Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-27 / 47. szám

1421 1470 szettan elveit. Ezek által kifejlik benne az eszmék és dolgok logikája; megtanulja ezekből istennek bölcseségét jóságátjszeretetét és végtelénségét. S midőn a kisebb korában beléje vert logikátlan vallásos elveket ezen ujabbi ismereteivel összehasonlítja, azonnal szemébe tűnik azok képtelen volta. A számtan és physiologia felmutatja neki p. o. a háromságnak és isten testté lételének képtelenségét. A természet rendjéből nyert isteni tulajdonok azt mutatják meg neki, hogy egy végetlen bölcs isten jóságával ellenkezik gyermekei egy részét kárhozatra, még pedig örök kárhozatra vetni, holott azok véges lények, s ennélfogva végtelenül nem vétkezhettek. Majd a mint ismereteiben tovább halad, nem csak a dogma kül alakjában kezd kétkedni, hanem annak lényegében is. A mit lát és hall, a mi ismeretet elsajátít, minden az objectiv dogmák ellen beszól előtte. Ily körülmények közt előbb közönyössé lesz, azután elveszti vallásosságát és erkölcsiségét s frivol materialismusba sülyed. S mind ez miért történik? Azért, mert az objectiv dogmák kizárólagos birtokosai ugy látják jónak önző céljaik előmozdítására, hogy megbénítsák az embereket. Azt hiszem, hogy ez életből merített példákból eléggé kitűnik az orthodox egyház reformjának szükségessége. Miután tehát ezt igy látjuk és érezzük, az a kérdés: minő alapon kell azt megkezdeni ? Nézetem szerint, ha korszerű reformot akarunk, ez a reform csak egyetlen egy alapon, Jéaus egyszerű tiszta tudománya alapján lehetséges. Az objectiv dogmatizmust merőben félre kell lökni, habár roszul esik is eleintén megválni a megszokott rosztól, mert ennek alapján igazi reformot létrehozni lehetetlen, mintán az átalában véve hamis,de egyszersmind ellenmondás is lenne. Már maga az absolute objectiv dogmák fogalma azt mutatja, hogy azok semminemű változás alá nem eshetnek. Ha valamely vallás magát változhatatlannak nyilvánítja, az meghalt és többé átalakuláson nem mehet keresztül éppen ugy, miként az eltiport bábból soha sem lesz pillangó. Az orthodoxiának e halálát előidézte az, hogy dogmáját absolutnak s bibliáját ihletettnek és ennélfogva csalhatatlannak teknitette. Ez vitte azt a sir szélére, a melybe okvetetlenül bele kell esnie, miátán életkcpessége kifogyott. A dogmatizmusnak e halálát igyekeztek megakadályozni Luther és Kálvin, midőn a reformátio alapjául a szabadvizsgálódás elvét tették. Azonban ők sem tudták ezt elhárítani, mert ők is visszaestek az objectiv dogmatizmus örvenyébe, sőt a szabad vizsgálódás elvét is megszorították. Kepler, G-alilei és Newton felfedezései oly csapást ejtettek az orthodoxia fogalmain, főleg istennek testté lételén, a melyeket helyre hozni többé nem lehetett. Hogy Diderot szavaival éljek: „a mely arányban a tudomány kiterjesztette isten működését, abban az arányban szorította mind szűkebb térre az orthodoxia az istent." És ez oly összeütközést hozott létre, a honnan az egyiknek csak leveretve lehetett félre vonulni, mert ketten együtt nem haladhattak. A levert fél természetesen csak az orthodoxia lehetett. Hiában siettek segélyére e levert félnek az ujabb kor philosophusai. A dogmák hanyatlását nem tudták megakadályozni egy Spinoza Leibnitz, Bossuet az ő deismusaikkal, nem Wolf iskolájának a Leibnitz eszméit^nópszerüsitő törekvése. A deismus annyira eltávolította istent az embertől, hogy kegyes érzelme jéggé dermedt. Nem tudta megakadályozni a 18-ik száz esztendő az ő deismusával, és skepticismusával. A tudománynak letiport ellenfelét nem tudta felemelni többé a 19-ik száz esztendő kettős irányú törekvése, a melynek egyike a 18. század intézményeit akarta feleleviteni; a másik pedig távol akarván magát annak hibáitól tartani, ugyanazt a művet igyekezett befejezni. Hiában magyarázta Kant symbolice a trinitást; hiában fogta fel De Wette az orthodoxiát aestheticailag ; hiában vette Schelling a háromságot hatványnak: és hiában igyekezett Schleiermacher a multat a jelennel összekötni az által, hogy arégikülformát megtprtotta ugyan, de a dogmát nem vette betüszerénti értelemben. Bár nem lehet nem méltányolni e nagy emberek kibékítő törekvéseit, mindazáltal annyi tény, hogy fáradozásuk sikertelen maradt meghiusult, nem tudták többé életre hozni a halottat. E nagy emberek törekvéseinek meghiúsulása világos bizonyítéka annak, hogy az orthodoxia dogmáiba életet lehelni többé nem lehet. Ezt mutatja az egyház és világ eseményeinek története. Ily alapon tehát életképes reformot létrehozni teljes lehetetlen. Avagy lehet-e terebélyes fává növelni azt a galyat, a melyet nedvét vesztett száraz fába oltunk ? Vagy, hogy egyik jelesebb irónk által használt képet alkalmazzak : lehet e többé a fa külső kérgét annak lényeges részévé tenni, a mely a belől kifejlett fáról levált és megszáradott ? Bizonyára nem. Ez nemegyé faréval ój minthogylevágassók ésatüzre vetessék. 91*