Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-27 / 47. szám

uei 1468 gesen megváltozott; midőn nem a szerzetes, a pap, a pápa, vagy néhány kánonizált szent a szent többé, hanem a derék honfi, a valódi, őszinte emberbarát, a tiszta jellemű és erkölcsű vallásos ember, ki Jézus fenkölt elveit át tudja vinni az életbe s ott valósitani képes, — most a jobb rész, népünk józanabb része meleg részvéttel támogatja nemes törekvésüket, és szivesen gyámolitja a kitűzött nemes cél elérésére. Engedjék meg tehát az indítványozók, hogy én mint Jézus evangéliumának egyik igénytelen munkása e hitben a legmelegebben üdvözöljem őket e téren. És engedjék meg, hogy öntudatom megnyugtatásául mondhassak el néhányat amaz eszmék közül, amelyek bennem e haladási eszme megpenditésekor támadtak, — annyival inkább, mert én vallásos életünknek e mozzanatát épen ugy, mint a külföld vallásos mozgalmait és átalakulásait a mult háromszáz év logikai következményének tekintem. Egy egyházi reform-egylet alakításakor azonnal e három kérdés merül fel az ember lelkében: szükséges-e a reform ? ha az, minő alapon? és minő uton hajtandó végre ? Vegyük rendre ezeket. Jézusnak tanítása e három pont körül csoportosul: „Szeresd az istent, szeresd felebarátodat és légy tökéletes." Ezekben ő oly világvallást fejezett ki a mely senkit sem zár ki, sőt mindenkit kebelébe fogad. Vájjon egyezik-e a létező dogmák kizárólagossága Jézusnak szellemével ? Az ő emiitett szavaiban egy hang sincs rituálékról. Az első keresztyéneknél sem volt semmi ilyesmi, nem is volt szükségök reá. Azonban a keresztyének lassanként eltértek Jézus szellemétől, s már Constantin keresztyénné létele alkalmával megvetették az erkölcsrontó dogmatizmusnak és hierachiának alapját. Ö politikai célból keresztyénné leve s egyesitette hatalma alatt a keresztyéneket és pogányokat. Megmaradt Pontífex maximusnak s egyszersmind első pápa lón. Ö elnökölt a conciliumokban, ő nyitotta meg és zárta be azokat, s e conciliumokban oly dogmák jöttek létre, a milyeneket Athanasius és zavargó pártja kívántak. Hasztalan állott ellene Arius az evangelium eredeti egyszerűségét bemocskoló áltanoknak, a keresztyén vallás téves irányának. Bár nézetei pártolásra találtak s elvei uralkodtak egy ideig, később az államvallás elnyomta az ő törekvéseit. Ettől kezdve a keresztyén egyházban három irány fejlett kí, a görögöknél a theosophia, a r. kaholikusoknál a külsőség és a protestánsoknál a dogmák uralma, a melyek homlok-egyenest ellenkeznek Jézus szellemével, a ki nem absolut dogmát hagyott hátra, hanem egy csiraképes ós fejlődhető organizmust. De hála istennek, az orthodoxiának e megszorító dogmatizmusát és élettelen külsőségét annyira túlszárnyalta már a haladókór, s oly közel áll az a sirhoz, hogy a mily méltán sírnak felette a sötétség bajnokai, épen oly szívből örvendenek az igazság barátai pusztulása felett. Csupán az idő által való tuhzárnyaltatása is valamely intézménynek elég ok a reformra, az maga éléggé mutatja a reform szükségességét. Annyira érzi ezt most minden értelmes ember, hogy azt hiszem, felesleges annak szükségességét hosszason mutogatnom. Én csak két példát hozok fel a társadalmi és erkölcsi életet illetőleg e szükségesség kimutatására. Az orthodox egyházban a tanitó megtanítja az egyszerű falusi gyermeknek azt a dogma sorozatot, a melyet egyháza az üdvösség egyedüli sinórmé^tékének tartván, elébe szabott. Positiv, s egymással és a józan ésszel ellenkező dogmatikai cikkekkel elfojtja a gyermek lelkében az erkölcsiséget és Kegyes vallásos érzelmet. Megtanítja neki, hogy a vallás csak bizonyos objectiv dogma alapján állhat fenn és az erkölcsiség is csak e dogmákon alapuló vallás által f lehetséges. Még azt is megtanítja, hogy a kik ezeket nem hiszik, azok örökre elkárhoznak. Az ifjú ily gondolatokkal és tudattal lép ki az iskolából, s midőn az életbe kilépett, sőt egy kissé belé is pilantott azokba az igazságokba, a melyeket a haladó kor és tapasztalat bebizonyított, akkor átlátja az objectiv dogmák tarthatatlanságát, téves voltát; összeomlik az alap, a melyen az illető tanitó az ő szellemének épületet emelt. Elveszti lelkének nyugalmát, s a megcsalatás keserű öntudatával fordít hátat az épület romjainak, a melynek felépítésében telt és pazarlódott el ifjúkorának virága. Ekkor az ifjú vagy a politikában, vagy pedig legtöbbször a korcsmában é? az erkölcsi lesülyedésben keres kárpótlást elvesztett nyugalmáért és idejéért; de nem vágyik a templomba, a hol ugyanazokat a dolgokat hallaná, a melyek őt már egyszer megcsalák. A mi az egyszerű falusi emberre nézve áll, ugyanaz áll a miveltebb osztály gyermekeire nézve is. A miveltebb osztály tovább képezteti gyermekét annál, a mit a falusi iskoláztatás nyújthat. A gymnasiumban megismertetik vele a római és görög classicusok gyöngyeit, a számtan, a physiologia és termé-