Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-27 / 47. szám

1488 1604t istenes dolgot cselekszik. Már a „M—Á" emlegeti is, hogy a király oly előórzettel megy közelebbről Rómába, mintha ott sirját találná. Meglehet, a Ravaillacok magva nem veszhetett ki egészen. *A szélsőségek találkoznak. Nem csak a pápa­ság érti a mesterséget, hogy a fejedelmeket törvényen kivül helyezze, hanem a tengely másik sarka, a szabad­kömivesség is. Mint a „M. U." írja: „A párisi skót sza­badkőmives-páholy tudvalevőleg maga elé idéztette Vilmos porosz királyt és fiát, hogy mint a szabadkömivesi ügy árulói, magokat a páholy előtt tisztázzák. Minthogy pe­dig a két deliuquens a mondott törvényszék előtt a ki­tűzött időre meg nem jelent, mindkettő elmarasztaltatott in contumaciam, kiközösittete tt törvényen kivül állónak nyilváníttatott :és valamennyi, páholy fölhatalmaztatott, hogy rá vadászatot tarthasson, ahol éri-kapja, megölhesse." A dogmatikus istentelenség é% a materialista istente­lenség szépen összetalálkoznak, nincs miért üldözzék egymást. * Berlin. Az ultramontánok roppant erőt fejtet­tek ki a követválasztásoknál, és sikerült is igen fényes győzelmet kivivniok, mert 432 képviselő közül 43 cle­ricalis. * A müncheni érsek nyilatkozat beküldésére szó­lította fel az ottani theologiai kar tanárait a csalat­kozhatlansági dogma elismerésére vonatkozólag. A taná­rok Döllinger és Friedrich kivételével, hirszerint, vala­mennyien aláírták az eléjök terjesztett formulát. (M. A.) KÜLÖNFÉLÉK. * Pap Választás. A hód-mező-vásárhelyi fé­nyes gyülekezet Szeremlei Sámuelt választá meg papjának. Fogadja a nemes egyház őszinte szerencse-kivánatunkat ezen választáshoz, mert Szeremleiben a fényes tudományos készültséget, erő­teljes szellemet és papi jellemet tisztelte meg, sőt midőn a modern tudományosság egyik legkitűnőbb képviselőjét hivta meg lelkipásztorául, egyúttal ezen irány mellett is hatalmas szavazatot adott a leg­népesebb magyar prot. gyülekezet. * A kath. autonomíai gyűlés huszonhetes bizott­sága köréből érdekes hírek szállongnak. A „Sz. K." ugy értesül, hogy a kalocsai érseknél zártkörű conferentia volt, melynek tagjai az autonomiát egészen a püspöki elaboratum alapján kívánnák szervezni, s a világi elem­mel szemközt ezen elaboratumon túlmenő engedményekre nem hajlandók. Ellenben a bizottság ezen elaboratumot még a tanácskozás alapjául sem fogadta el, hiába vé­delmezte még Eötvös nevével is a nagy hirü kalocsai érsek. Bartal György az autonom testület jogkörét némi részben még a dogmaticumokra is kívánta kiterjesztetni, s különösen e congressus jogkörébe vétetni kivánta az isteni tisztelet nyelvének kérdését is, ezen ügyben a congressusnak kérvényezési jogot kiván biztosítani. E nézetet a legtekintélyesebb világiak, s egy pár pap is, pártolták, mig a clerus zöme ellene nyilatkozott. A vita eldőléséről nem szólnak a clericalis lapok, s mi e zárt­körű conferentia dolgaiban csak ezek tudósítására va­gyunk utalva. * Késmárkról felkérettünk jelentem, hogy ott az uj lelkészválasztás december 11-én fog megtörténni, s azt nyolc nappal megelőzi a candidatio. * A győri evang. egyházmegye Kis János téti lelkész és esperes halála «tán nt. Eösze Zsigmond téthi lelkész urat választotta meg esperesnek. A fiatal, erélyes esperes urat őszintén üdvözöljük! * Gyászhír. Gáspár Dániel, a hántai evang. gyü­lekezetnek sok éven át buzgó lelkipásztora, szeptember hónapban, rövid ideig tartó betegeskedés után, életének 71-ik évében meghalt. Béke hamvaira! * Papválasztás. A dévai ref. egyház az elhunyt Baló Benáimin helyére B a r t h a Lajos papjelöltet választotta meg lelkészéül majdnem egyhangúlag. * A dévai tanitóképezdéről irják a Sz. H. nak: ,,A román elem, mely Hunyadmegyének nagyobb con. tingensét képezi, egyetlen egy tanitó-jelöltet sem adott képezdénkbe. Ennek azonban nem nemzetiségi makacs" kodás egyetlen főoka, hanem a kvalifikált romáu ifjak hiánya, minthogy nálok, legalább eddigelé, a négy al­gymn. osztályt végzett ifjú sokkal magasabbra nézett, mint a szerény tanitói állomás. Ezt tapasztalva folya­modtunk, miszerint engedtessék meg a román ifjak szá­mára egy előkészitő. osztályt'nyithatni meg, melyből aztán év végével az arravalók felvétetnének a képezde rendes tanfolyamára. Ilyen román ifjú több jelentette magát." * Blenkepoja (erdélyi) község lakói reformátu­sokká akarnak lenni, mert papjok állítólag 2000 forintot elsikkasztott; ez ügyben püspöki vizsgálat küldetett ki. (Szabad Egyház.) — Válasz ad hominem Lehel Károlynak a „Magyar-Állam" november 9. 255—3245. sz. megjelent Édes Albert és „csuda „cikkére cimü." A Magyar Államban híres vitéz Lehel; De kürtje nem lelket, szegény párát lehel. Nincs ugyan, de már ugy mégis lenne csuda, Ha. e római hős fújni jobbat tudna, Vakkangat, vicsorít, rázza a bozontot. Ilyen érdeméért kapja majd a konsot. Édes Albert

Next

/
Oldalképek
Tartalom