozza a tudományt, s jezsuita mellvasba öltözve, irtóháborút esküdött a civilizátió ellen, melynek szövétnekét a protestantismus gyújtotta meg negyedfél százaidal ezelőtt, s mint Yesta-tnzét ápolta s őrizte mindeddig. E célja a római curiának oly borzasztóan csapásteljes a szellemi világra nézve, mintha valaki a napot akarná kioltani az anyagi világban ! Erezi is tehetetlenségét az irtóztató vállalathoz, s ez okból előbb a mennyet akarja megrabolni, egy egyedül istent megillető tulajdonságért, hogy igy nemtelen fegyvereinek csapásai csalhatatlanok legyenek. Az irtóháboru riadója már megfúvatott. Kárhoztatást liheg, átkokat szór a hit schema és zsinati határozatok minden pontja, a civilizátió áldott vívmányai ellen, s igy mi protestánsok vagyunk egyenként és összesen az e1 átkozottak. Elég szomorú, hogy mind ez igy történhetik ! Itt a hazában áldott békében élnek egymás mellett a hitfelekezetek tagjai és testült.tei, s egy idegen ország hatalmassága veti magát közibük és szítja közöttük a gyülölségnek és türelmetlenségnek tiszkeit, hogy igy rabláncokra fűzhesse a lelkiismeret szabadságát. Elég szomorú dolog, hogy mind ez is történhetik. A koronás fők, népeik vérének s vagyonának feláldozásával is őrzik és védik országuk határait és területét, minden csempészet, a törvényes rendnek bujtogatás általi felforgatása és külmegtámadás ellen; csak egy nagyhatalmasságnak a civilizatio szellemi birtokának, a lelkiszabadság országának területe és jogai nincsenek védve a bitorlás ellen. Ebben büntetlenül kóborolnak az emberiség legszentebb érdekei s a legtisztább igazságok ellen bujtogató nyomtatványok és ügynökök, s ennek számára kiváltságolt joggal kovácsolja a szellem leigázására felhasználandó békókat egy idegen kényuralom! Egyeztesse össze most már a kitudja, a római zsarnok curiáva! a vajúdó kath. autonomiát ! ! ! Tudom ugyan, hogy a római curia dörgő átkainak erejét elvette maga az általa kárhoztatott felvilágosodás ; hiszem azt is, hogy egyrészről nemzetünk geniusa, másrészről: maga a civilizátió, mint nagy hatalmasság, megvéd bennünket szellemi felsöbbségének ereje által oly gyászos következményektől, minőkkel az elbútitott türelinetleu vakbuzgalom hajdan üldözte a római pápa által kiátkozottakat; de mégis, most, midőn először vagyunk igy testületileg együtt azon idő óta, mióta a csapással fenyegető fellegek setét árnyai feltornyosultak Róma felől, ugy vélem, hogy nem lehet s nem szabad szemet hunynunk az adott tények előtt. Mi tehát a teendőnk? Mi vissza ne átkozzunk, mert ez nem illenék hozzánk evangeliumi keresztyénekhez, kiknek ezt hagyá meg Jézus: „Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak." Mi hát vissza ne átkozzunk, de, inkább igy imádkozzunk: „Atyám! bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek!" Ámde az imázónak tenni is kell, ha óhajtása sikerét látni akarja; kell tenni különösen akkor, mikor léte támadtatik meg, s fel kell neki használni az önvédelem minden szabados eszközeit. Mi reánk is tehát teendők várnak. Tisztelt közgyűlés! Mi protestánsok a pápától áldást nem várunk, megelégszünk azzal, ha megáld bennünket a mi istenünk. Nekünk a pápához és ő neki mi hozzánk semmi köze. — Hogyan merészelhet tebát minket, akár édesgetéseivel hatalma alá csábítani, akár pazarul szórt átkaiba foglalni ? . . . Azon gőgös felszólítás ellen, mely által a római pápa a mult évben hivta vissza a protestánsokat a római egyházba, tiltakozott mindegyik protest, hitfelekezet. Tiltakozott a mi egyetemes egyházunk is. Azóta még nagyobb merény követtetett el a római curia által, mert a hitrőli schemában és zsinati határozatokban kárhoztatja a vallás és lelkiismeret szabadságát, s azokat, kik a vallás szabad gyakorolhatását és a lelkiismeret szabadságát követelik, megátkozza. Ezt nekünk, protestánsoknak némán tűrni nem lehet; miért? Azért, mert a vallás és lelkiismeret szabadságának kárhoztatásában a protestantismus halálos Ítélete van kimondva. Első harsona ez az irtóháborura, és az, hogy e riadó szavát nem követik á rajongók százezrei, s igy a türelmetlenség által kioutott vérpatakok nem folynak, bizonnyal nem a római curián és pápán múlik hanem köszönhető azon nagy hatalomnak, mely a pápa,; zsarnokságot megtörte, köszönhető a civilizatiónak. A protestantismus élete elleni merénylet e szerint elkövettetett a római curia és pápa által. Mire kényszerit ezzel szemben minket, protestánsokat az önvédelem ? Kény szerit: 1-ször: hogy testületileg és egyetemesen tiltakozzunk isten és a világ előtt az ellent hogy a római pápának és zsinatnak joga volna a vallás és lelkiismeret szabadságát kárhoztatni, és azokra, kik a vallás szabad gyakorlatát s a lelkiismeret szabadságát követelik, átkokat szórni. 2-szor: Megvetvén a római pápának foganatlan átkait, sorakozzunk annál tömörebben a felvilágosodásnak a protestantismus által eddig lobogtatott zászlója köröl, s keljünk nemes versenyre a népnevelésnek s ezáltal a civilizatiónak szent ügyében. Ne lankaszszon meg bennünket ősapánktól reánk hagyott s evangeliumi hitvallásunk által reánk rótt ezen szent kötelességünk buzgó teljesítésében azon fájdalmasan szomorú tapasztalás is, hogy Veszzrémmegye prot. hitfelekezeteinek tanítói e folyó évben egészen kizárattak a népnevelés lendítésére a nemzet közvagyonából a hongyiilés által utalványozott ösztöndijakból. Meg vagyok ugyanis győződve arról, miszerint nem tanítóink képtelensége vagy hanyagsága, nem is az általuk vezényelt népnevelésnek pangása okozta a mellőzést, mert vannak oly jeles tanítóink, vannak oly kitűnő elemi iskoláink