Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-17 / 28. szám

793 347 között fennmaradjon, lankadatlan erőben éljen és virágozzék ! ! Bihari Imre. RÖÍI ¥ VISMERTETlí S. Zsinagógai beszédek, Liiw Lipóttól. Szeged. Kiadta Traub B. 1870. Ära 2 frt. Nem csekély örömet okoztak nekem ezen beszédek, midőn olvastam s óhajtva vártam, hogy a mi közönségünknek ajánlhassam. L ö w Lipót azon férfi, ki először tartott hazánkban magyar beszédet a zsinagógában, 1844-ben, s azóta nem szűnt meg a magyar nyelvnek a zsidók között terjesztésén fáradozni. ő egy azon kevés számú erős lelkek közül, kik bátran szembe szállnak a legmélyebb gyökeret vert viszonyokkal is, ha azok meggyőződésük szerint helytelenek. Ő nem csak a magyar nyelvnek tört utat a zsidó templomokban, hanem a modern társadalom eszméinek is, törekvése oda irányult, hogy a rendkivül elszigetelt zsidóságot az európai társadalomnak megnyerje s ezáltal egyengesse a keresztyén és zsidó vallású polgárok közt a közeledés útját. Mert habár a régi elnyomatás alapoka a keresztyének előitéletében keresendő s talán a zsidó zárkozottságért is ezt lehet vádolni: mindazáltal a saját magok körül vont kemény válaszfalak is az öszszesimulás akadályai gyanánt szerepeltek az ujabb időben s szerepelnek még ma is. Isten, kiről ő oly melegen tud szólni beszédeiben, megengedte érni a derék férfiúnak, hogy a törvényhozás felnyitotta a bezárt kapukat, s a mi még hátra van, azt elvégezni a társadalom feladata. S ha tán lassan fog menni a munka s a tömegek nem alakulnak át oly könnyen, mint egyes gondolkozó emberek, legyen szabad az ősz főrabbit első beszéde előszavában két idézetre emlékeztetni, mely tiszteletre méltó erélyét a lankadástól megóvja, „hogy a sikert más nem biztosítja mint a kitúrni tudás, melynek minden bukásnál jelszava : csak újra és ismét újra !" Most nem áll egyedül, mint midőn fellépett; vele egy sorban működnek saját hitfelei és a más vallásúak közül számosan, a legjobbak nemes harc-sora, s igy „idővel kedvezőbb kökörülmények s az izraeliták polgári s erkölcsi kifejlődése ki fogják azt lépcsőnként eszközölni, mit most elérni nem lehet." Bajos volna Löw Lipót 13 beszédét egyenként ismertetni, mert annyi megragadó részlet van mindenikben, hogy ha valamennyit fel akarnám tüntetni, későre érnénk ismertetésem végéhez. De ez nem is szükséges az ismertetéseknél. Egy beszédgyüjteményről az egészet jellemző vonások alapján tisztább képet szerezhetünk, mint néhány különösen kiváló gondolat vagy kép után. E beszédek kevés kivétellel politikai alkalomra készültek, vagy ilyen alkalom nélkül is politikai színezettel birnak. De ne gondoljon itt senki az ujabb időkben szokásba jött ízetlen kathedrai politizálgatásra közügyről, követválaaztásról, stb.,-e beszédek eszményi magasságban járnak, politikai szinezetöket nem az élet aprólékos tusáiból, hanem az egész élet fölött uralgó eszmékből nyerik s a valláserkölcsi körből soha ki nem lépnek. Végig húzódik rajtok az izraelita hitfelekezet reménykedése, epekedése a szabadság után több mint husz éven át, a közel teljesülés reménye a forradalmi években, a még biztosabb hit 1865 után és a boldog, zavartalan öröm az egyenjogúság kimondása alkalmával. Nem vegyül belé a keserűségnek vagy elcsiiggedésnek bár egy halvány vonása sehol, hanem inkább határtalan hit isten bölcseségében, rendületlen bizalom a magyar nemzet jó akaratában jellemzi, mely akkor sem csökkent, midőn az 1848-i törvényhozás mindenkit szabaddá tette hazában, csak a szegény zsidót, ki nehéz küzdelmünkben leghívebb bajtársunk volt, hagyta meg régi szolgaságában. Ekkor sem a méltatlankodás vesz erőt lelkén, nem azt emlegeti, hogy mit nem nyertek j o g i-1 a g, hanem hogy mit nyertek a régi rendszer bukása által erkölcsileg. Nem a magyar nemzetet vádolja mulasztással, hanem inkább hitfelei hátra maradottságában keresi az okot(82.1.)s inti őket,hogy haladások által tegyék magokat méltókká a szabadságra. Sőt még 1866-ban is, midőn már a napi sajtó ingerülten kezdte sürgetni az egyenjogúsítást, ő igy szólt békitőleg híveihez: „Tekintsünk a helyzetre elfogultság nélkül. A magyar alkotmány nagy és fényes palotája körülbelől tizennyolc évig lakatlan állt,a kapuk be valának zárva,a kulcsot Bécsben őrizték. De teljesedésbe ment hazánkban Salamon király szava: „Mint a vízforrások, olyan a király szive isten kezében; a merre akarja arra vezérli." (Péld. 21. 1) Felséges királyunk a kapu kulcsait a trón iránt hűséges magyar nemzetnek kiadni kegyeskedett, és ime bekövetkezett a nagyszerű bevonulás ... A kapu (számunkra) fájdalom, nem nyilt meg eddig, de higyjétek el atyámfiai, a kulcs jó kézben, igen jó kézben van." Legszebben tünteti ki a zavartalan, bizalmas lelket az egyenjogositás innepén mondott két beszéd. A helyett, hogy a mult keserű emlékeivel szakgatná fel a sebeket, mint tették mások, kiknek erre kevesebb okuk volt, inkább azt emeli ki történelmünkből, hogy a magyar mindig türelmesebb volt a zsidók iránt, mint a nyugati népek, minek okát a magyar nemzet józanságában, romlatlan békés, türelmes természetében és a régi ázsiai szomszédságban találja. „A magyar nép hozzá volt szokva a zsidók szomszédságához. Mert hitelre méltó kutforrások, nevezetesen Cinnamus János tanúbizonysága szerint, Kazárországból zsidók is jöttek a magyarokkal, midőn ezek a IX. század végtizedeiben a négy folyam partjain uj hazát kerestek magoknak." Időszakokat hoz fel történelmünkből, midőn a zsidók nem csak türelemnek, hanem kedvező szabadalmaknak is örvendettek, sőt némi politikai befolyásra is tettek szert. Mindezért s különösen az uj fordulatért hálát rebeg istennek a gyarmeki vallásosság oly meleg hangján, mely a zsidóságnak sajátszerű, ősi jellemvonása, s