Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-20 / 46. szám

1453 1604t jogbitorlás. A helyett azonban, hogy keresztyén férfiak intS és fenyegető szózataira magát megjavítani engedte volna, a pápaság mindig tovább haladt hazug eselszövényei és zsarnoki igényei pályáján, mig a jelen é.ben dölyfös örjöngésének tetőpontjára hágott. A pápaság a jelen év jul. 18-án egy innepélyes nyilatkozat által a hivők minden szabadságát, a papok és püspökök minden önállóságát megsemmisítette és e szerint trónját az égig emelte fel és azt kívánja az örök átokkal való fenyegetődzés mellett, hogy minden keresztyén térdet1

hajtson és imádkozzék csalhatatlan trónjának szavára. Ez visszaesés a bálványimádásba, és veszélyesb, mint a tiszta pogányság, mert a bálványimádó cultus a látszólagos keresztyénség leplébe van takarva. Oh jaj, minő mélyen siilyedett alá a jelen keresztyénség a babonában és a gyávaságban. Ki szaggatja meg ruháját, ki hintett hamut fejére azért, hogy arra volt kárhoztatva, miszerint Rómából amaz isten káromló szózatot kelle hallania? Némelyek reményeltek valamit a német püspököktől, de nem gondolták meg, hogy ezek rég elveszték előbbi férfias jellemöket, hogy már igen mélyen fonattak be a jezsuiták romlás teljes terveibe. A zsinaton kimondott nagy hazugság ellen csak ugy tanúsíthattak volna kellő ellenállást, ha elég szilárdak lettek volna saját bűneiket jóvá tenni. De mikor tett valaha püspök bünvallomást, hacsak azért nem, hogy magát a pápa előtt megalázza. Igy történt aztán, hogy a mélyebb belátással bíróknak félniök kellett. Egy évvel ezelőtt a német püspökök egy nyilt pásztori levélben hallatták szavokat, hogy híveiket bizonyos „félelmek", „vádak" és „gyanúsítások" iránt megnyugtassák. Ezután elmentek Rómába és ott a hely szinén győződött meg köztök a többség, hogy azon katholikus hivek, kik a zsinat iránt ama „félelmeiket kifejezték, jobban voltak értesülve", mint püspöki mestereik. „Azon tudat, hogy a vatikáni zsinat egy régóta szőtt, csalárdsággal, és erőszakkal előkészített cselszővény volt, áthatotta az egész világot", ezt írja egy kegyes katholikus ; ki szemtanuja volt a Rómában történt dolgoknak. És a német püspökök többsége nyilvános nyilatkozatai által Rómában e kárhoztató ítéletet megerősité ; Rómában emelt panaszai és vádjai, szavazatai és tiltakozásai által ő maga bizonyitá meg a világ előtt, hogy a tavalyi megnyugtató fuldai körlevél vagy tudatlanságon vagy ferdítésen alapult. És mit tesznek most e német püspökök? Ismét elmentek Fuldába és anélkül, hogy véleményök változtáról számot adtak volna, nyakokat gyáva némasággal hajták a pápai csalhatatlanság járma alá, ezáltal püspöki önállóságok végső maradványát az uj keresztyén Dalai-Láma oltárán feláldozták, és e magokon elkövetett szellemi öngyilkosság után a hívektől átokkal való fenyegetéssel követelik, hogy ők is a keresztyén ember szabadságát, melyért a világ megváltója vérét ontá, a bűnös ember örökös szolgaságáért adják el ! Igaz ugyan, hogy nem mindnyájan követték el e szellemi bűntényt, de senki sem találkozott, ki ezen, a német nép millióinak keresztyén-joga ellen elkövetett merénylet ellen bátran fellépett volna. Még azon német püspök is, kinek lelkiismeretéhez Lord Acton oly kihívó szózatot intézett, a jelen pillanatig semmi jelt nem adott lételéről. Sokan tekintettek a rottenburgi püspökre. De épen most írják a lapoK, hogy az uj po gány dogmát Ulmban is kihirdették.*) A német püspöki ellenállásnak végső menedéke is, a legújabb keresztyén ellenes sötétség ellenében, elesett ! „A jó pásztor az ő életét adja a juhokért. A béres pedig, látván jöni a farkast, elhagyja s juhokat, és elfut." (János 10, 11, 12.) Oh mint éget e szógyen és gyalázat, hogy a német püspöki kar ily mélyen sülyedett alá ! Ki német szeliemnek ezen az eddigi ^történelemben példátlan leveretését érzi szivében annak igen le lesz hűlve a néme sereg diadalai felett való öröme. Valóban égbe kiáltó e szükség, és ki fog rajta segíteni. Némelyek ugy vélekednek, hogy a kormányoknak kell fellépni. De örülnünk kell, ha a német fejedelmek népképviseleteikkel végre valahára felállítják az egységes német birodalmat; a lelkiismeretek szellemi szükségén azonban a világi hatalom karja nem segíthet. Ha az egyházközségek magokat az elpártolt püspököktől akarják vezettetni, ha keresztyén első szülöttségi jogukat egy tál lencséért s a bűnbocsánati céduláért készek eladni, akkor az állam nem képes szentélyüket megoltalmazni. De van még a német földön egy szellemi hatalom, mely egyedül bir méltán és igazságosan azon jog címmel és dicsőséggel, hogy képviselje a meghamisított pap-, ság ellenében a keresztyén szabadságot és igazságot Igen, létezik egy protestáns theologia és egyház és ha e magas szellemi hatalom hű maradt volna emelkedett forrásához, akkor nem keletkezhetett volna a lelkek most fenforgó nagy szüksége és veszélye. De oh fájdalom ! Rég meg rozsdásodott Luther kardja, a consistoriumok és lelkipásztorok igen sokat elsajátítottak és meghonosítottak lassanként a római mesterségekből és csalásokból. Szellemi hazugság és zsarnokság protestáns alakokban is tudott öltözködni és már annyira haladt elő, hogy a legtöbben már hozzá szoktak és ezáltal megtompult protestáns öntudatuk. Igy köztünk is nagyon elterjedt bizonyos babonás, beteges keresztyénség és ez ismét kételyt, hitetlenséget, közönyt és könnyelműséget idéz elő. A mi jelenlegi keresztyénségünk tökéletesen képtelen szeretett testvérek, veszélyetekben és szükségetekben segítségetekre jőni. És mégis van még remény. Valamint a k ü 1 e 1-lenség vérlázító merénye a szendergő hazafias érzületet minden német törzsnél felébreszté, ugy azon reményt táplálhatják, hogy a belelleuség hallatlan merénye a német keresztyénséget is felkölti hosszú és mély álmából. Szeretett testvérek, legközelebbről fenyeget titeket egy minden szellemi szabadságot elfojtó lelkiismereti kényszer, s ha püspökeitek el is árultak, de már egy év óta köztetek bátor tudósok szállottak síkra szellemi *) E hir később megcáfoltatott. Szerk. 93*