Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-16 / 3. szám

103 85 volna az iskolai hiányokra felügyelni, s azoknak kipótolásáról gondoskodni, és a tanköteles gyermekeket iskolábavaló járásra szorgalmazni. De fájdalom ! ezekre ugyan senkinek semmi gondja, de annál több van a tanitók munkálkodására, s azoknak tanterv szerénti tanítási módjára, mire minduntalan szoríttatnak. És ha panaszolkodik, hogy nem járnak a gyermekek iskolába, továbbá nincs az iskola kellőleg felszerelve a szükségesekkel, azt felelik az iskolai felügyelők: „arról mi nem tehetünk, nem lehet a népet kényszeríteni, várjunk, mig belátja önmagától azoknak szükségességét" (ami ugyan a mostani tanrendszer mellett soha sem lesz): mindazáltal, midőn a canonicai vizitálás elkövetkezik, füleibe dördül a tanítónak ezen szózat: „adj számot sáfár a te sáfárkodásodról." És ha aztán nem bír kellő sikert felmutatni, mert nem volt kivel, ismét hallhatja ezen kemény Ítéletet: „jövőre, ha igy lesz, hivatalától függesztetik fel" vagy mindjárt fel is függesztődik, ezt mondván : „nem ide való ez, mert nem képes tanítani." Ha már most az ily tanitó a néphez fordul, hegy ne hagyják hivatalától felfüggesztetni, mert hiszen ők az okai, hogy aszerént nem végezhette kötelességét, a mint kellett volna, — csak kigunyoltatik és megvetéssel illettetik. Ha pedig a nép zudul fel tanítója ellen, hasztalan folyamodik pártfogó segedelemért az egyházmegyéhez, meg nem tartatik, sőt a nép helytelen kivánata rajta végre haj tátik. Hogy a fentebbi állitásom csakugyan igaz, bizonyítja 1865-ik évről Biharmegyébe kebelezett Élesd községében lévő tanítónak szomorú helyzete, kit n. t. Nagy István ur hivatalától örökre megfosztott, mit midőn a nép megtudott, a szerencsétlen tanitó ablaka alá gyűlt, talán hogy rajta segíteni akart volna ? Nem, hanem hogy a szerencsétlen tanítónak búval töltött poharát még jobban megkeserítse, öröm ujjongva adának neki macskazenét. 1867-ről az érmelléki egyházmegyében kebelezett ottományi leánytanitó szomorú helyzete, kiről a nép azt állitá az egyházmegyei gyűlés előtt, hogy hivatalát többé nem viheti, mert vak és siket. Talán rendelt vizsgáló bizottságot az egyházmegye ? Nem, hanem a nép kívánatára a több mint 40 éves tanítót hivatalától örökre elmozdította, holott a szerencsétlen, mint a fia panaszlá, még mai nap sem siket, és nem is vak. 1869-ről a uagy-szalontai tanitó elbocsátása, kit egyszerű elvkülönbségért mozdított el az egyházi elöljáróság hivatalától, mely elmozdítást mind az egyházmegye, mind a superintendent jóváhagyott, pedig csakugyan hogy elvkülönbségért mozdittatott el,bizonyítja az elbocsátott tanítónak a „Vasárnapi Újságban" irt, magát mentő közlése, melyet még mai napig sem cáfolt meg senki. Ugy hiszem, hogy az itt elősoroltakból eléggé kiderül, mily nyommasztó helyzetben vannak az iskolai néptanítók, s ezeknek szomorú helyzetéből folyólag mily kevés gond fordittatik a népnevelés szent ügyére. II. Azért ne fogadjuk el az 1868-ik év XXXVIII-ik t. cikket, hogy most ami felekezeti iskoláinkat megszüntetéssel fenyegeti ? — Ezt szerény véleményem szelént nem hogy akadályozni, sőt pártolni volna szükséges, mert azt hiszem, hogy ezen az uton legjobban létre lehet hozni a testvéri egyenlőséget, s azt hiszem, ez az ut az, mely lefogja dönteni az irigység által alkotott választó kőfalat a felekezetek között, s felépiti az egyetértésnek szeretettel párosult dicső művét. A nevezett törvény különben is nem akarja megfosztani az egyházakat iskolák tarthatási jogától, csak kényszeríti azokat iskoláiknak jó karban való tartására, s midőn ezt teszi, azt hiszem, hogy a leghelyesebb eljárást követ el, mert hogy nem hagyja meg az oly egyházak bitorló kezei között az iskolát, melyeknek sem erejök, sem akaratjok törvényszabta iskolát tartani, azt hiszem nem követ el méltánytalanságot az egyházak fölött. Azt mondám feljebb, hogy az oly egyházaktól, melyeknek sem erejök, sem akaratjok nincs törvényszabta iskolát tartani, ha elveszi az iskolákat, nem követ el semmi méltánytalanságot a kormány. Ezen állitásom igazolását bizonyítja a most nálunk történt, a nép nevelésére nézve elég szomorú példa, nevezetesen: Midőn a tiszántúli superintendentia elég kegyelmesen azt méltóztatott határozni, és ezen határozatot a kerületben köröztetni, hogy az oly sokszor hivatolt törvény cikket, mint olyat, melynek létrejötte előtt abeli véleménye meg nem kérdeztetődött, el nem fogadja, — (holott maga írja nagytiszteletüséged „Adalék a protestáns iskolák autonómiájának történ~e t é h e z" cimü munkájában, hogy az országgyűlés által kinevezett 25 tagu bizottmány többeket felszólított véleményadásra, kik között nagytiszteletüséged is részesült ily felhívásban,) — egyházunknak értelmesebb és érelyesebb osztálya a superintendentia iránt való kegyeletes szereteténél fogva elhatározá, hogy iskoláit, bármibe kerül is, saját erejénél fogva fentartani igyekszik, melyre nézve a mostani romladozó félben lévő iskola helyett egy újnak építését, és annak a kor kívánalmai szerént való berendezését mondá ki határozatul. Áldás reátok nemeskeblü barátai a népnevelés szent ügyének, az emellet tett buzgó törekvésetekért (kik között legtöbb érdemmel bir lelkész t. Takács József ur és nemzetes Péterfy József ur, ki 50 forintot önként ajándékozott ez uj iskola építésére). Ezen üdvös határozatát az egyházgyülésnek meg tudá a népnek értetlen és tudatlan serege, nagy lármával ellene mondott a nemes szándéknak, s nem engedé életbeléptetni a fentirt határozatot, sőt az ajánlott 50 forintot is elvetvén magától, gúnyos névvel illette az ajánló nemes keblű férfiút. — Egész tisztelettel kérdem : nem érdemli-e meg az ily gyülekezet, ha keze közül kivevődik az iskola, mint oly birtok, mely kezei közt csak pang, de nem virágzik ? Hát nem megérdemli az ily gyülekezet, hogy ezenfelül még szigorúan meg is büntettessék, a miért lesz oly sokak boldogtalanságának szerző oka. Ezek után bátor vagyok egész tisztelettel kérdeni 6