Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-10-09 / 40. szám

1167 1244 jelentény szolgálatokkal, a melyeket Önök a nevelés ügyének tettek és folyvást tesznek. E helyzet gyökeres megjavítása képezi munkál» kodásunknak, törekvésünknek egyik fő tárgyát ; bár jól tudjuk, hogy Önök, tisztelt Tanár urak rögös tövises pályájukon az anyagi nélkülözés közepett is mindig megtalálják a vigasztalást, hogyne mondjam, kárpótlást a hiven teljesített kötelesség tiszta tudatában. Nagy örömöt éreznek a szülék, midőn gyermekeiket szárnyra bocsátják s átadják a közéletnek. Önök, uraim, ez örömöket minden évben sokszorosan érzik, élvezik. És ha Önök tóbb évig sikerrel működtek és működnek e rögös bár, de igen szép pályán, mint például többen Önök közül, a kik évtizedet meghaladó idő óta szerencsésitik iskolánkat, a szüléket, a társadalmat, a hazát sikerdus munkásságokkal, vagy mint például Ön, tisztelt Igazgató ur, a ki már egy negyedszázad óta fáradozik iskolánk fölvirágoztatásán, a ki látta ezt teljes fényesen ragyogni, a ki bőven részesült azon fájdalmakban, a melyeket az erőszakos megcsonkításból származott alábbhanyatlás idézett elő, ós a ki látja ezt most ismét fokonként emelkedni vissza régi fénypolcára, ha mondom, Önök nagyobb időszakot szentelnek e pályának és ezen idők folyása alatt széttekintve a társadalom nagy kertjében, látják a dus tenyészetet, az emelkedő culturát és látják, hogy az Önök által előállított szép, kiváló példányok mind ennek jelentékeny tényezőiül szolgálnak: lehetlen, hogy örömtelt kebellel ne kiáltsanak fel gyakran : „Ez itt az ón kezem műve ; azt is ott én men tettem meg; az is amott az én fáradozásom eredménye. " Csak igy lesz megérthető, hogy Önök minden évben következetes buzgalommal futják meg pályájokat s minden uj évben megujult erővel lépnek ismét a sorompók közé. Kívánom Önöknek tisztelt tanár urak, hogy e nemes erő soha ne lankadjon, sőt növekedjék, s találkozzanak Önök egész pályájokon mindig ugy a szüléknek, mint a hazának méltó elisrnerésével, hálájával. Isten tartsa meg Önöket. Adjon önöknek törhetlen egészséget, mindig megujuló anyagi, szellemi erőt: és iskolánk bizonynyal el fog jutni ama fénypolcra, a mely azt méltán megilleti. Éljenek sokáig ! A vallási állításról a népiskolákban. Amit Kovács Albert ur a Prot. Egyh. s Isk. lap 36-ik számában a vallásnak a népiskolákban való tanítását illetőleg a lelkipásztoroknak oly melegen ajánl: az a lelkészeknek félremagyarázkatatlan bibliai parancson alapuló elodázhatatlan kötelessége. Tudjuk ugyanis, hogy mi reformátusok a keresztség-kiszolgáltatását azért nem engedjük meg laikusoknak, mert Máté XXVIII. 19-ben (vallás) tanítás és keresztség kiszolgáltatás a tanítványoknak egymástól elválaszthatatlan kötelességőkké tétetett. És a tanítványoknak hivatalbeli utódai a lelkipásztorok mégis mit tesznek ? Ha a keresztségről van szó, az idézett bibliai helyen a „nép" szót ugy értelmezik, hogy az magában foglal minden isten képére teremtetett élő lényt eredet-, nemzetiség-, nyelv-, kor- és nemre való tekintet nélkül, s ezen okoskodás alapján végrehajtják a keresztséget a még teljesen öntudatlan kisdedeken is. Hanem ha (vallás) tanításról van szó: akkor már a „nép" fogalmából kirekesztik a 10—12-ik életéven alól álló gyermekeket, szóval azokat, kik még a népiskolákban tanítók által a confirmation előkészítve nincsenek. Csekély meggyőződésem szerint ebben ellenmondás van. Mert egy egyenes parancsnak második részét szigorúan végrehajtani még a kisdedeken is, kiknek még arról semmi nemű fogalmok nincs és nem is lehet, első részét pedig mellőzni még akkor is, midőn már arra a gyermek fejlődésénél fogva nem csak alkalmas, de a lehető legalkalmasabb (mert hiszen a vallásos érzések felébresztésére, s az erkölcsiség mag vain ak befogadására a gyermeki sziv legalkalmasabb) ez — szerintem — ellenmondás. A lelkipásztori gondnak az egyház minden tagjára ki kell terjednie, és mégis a 10 — 12 éven alól álló gyermekek ezt mindez ideig nélkülözni kénytelenek. A lelkipásztort először legtöbben közülök akkor látják: mikor az iskolába visitálni megy ; másodszor pedig midőn az examenben őket szólítgatja, vagy a confirmationál elvégzi a puszta szertartást a nélkül, hogy a vallás ő tanította volna! Ez pedig nem lelkipásztori, hanem iskolafelügyelői gond. Épen azért én —megvallom— csudálkozom, hogy lelkipásztoraink, még a legbuzgóbbak is, laicus kezekre, sokszor képzetlen tanítókra bízták azt, a mi a sacramentumokkal való élésre képesít, mig maguknak a sacramentumoknak kiszolgáltatását — mint kizárólag őket illető jogot, a magok számára oly hiven megőrizték. Mert nem pasztán a confirmatiorá való, alig egy hónapig tartó előkészítés az, (a mit különben legtöbb egyházainkban ma is laicus tanitó végez) mi az embert a sacramentomokkal lelki haszonnal való élésre képesiti, hanem a tiszta vallásos meggyőződéstől áthatott hivő kebel. Ilyené tenni pedig az emberi keblet, mióta a csudák kora lejárt — párheti oktatás által tenni aligha lehet-