Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-31 / 30. szám

929 f 103 Eddig a cikk. Hadd tegyek hozzá függelékül egy kis commentárt, Litkei Péter. (Vége köv.) L i t it r £ i a. Hogy örök emlékű reformátoraink mily őszinte hivei és hirdetői valának a lelki szabadságnak: egyik csalhatlan bizonysága ennek az, hogy az evangéliumban c*ak két vallásos cselekvényt kerestek és találtak fel mint az Urnák valóságos rendeleteit, melyeket szent örökségül hagyott minden hű követőinek és a nevéről nevezendő anyaszentegyháznak. Ezek: a keresztség és a szent vacsora sacramentuma. De azt akarták reformátoraink, mint az ur maga, hogy a szent vacsora élvezése legyen minden tekintetben méltó isteni szerzőjéhez, hogy azt az élő igaz hit, és a sziv felemelkedett érzése tegye üdvadóvá a Krisztussal lélekben vacsoráinkra. Valóban nincs is meghatóbb,szebb látvány e földi gyarló életben, mint mikor egy népes gyülekezet imádsága szent házában együtt szent vacsorával van foglalva ; egy kis részletes isten országa ez, előképe atna nagy végetlennek. Egy mivelt r. katholikus testvér atyafi egy innepélyes alkalom bevégeztével igy szólott hozzám: „Nem irigylek tőletek semmit; nem irigylein poros, pókháló lepte templomaitokat, milyeket oly sok helyen láttam. Hiszen ti oly boldog szegények vagytok! Nem irigylem mély érzelem nélküli énekléseiteket, sem a korszellemtől gyakran oly messze elmaradt álomhozó prédikációitokat; de szent vacsorátokat lelkemből irigylem. Ugy szerettem volna veletek együtt enni a kenyérből, és együtt inni a pohárból, mert ugy tetszett lelki andalgásomban, mintha ott veletek Jézus és a ti szerelmetek italát élvezhetném. Csak egyet, nem szeretek eljárástokban, — a mit alkalmasint tőlünk örököltetek: miért kérdeztek, miért vallattok a szent vacsorálás alkalmával még e mai korban is, mielőn a vallás szabad, a hit még szabadabb. Minek bántjátok ti a hitet, bízzátok azt a hivőre, ez az ő dolga, ez az ő lelki kincse, ebez nincs jogotok." Ez a különös figyelmeztetés azóta sokszor megfordult elmémben. De most legközelebb felujittotta ezt egyházunk egyik gondolkozó és munkás tagja, ezen még különösebbnek látszó felszólításával: „Mikor hagyjuk ki már agendánkból—úgymond—azokat az elélvüt és a mai hittől már idegen kérdéseket?" Mind ezek nyomán méltányosnak tartom ide jegyezni ezen. testületileg készített s meghatározott kérdéseket, hogy a ki még eddig nem ismerte, legyen alkalma megismernie. A debreceni agendában a kérdéseket ez a formula előzi meg: „a bévett rendtartás szerint három kérdéseket teszek fel, melyekre ki ki meggyőző dése szerint feleljen meg, és mondja ezt jó lélekkel: én hiszem, és vallom. Azt kérdem azért: 1-ör Hiszitek-é hogy istentől az első emberben igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtettetek volt, de az ördögnek csalárdsága miatt örök halálba, és kárhozatba estetek ? 2-or. Hiszitek-é, hogy az ur isten szent fiát ti érettetek a testben elbocsátotta, és annak a keresztfán egyszer való áldozatjával a bünt, halált, ördögöt, poklot ugy megrontotta, ezeknek erejét, hatalmát ugy elvette, hogy azok többé kárhozafcotokra nem árthatnak. 3-or. Hiszitek-é, hogy e halandó életnek utánna feltámasztja isten a ti testeiteket a porból és beviszen titeket lelkestől, testestől az örök boldogságba ? íme ezen nagy fontosságú kérdések azok, melyekro innepélyesen meg kell felelni reformált híveinknek: „én hiszem, és vallom." Ezen kérdések dogmai értékét vizsgálni, annál inkább birálni, sem elég erőm, sem akaratom nincs, a midőn még Révész Bálint, kitűnő és munkás egyházi szónokunk „sem érzette magát feljogositottnak e helyett magától ujat késziteni, inig felsőbb, s köz határozatból nem történik ennek változtatása", de felsőség iránt megszokott mély tiszteletem ellenére is ki kell mondanom, hogy kiváltképen a 2-ik kérdésben előforduló ezen rémületes szavak : „a bünt halált, ördögöt, poklot" oly sajátságos lélekállapotot idéznek elő, melynek nyomasztó hatása alatt, a mély gondolatokba merült lélek előtt, csak a messze távolban tűnik fel Jézus szelid, szeretetteljes képe a szeretet asztalánál. De lássuk már a Tiszán inneni egyház kerület S. Patakon 1832. kiadott liturgiáját. Itt a kérdéseket megelőző formula igy hangzik: „Egy néhány kérdéseket terjesztek előtökbe, melyekre kiki személy szerint, a maga belső meggyőződéséből tartozik itt a szent gyülekezetben hallható szóval megfelelni. Azt kérdem tehát: 1-ör. Hiszitek-é hogy a teljes szent irás istentől ihlettetett. Olyan kérdés, melynek dogmai magaslatán még a Schleiermacher feje is csak ugy szédelgett, és erre „belső meggyőződésből meg kell felelni Hangácson, Cigándon stb. csak ugy mint Miskolcon, meg Ujhelybcn. Igaz,hogy tovább igy magyarázza: „az az valamint isteni gondviselés és vezéreltetés által készittetett, ugy oly isteni dolgokat is foglal magában, melyeket a ki jó lélekkel hiszen, és meg is cselekszik, idvezül ? 2-or. Hiszitek-é, hogy istennek ama fia a Jézus e világra jővén, minket a tudatlanságnak, a tévelygésnek és a bűnnek hatalmától a maga üdvösséges tudománya, szent, és fedhetetlen élete, gyalázatos és kinos halála és abból való feltámadása által megszabadított annyira, hogy a kik ő benne hisznek, és nem ttst, hanem lélek szerint járnak, azok többé semmi kárhoztatástól nem félhetnek ? 3-or. Hiszitek-e, és megismeritek-é, hogy ti még eddig a szent és kegyes életnek nem oly követői vagytok ; a minemüek lehetnétek és lenni tartoznátok is , hanem ha szinte nem mindenkor tudva és szánt szán-