Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-09-18 / 37. szám

1043 1150 Lehetnek esetek, midőn az állam e kötelezettségének könnyen, ugy szólva a puszta felügyeléssel, eleget tehet. Akkor állnak ezek be, midőn olyan közélet van kifejlődve, mely egyfelől maga is elvezeti a népet a kellő polgári és politikai képzettség megszerzésére, másfelől a beálló hiányok felől rögtön és őszintén tanúskodik. Ilyenkor az államnak a nevelésügygyei szemben inkább csak pasiv szerepe van. De hogy ha olyan k*zélet a népben nincs, akkcr államnak közvetlenül be kell avatkoznia a Nevelésügyébe. „Mennél tisztább" — úgymond Schleiermacher neveléstanában — „az állam viszonya a néphez, mennél csekélyebb a különbség az átlagos osszál lapot és azon miveltségi fok közt, melyre a kormány támaszkodik, annál csekélyebb lesz a kormány tettleges befolyása is a nevelés ügyre ; mennél tisztább a viszony a kormány és a nép kőzött, de mennél nagyobb a miveltség közti különbség annál nagyobb lesz a kormány befolyása a nélkül, hogy a nép azt kívánná, hogy a dolog máskép legyen. De mennél inkább meg van zavarva ez a viszony, annál erősebb lesz az oppositio, annál nagyobb lesz az ellenmondás a közt a mi a család, és a közt a mi az állam részéről történik, annál zavarosabb a nevelés." Mindkettőnek eredeti és természeti jogai vannak a nevelés körül s az állam ép oly kevéssé engedhet le a magáéból, mint a család. Az állam Hegel szerint „e rkölcsi universum", mindenesetre fejlettebb fogalom mint ez előtt volt. Ma egy nemzet összes életének kifejezése, melynek nem csupán a vagyon és személybiztonságot kell létesitnie, hanem minden anyagi és szellemi érdekeinket ápolni és fejleszteni. Alapintézménye kétségen kivül a családélet, de hivatása valamennyi család közös érdekeit biztosítani s mindenekelőtt a nemzeti élet föltételeit tartani szem előtt, biztositni az egyesek javát egymás, az egészet az egyesek, valamint kifelé a külhatalmak ellenében. Gondoskodnia kell tehát, hogy kebelében minden tag az legyen a többi tagokra s a nemzetre nézve, a minek lennie kell, hogy a népmivelődés terjedése által az állati vadság, tudatlanság erkölcstelenség és az elszegényedés veszélyeit lehetőleg megelőzze és legyőzze, s a mit e részben az egyes családok önerejököu megtenni képtelenek, azt országos erővel létesítse. Ki az állam e hivatását megtagadja, az az államot ma lét-alapjától akarja megfosztani. Nálunk a mult század utófelében kezdett az állam az elemi oktatás-ügygyei tüzetesen foglalkozni. A földesuraknak ugyan már régebben kötelességökké volt téve, hogy iskolák számára helyiségeket adományozzanak; de a népnevelésügy állami rendszeres felkarolása mégis először Mária-Terézia kormányától indult ki. II. József szintén országos gondjai közé sorozta az iskolát, Mint már röviden érintettük s később tüzetesen tárgyalni fogjuk, e kísérletek hamis irányban, félszeg és igazságtalan alapokon indultak meg, s annálfogva az állami beavatkozás ellen tartós bizalmatlanságot ébresztettek. Csak a természetes visszahatás ténye volt tehát, hogy az 1790/1. 26. t. cikkben a

felekezeti iskola-rendszer számára egy uj s eddig ne

m létezett erős bástya emeltetett. Az 1848-diki törvények s az akkori pesti képviselőház szintén állami uton kívánták fölemelni a hanyatlott ügyet, a mennyiben közoktatásügyi minisztérium állíttatott fel s a népiskolák dolgában egy 20 §-ból álló rövid törvény hozatott. Miután az alkotmány sáncaiba a nép is fölvétetett, a bevett vallásfelekezetek közt pedig tökéletes egyenlőség és viszonosság létesítése igértetett, habár az iskolai törvény szerkesztői a mult időkből hozott fogalmak zavarából sok tekintetben nem tudtak megmenekedni: mégis remélni lehetett, hogy ez az alkotás uj lendületet adand a közügynek. A bekövetkezett gyászos események azonban e reményeket meghiúsították. Végre az 1868-diki törvényhozás egy szervezetet állapított meg, melylyel a hazai körülmények tekintetbe vétele mellett a kor eszméinek színvonalára igyekvék emelni az iszonyú pangásra jutott ügyet. A törvény legfontosabb határozmányai következők: egy állampolgárnak sem szabad kellő növelés nélkül felnőnie; mindenkinek jogában áll a tanítás ki arra képesítve van ; az egyházik iskolai autonomiája meghagyatik; az állam gondoskodik tanitók képzéséről, s az anyagi szegénységgel küzdő községeket országos segélylyel támogatja; a szüléknek jogokban ál községi igazgatás mellett iskolákat állítani, melyekben a vallás kötelezett tantárgy marad. Ezzel a népnevelés állami rendszeres vezetés és felügyelet tárgyává vált. 4. Sarkkérdések a népiskolai ügyben. A pártok állása és nyilatkozatai. Az 1868-diki népiskolai törvény első javaslata jun 22-én tétetett, le a képviselőház asztalára. Nálunk évtizedek óta a legsűrűbben hangzó stereotyp szózat volt ez : „Népnevelés jöjjön el a te országod!" A kormány javaslata e közóhajtásnak látszék megfelelni s azért átalános örömmel és tetszéssel fogadtatott. Eleintén tulnyomólag csak az örömüdvözletek szavai hangzottak, mert köz óhajtással találkozók a javaslat azon főirányaata; hogy a népnevelés azon nyomorúságban, melybe a felekeretek kezén sülyedt, nem maradhat, s hogy az ügyet országos ápolás alá kell venni. E részben nálunk mindenik politikai párt egyetértett s azon alapelv ellen, hogy a népnevelés állami fő vezetés alá veendő, a elérus tagjain kivül nem szólalt fel senki. Ezen elv keresztülvitelét és részleteit illetőleg azonban elágazó utak nyíltak, melyeken nem könnyű az eligazodás. Növeli a nehézséget azon szoros viszony, melyben a népnevelés a vallással s illetőleg az egyházzal áll. A pädagogika történelme és statisztikája e pontban minden egye s esetre illő határozott tanácsot a,lig képes adni. Ha a nevelés oly állami monopoliummá lesz, minő volt péld. a régi görögöknél, derék polgárokat képezhet, de megnyomorítja a családi életet az egyéni szabadságot, Általában nehéz eltalálni, mennyi bizassék e jogból az állami központi hatalomra, s mennyi egyéb hatóságokra és a külön nemű állam-tényezőkre. Mager, egyébként a magánosok, felekezetek és az állam részéről állítandó iskolákat megen gedhetőknek, sőt szükségeseknek tartván, font Sokokból azt