Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-12-04 / 48. szám

1509 1604t azt hirdetni, hogy nálunk „felekezeti érdek; a szabad vizsgálódást ápolni, fentar­tani, s az egyéni felelősséget a vallás dolgában követein i." Szeremlei Samu. (Folytatása következik.) Tanügyi mozgalom, Sepsi szent-györgy városának is sikertilt felekezet nélküli, elemi népiskoláját október hó 18-án a nevelés szent ügye altal áthatott tanfelügyelő; Antalfi Károly jelenlétében innepélyesen megnyitani. Most egyelőre a nő növendékek ok atása lépett előtérbe, mivel a fiuk oktatásáról a gymnasiumhoz csatolt elemigosztályokkal és a még fenálló kincstári iskolával kellően gondoskodva van. Ha Sepsi szentgyörgy városának egy pár évtizedi alig múltjára visszapillantunk, ugy találjuk, hogy mind azon intézmények, melyek a várost várossá szokták emelni, ez alatt tétettek. Nevezetesen most, az elemi oktatásróli gondoskodás, mig egyfelől a forgalomnak kimaradhatlanul nagy lendületet ád, másfelől a szellemi emelkedésnek igazán h í alapját vetette meg. Azonban mint értesültem, dacára annak, hogy Sep si-szentgyörg y közszeretetben álló birája D. J, s párhuzomosan a város tanácstestülete és képviselő bizottmánya minden követ készek a nevelés érdekében megmozdítani, mégis egy kissé nehézkes a kérdés kedvező megoldása a város financiális jelenét tekintve, mivel közelebbről tett és folyamatban lévő költséges építkezései pénztárát nagyon kimerítették. Már pedig én, az iskolának legfőbb szük­ségét egy a központban kisajátítandó egy állandóésa szó teljes értelmében a törvénynek megfelelő iskolai telekben, és az arra megkívántató épületek helyre állításában vélem, melyre tekintélyes összeg kívántatik; s mindkét nemen lévő növendékek elemi oktatását véve, nem kicsibe kerül az iskolának berendezése és teljes felszerelése. De fon­tolóra véve, hogy Sepsi-szentgyörgy Rikánbelőlnek köz­pontja, Háromszéknek anyavárosa, s innen kell mint tűzpontból az igazi világosságnak szétsugározni: ennek komoly latolására az erők (szék és város) tömörülésre vannak hivatva, hogy a nagy eszmének hű kifejezést ad­hassanak. S minthogy Sepsi-szentgyörgy által a nevelés ügyén tett és teendő fejlesztés, egyszersmind a szék jólléte, boldogsága és szellemi felvirágzásának eszközlése: remélhetni, hogy a szóban lévő várost e nemes törekvésé­ben megértve, válvetve müködend a nagy cél létesítése az ige megtt stesitésén, maga a szék is. Ezt annyival inkább remélihetni, mivel jelenleg is a város községi iskolájában számos vidéki növendék nyer oktatást. Hát mikor mindkét nem hat korosztályáról a törvényben előirt módon leszen gondoskodva? hiszem,hogy a növekedő üi ^ny megtartatik. De e felett, jól berendezett elemi népiskola nélkül, felsőbb népiskolát nem is tudok képzelni. Nem vonom kétségbe itt a közoktatási minister, Ó Excellentiája kiváló figyelmét sem. S hajlandó vagyok elhinni azt is, hogy Sepsi-szentgyörgy országgyűlési kép­viselője Cs. Bálint, ki igen jól tudja a város jelenét, s különben is az emiitett ügy egyik páncélos vitéze, és egy­szersmind a kérdés alatti város épitő szelleme, tolmácsale­szen az ügynek ott, honnan legtöbbet várhatni. Végül, örömmel tudathatom e lap t. olvasóival, hogy az oly nagy horderővel biró ministeri rendelet alap­ján a kerületi tanfelügyelő intézkedéséből kifolyólag Sepsi-szentgyörgy főbírája D. j. közbenjárására a felnőt­tek iskolázása *e hó 15-én kezdetét vette. — Hetenkint kedd, szerda és csütörtök napokon esti félnyolc órától 9-ig, három tanítótól felolvasás, írva olvasás és szám­tanból számos polgárok vesznek oktatást. Valóban, ha Sepsi-szent-györgy városát a nevelés körül eddig is éreztetett jó akarata és cselekményében, ugy szintén közelebbi tanügyi mozzanatiban—megtekint­jük : a haladókor színvonalán mintegy lelkesítő kéz fel­emelkedését ugy látjuk ; mely másokat buzdít, midőn maga bölcsen intéz, tesz. M o n á z k a. Itüllohli egyház és iskola. A vöröskönyvböl. Tárgyalások a pápai udvarral. — Római kérdés. A csász. és kir. kormány a lefolyt időszak alatt a pápai udvar iránti viszonylataira nézve fontos elhatáro­záshoz jutott. A vaticani zsinat végzései folytán kinyi­latkoztatá, hogy a szent székkel más föltételek között kötött egyezményt magára nézve kötelezőnek többé el nem ismerheti. Az ezen elhatározásra vonatkozó okmányok részben már közzététettek, mindazonáltal a jelen gyűjtemény teljessége végett itt sem szabad azoknak hiányozni. A külüg) minisztérium az azokban előadott indokokhoz ujabb fejtegetéseket csatolni aem tartja szükségesnek. A bei­törvényhozás terén a teljes szabadság visszaszerzésének szüksége régóta oly határozott módon nyilvánult, és kivált a zsinatbeli eseményekkel szemben oly sürgősnek mutatkozott, hogy az egyezmény önmagától lett meg­szűntének kinyilatkoztatása iránt, ujabb igazolásnak szük­sége, ez alkalommal fenn nem foroghat. De a közös minisztérium, mely ezen jelentékeny lépést végrehajtotta egyszersmind abeli határozott meggyőződését fejezheti ki, hogy a monarchia népeinek vallási érdekei mind­amellett is teljes mérvben tisztelve, biztosítva és megóva lesznek. Egy ujabb időbeli és nagy következményű más esemény, a pápai hatalomnak történeti állását változtatta meg. A pápának világi uralma Rómában és a római állam területén, a francia helyőrségnek eltávozása után

Next

/
Oldalképek
Tartalom