Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-08-28 / 34. szám

1073 1057 1073 A „Prot. egyh. és isk. lapok" mult évi 42-ik számában az elöljáróságnak egy hivatalos okmánya, az elmozdittatásomról felvett s hivatalos alakban kiállított jegyzőkönyvi kivonat, hirül adja a közönségnek, hogy egy hírlapi cikk Írásának gyanúja miatt, itteni tanári hivatalomból, continua persecutione brevi manu, — elcsaptak. Ezen hivatalos okmányt, elnöklő Szilágyi János ur, a 44-ik számban, címének aláírásával, tehát hivatalosan, következőleg hazudtolja meg: „Mélyen gyökerező okok (tehát nem holmi haszontalan cikk írásának gyanúja!) voltak azok, melyek bennünket e lépés megtételére kényszeritettek.— A nevelésügy kárával évek óta emésztőleg s folyvást gyarapodva működött belpártoskodás és nyugtalanság szálait kellett itt ketté metszeni!" sat. A hivatalos jegyzőkönyvnek, maga a szerkesztő elnök általi ilyetén meghazudtolását látva: és a 46-ik számban azon megjegyzést tevém, hogy mindössze is egy év óta levén Szigeten, hová teljesen ismeretlenül jöttem, — amaz évek óta emésztő belpártoskodás okozója nem lehettem. — „Több tanár" azonban tovább menve, az 52-ik számban felhívja az illető elnököt, hogy adna felvilágosítást most már, vájjon amaz egymásnak ellentmondó két hivatalos nyilatkozat közül melyiket tartsa a közönség igaznak? — Mert mint erről bárki is az első pillanatra meggyőződhetik, az egyik bizonyosan hazudik; minthogy pedig mindkettő hivatalos nyilatkozat: — az, a melyik, hivatalosan hazudik. Az elöljáróság feje a helyett, hogy ezen tekintélyét és becsületét mélyen érintő hivatalos ellentmondások kiegyenlítését csak meg is kisérlette volna, azon biztonban, hogy a közönség egy év alatt sokat feled: előáll újra s jelen mentegetődző, harmadik hivatalos nyilatkozatban, arcul verve előbbi hivatalos nyilatkozatát, azt mondja, hogy bizony mégis nem évek óta emésztő belpártoskodás előidézéseért csaptuk mi el Marykovszkyt, mint én korábban, a közönség félrevezetése céljából hivatalosan füllentém ; hanem elcsaptuk egy hírlapi cikk írásának beigazolatlan gyanújából. A cikk szerzőségét ugyan reá nem bizonyíthattuk, de hiszen „ha egy magánbirtok tulajdonosának is jogában áll erősen gyanús tisztviselőjétől (toll hiba cseléd helyett, mert igy volt ez itt mondva) megválni, mennyivel inkább jogában áll egy nyilvános intézet fenntartó (óh! óh !) testületének." Gyönyörűen körvonalozott helyzete a magyarországi protestáns tanároknak! Hogy azonban szervezett elöljáróság, illetőleg erkölcsi testület, ama bizonyos bekötött szemű istennő kezéből szereti olykor a mérleget kiverni, íme reá a második bizonyíték. „A sajtó felettünk részrehajlatlan ítéletet csakis kihallgatásunk után hozhatott volna" — továbbá, „a lapok roszalásait, mint egyoldalú értesülésen alapulókat, egyenesen visszautasítjuk" majd ismét, hogy sokat ne idézzek: „a védő szerkesztő urak az ügygyei ismeretlenek, vagy azzal legfölebb is Mar. leveléből ismerősök," mondja jelen nyilatkozat sat. Ezen idézetekben tehát azt vallja az erkölcsi testület, hogy ő elcsapatásom ügyében nem nyilatkozott, s hogy őt a napi sajtó, s ennek nyomán a nagy közönség, kihallgatás nélkül ítélte el. A lapirodalom teendője, ha ugyau méltónak tartja arra, ezen épen oly nevetséges mint határozottan roszakaratu rágalom visszautasítása, — én csakis annyiban említem fel ezt, mennyiben bizonyítékául szolgál azon állításomnak, hogy amaz erkölcsi testület ezen hivatalos nyilatkozata, mely egy évi higgadás után látott világot, nem mond igazat még azon részleteknél sem, melyek bizonyítéka a közönség kezei között van; hát az oly részletek előadásánál hogy ne ferdítene minden félelem nélkül, melyeknek bizonyítéka csakis az állításban rejlik ! Hogy pedig az elöljáróság azon állítása, mintha ő elmozdittatásom ügyében nem nyilatkozott volna, feltétlenül valótlan, nem is említve Visky Bálintnak, Várady Gábor ur házi írnokának, már csak keletkezése helyét tekintve is félhivatalos, terjedelmes közleméuyét a „Hom"ban, szeptember 27-iki számban; mellőzve továbbá elnök Szilágyi János ur hivatalos felvilágosítását a „Prot. egyh. és isk. lapok" 44-ik számában, melyekre pedig a lapok kivétel nélkül hivatkoztak, sőt némelyik, mint az „Ellenőr", egészben is közié ; — ismétlem, nem is említve ezeket, ott van a nagyterjedelmü, a minden legkisebb körülményt saját szempontjából részletező hivatalos jegyzőkönyvi kivonat, mely elcsapatásomról vétetett fel s mely először a „Magyar Újságban" szeptember 29-én jelent meg, mig a lapok, épen az elöljáróság ez emlékiratszerü hivatalos nyilatkozata alapján mondák ki kárhoztató ítéleteiket ; — névszerint, hogy csak a főbbeket említsem, — az „Ellenőr" szeptember 30-án passusokat idézve belőle, a „Pesti Napló" október 3-án, a „Magyar Újság" október 9-én , mindkettő vonatkozással a jegyzőkönyvre. — A „Hon" meg épen, midőn az ügy már elalvó félben volt, decemberben mondá ki azon véleményét, hogy az eljárást méltatlankodásnak tekinti és igazságtalanságnak látja",— mert akkorra már ez is belátta a jegyzőkönyv alapján, hogy Visky ur ama félhivatalos közleményével rútul rászedetett. Igen is t. elöljáróság, nyilatkozott ön ! és szégyenelje magát ily kézzel fogható bizonyítékok ellenében azt állítani, hogy a lapok egyoldalú kihallgatásra Ítélték el! És önök merik azt mondani én rólam, terjedelmes czikkök csaknem minden pontjában, hogy én hazudok ! — Önök, kik azt egyetlen betűvel sem képesek bebizonyítani! Fáj , hogy önök megismerése folytán, nem adhatom önöknek azt a tiszteleteti mely egy erkölcsi testületet, megilletni szokott. Én kicsiségem és erőtlenségem állapotában, mást nem tehetek a teljes megsemmisítésemre törekvő hatalom őnkénykedése ellen, mint hivatkozni istenre, ki él és látja lelkünket, hogy az elöljáróság ezen kézalatti nyilatkozata telve van ráfogásokkal, ferdítésekkel és hazugságokkal. Most, azon kérelemmel a t. közönséghez, hogy a hol bemutatható adatok hiányában csakis szóval cáfolom azt, a mit az elöljáróság szintén csak állit, az elöljáróságnak fentebbiekben már bizonyított s még bizonyítandó önző részrehajlására, figyelemmel lenni méltóztassék: áttérek immár a mentegetődzésnek szorosan személyemet illető tételeire. Az elöljáróság, nyilatkozata egész vonalán ugy beszél elcsapatásom felöl, mintha az, amivel vádoltattam, t. i. a cikk szerzősége, tagadásom ellenére, teljesen rám bizonyult volna. — Hogy pedig ez nem történt, hogy elüzetésem alapját pusztán a beigazolatlan gyanú képezte, azt a nyilatkozat is, bár akaratlanul beismeri. — Hogy vájjon rám bizonyodás vagy önvallomás esetén is, azon testülettől, mely „soha nem volt oly szívtelen és fonák gondolkozású, hogy egy ártatlan tisztviselőjének valaha szándékkal, csak kisebbszerü kellemetlenséget is okozott volna," nem kellett volna-e várni a kegyelmes megbocsátást ? — annak kérdésbe hozatala és megitatása nem ide tartozik. Egyszerűen felemlítendő az, hogy amivel vádolt az elöljáróság, azt nem tudta beigazolni, igy tényleges adatok hiányában, puszta gyanúra vette el becsületemet és kenyeremet, melyről nagy gúnyosan mondja e nyilatkozat: „hogy pedig e kenyér nem volt kicsiny, mutatja az érte tett dühöngés!" 68