Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-02-06 / 6. szám

285 172, 1 a 11 a: vájjon nem a Danaidák kordója lesz-e ismét, ha a kivetendő összeget ismét el nem vállalnák az egyesek ? Bizony ott áll már az ügy,hogy sok helyen a legnagyobb békétlenségnek lett szülője ; sőt sok lelkész az 1-sö miniszteri leirás látásán megbátorodva, odáig ment nyílt követelésével, hogy többé vissza lépnie hivatalos tekintélyének teljes tönkretétele nélkül alig lehet. Ennél fogva csekély véleményem szerint szent kötelessége a tiszáninneni egyházkerületnek a pénzügy minisztérium által kimutatott módozatot is megragadni, végrehajtani, hogy lelkészeinek elvalahára nyugalmát és saját tekintélyét is biztosithassa. ISHOLAÜGlf. Vilmán y9

1S70. január 15-én. Nt. szerkesztő ur ! Az 1868-ik népiskolai törvények XXXVIII-cikk 117 §. világos rendelete nyomán s annak megtestesitési szempontjából a gönci ref. népes egyházban is megalakult a mult év nov. havában az iskolaszék, lelkesen is hozzá kezdett feladata[megoldásához. Fájdalommal kellett azonban meggyőződnie, hogy e 170—180 gyermeket számitó iskolában a legszükségesebb,sőt nélkülözhetlen tantárgy, t. i. az anyanyelv és természetrajz a népnevelés nagy kárára mindez ideig nem taníttatik. A népiskolai tanács elhatározta, hogy ezen tantárgyak is előadassanak, s a tanítással a jeles tanitó F. P. bízatott meg. Minthogy az iskolának külön pénztára nincs, az egyház gondnokát Sz. urat kérték meg, hogy a különben vagyonos egyház pénztárából előlegezze az arra szükségelt 85 frtot? s ő azt nyilvánosan meg is igérte. A tanitó a könyveket utánvét mellett megrendelte, azok meg is érkeztek, a tanitó hitelére a postamester ki is adta, s ő a könyveket szokott módon a gyermekekkel megkedveltetvén kiosztogatta, kik azt nagy örömmel mindnyájan szét is hordták. Azonban a különben sok tekintetben derék gondnok most az egyszer nem tartotta szavát, mert három napi ingadozó magatartása után azzal állított be a tanítóhoz, „hát tanitó ur, az iskolatanács fog én felettem rendelkezni ? ha könyvet tudtak rendelni, fizessék is ki az,árát." Ugy is lett. Az iskolaszék tagjai, a tudós és tiszteletreméltó öreg lelkész t. Bocy András úrral kifizették a könyvek árát. A dolog szomorú és valóban sajnálatos oldala azonban még itt következik. — Bizonyos előkelők által gondtalanul elejtett szavakra épen az egyháztanácsosok gyermekei 2—4 napi használat után félig meddig bepiszkolva kezdték visszahordani a könyveket, még pedig oly nagy buzgósággal,hogy rövid pár nap alatt, a dicsérendő iskolatanácsosoknak szükségletteken kívül, mind visszalett hordva. És e folyó 1870-ik év első napján álitotta ki a gönci ref. egyháztanács többsége magáról — szégyenére a protestantismusnak, gyalázatjára a 19-ik századnak,— a legszégyenletesebb szegénységi bizonyítványt, mert a gondnok ur véleményét nemcsak el nem vetette, hanem világosan elhatározta és jogerőre is emelte, miként az anyanyelv és természettudomány tanítása még egy városi elemi iskolában sem szükséges,még pedig azon oknál fogva, mert ők sem tanulták, még is megélnek. Mióta a nagytndományu s történeti névvel biró jeles Károlyi Gáspár egykori gönci lelkész a boldogok álmát aluszsza, (minden jel nélkül),sok idő repült át a sokat hányatott, de helyét mindig megállott buzgó hívekből álló gönci ref. egyházon is! Bizony ha e dicső emlékű lelkésznek tudomása lenne arról, hogy az ő egykori híveinek unokái a minden jók által pártolt népnevelés elébbvitelében akadályul állnak, megfordulna sírjában és nem kívánkoznék többé oly nyájat vezetni, mely az előhaladást és lelki élet fejlesztőjét tettlegesen gátolja. Vajha azért a kor intő szele tovább hajszolná az egyház elölülőit az ismeretekben ! Vajha megértvén a jelen idő kívánalmait, leráznák magokról a régi gyarlóságok foszlányait, hogy igy haladásokkal másoknak is például szolgálnának. Adja az ég, hogy ugy legyen! Egy nevelő. Egy német tanférfiu véleménye a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kiadott gymnasium o k és lyceu m ok tanszer Yezetéről. (Vége.) No's tovább! A trifurcatio "e rendszere a felsőbb iskolákat akarja emelni, mivel azokba kellőleg előkészített növendékeket visz át. Tényleg a dolog másként mutatkozik. A növendékek, mint imént említők, egy al-secundanus általános képzettségét viszik oda magokkal. Ez alapon keilend tartani mindazon előadásokat, melyeket különböző szakok tanulói fognak látogatni, pl. a történelmieket. Hát az egészen sajátképeni szakelőadásokat? Fog-e azokra különös áldás szállani a szakszerű előkészűltségből? Ezt mindenki, a ki az emberi értelem lényegét valamennyire fontolóra vette s az akadémiai tanulmányozásnak az iskolaszerű tanulástól, az általánosan emberies képzésnek a szorosan módszeres tudományos dolgozástól való különbözéséről csak féligmeddig világos foggalommal bir, leghatározottabban tagadni fogja. Másokra nézve talán többet fog nyomni a latban épen a reál tudományok terén tekintélyes egyének nyilatkozata. Wisclicenus zürichi orvoskari tanár Uhlig G.- hez Aarauba következőleg irt: „Küldjön ön nekünk oly ifjakat, kik derekas humán képzettséget kaptak és alaposmathematikai s kellő physikai ismeretekkel bírnak, ifjakat, kik a megértésben s gondolkodásban gyakoroltattak. Ilyenek előttünk sokkal kedvesebbek, mint részletes készlettel megtömött, a legkülönfélébb tudományokban gépileg idomított, s az e végre szükséges felületesség által igen gyakran szellemileg léhákká tett s félig elbutult ifjak, kikben többnyire hiányzik a sajátképi tudomány iránti élénk érdeklődés, és kik ezért az egyetemen számokra kitűzött idő alatt a bevégzendő tananyaggal